Állítólag a német kancellár, Angela Merkel is az úgynevezett Johannis-projekt támogatói között van.

Azt az RMDSZ legelfogultabb hívei sem hihetik, hogy egyik napról a másikra feledésbe merülhet mindaz a kritika, amit például Kövér László fogalmazott meg nem egyszer a szerinte bolsevista fogantatású „érdekvédelmi és közképviseleti” szervezet számlájára.

Semjén úr felhívása nem államférfiúi tett volt, hanem csupán a szavazatszerzés által motivált „reálpolitikusi” cselekedet. Ami által, sajnálattal kell ezt mondanom, végleg kiírta magát a számomra hiteles politikusok sorából.

A jelek szerint súlyos káderhiányban szenved az RMDSZ, legalábbis Marosvásárhelyen, ahol hónapok óta képtelen betölteni a koalíciós egyezség értelmében neki ígért prefektusi tisztséget. Lám, hová vezet a két évtizede tartó „szövetségi” kontraszelekció.

Ravasz ember ez az Alfa, akarom mondani Peti András, Marosvásárhely RMDSZ-es alpolgármestere.

Az utóbbi negyedszázad történései bebizonyították, hogy az RMDSZ által erőltetett kis lépések politikája, önfeladásba hajló kompromisszumkészsége zsákutcába vezetett.

Nem várt indulatokat váltott ki a vásárhelyi alpolgármester-csere – a liberális Ionela Ciotlăuşt a demokrata-liberális Claudiu Maior váltotta –, s nem a helyi román pártok viszonyában, hanem az RMDSZ-ben.

Annak idején egyetlen szava sem volt, amikor a jelenleg Bernády nevét viselő iskolát akkori szövetségesei a nacionál-kommunista diktátor Ceauşescu udvari költőjéről, Adrian Păunescuról akarták elnevezni.

A jelek szerint Vass Leventét az RMDSZ sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja.

Ami a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatát illeti, azon bizony van mit javítani.

Nem kerülhető meg az a tény sem, hogy az EP – legalábbis ami a magyar vonatkozású ügyeket illeti – elsősorban a kettős mérce intézményesült alkalmazásának a terepe.

Az európai összefüggésrendszert figyelembe véve, bizony más megvilágításba helyeződnek az erdélyi, székelyföldi autonómiatörekvések

Tanítani lehetne – valószínűleg tanítják is –, ahogyan manipulálták a román közvéleményt, elterelték a figyelmét a valós problémáról.

Már a Postarétre menet feltűnt a rendfenntartók – csendőrök, rendőrök, s egyéb „vitézek” – hangsúlyos jelenléte a városban, még ott is, ahol szerintem egyáltalán nem volt indokolt.

A legnehezebben megválaszolható kérdés, amit nekik szegeznek majd a következő: milyen párt az, amelynek sikerében védnöke sem bízik?

Ha netán meg is valósulna a Székelyföld régió mint közigazgatási egység, akkor is kétséges, hogy Marosvásárhely része lehetne annak.

Az erdélyi magyar újságíróról akartam írni, de az olyan sikeresen álcázza magát, hogy azt kell hinnem, ilyen állat gyakorlatilag nincs is.