Az „oszd meg, és uralkodj” parancsára, a Székely Nemzeti Tanács pozícióinak meggyengítésére hozták létre az újabb, a székely önrendelkezés asztalánál áruló szervezetet.

Sokáig abban a hitben ringattam magam, hogy a mi erdélyi/székelyföldi magyar politikusaink másabbak, mint a Dâmbovița partiak: komolyabbak, higgadtabbak, mértéktartóbbak – legalábbis a kampány­ígéretek terén. Ma már csöppet sem vagyok biztos ebben.

Végzetes hibának bizonyult előzetes regisztrációhoz kötni a részvételi jogosultságot, mivel nem egy párt belső választásáról volt szó, hogy a voksolni szándékozóknak igazolniuk kelljen tagságukat.

Gyalogmagyarként, a politikai történéseket a pálya széléről követő kibicként mondom: számomra teljesen mindegy, ki a magát megtévesztésül szociáldemokratának nevező PSD elnöke.

Miket üzenhet egy titkosszolgálat egy nemzetbiztonsági kockázatként kezelt nemzeti közösség tagjainak? Lehet találgatni.

Ha a legutóbbi negyedszázad történéseiből, magyar vonatkozású fejleményeiből indulunk ki, valóban elmondható, hogy Marosvásárhely öles léptekkel távolodik – mondjuk – Székelyudvarhelytől, s közeledik Kolozsvár felé.

Hiába volt kormányon – a költővel szólva: a hatalom pótszékében – az RMDSZ, az autonómia és az egyetem-ügy tekintetében egyetlen lépéssel sem jutottunk közelebb a célhoz.

Azzal is meg kellene már barátkozniuk a rendcsinálóknak, hogy vannak helyek, ahol a népképviseleti demokrácia – mert idegen, mert nem összeegyeztethető a családi, törzsi, nemzetségi hagyományokkal – nem jelent megoldást, ahol az euro-atlantitól eltérő, más létértelmezési, életszervezési elvek érvényesülnek.

Arra, hogy környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva esetleg bezárják a kombinátot, az illetékes szakemberek sem számítanak. Az azonban szerintük is joggal elvárható lenne, hogy egy független szakértői bizottság vizsgálja ki a vegyi üzem okozta szennyezést és annak egészségkárosító hatását.

Kelemen arra a felismerésre jutott, hogy a kisebbségi jogok terén Románia rossz úton jár. Hogyan lehetséges, hogy erre csak most döbbent rá az RMDSZ elnöke?

A román kommentárok zöme azt bizonyítja, hogy egy cseppnyi empátia nincs a véleménymondókban.

Romániában igencsak értenek ahhoz, miként kell demokratikusnak aligha nevezhető törvényekkel biztosítani, hogy még véletlenül se érvényesülhessen a népakarat. Ezt szolgálja a polgári kezdeményezésekre vonatkozó szóban forgó jogszabály is.

A politikum szemérmesen úgy tesz, mintha a magyar politikai közszereplőket érintő korábbi korrupciós vádaktól, vádaskodásoktól a magyar pártok teljességgel idegenek lennének. Magyarán: még közvetett formában sem lenne közük a feljelentőkhöz. Ami – mi is tudjuk, ők is tudják – nem igaz.

Románia – micsoda meglepetés! – ez ügyben is kész alkudozni. Arról, hogyha jönnek majd a Mohamedek, mi lesz, eddig senki nem ejtett egy szót sem…

Itt hatalom és korrupció kéz a kézben jár, mindennapjaink része, végigkíséri egész életünket – a bölcsőtől a koporsóig.

Ezek után csak annyit: bárcsak a próféta szólna belőle, legalábbis a románság székelyföldi fogyását illetően. Mert azt is mondhatnám: csak azokat látom közülük szívesen itt, akik felmenőik sírja mellé is itt állhatnak.

Az autonómiáért úgy nem lehet elérni, hogy csak a nyári táborok idejére vesszük elő a témát, „harcolunk” érte, aztán a táborzárás másnapján megfeledkezünk róla, hogy a következő nyári tábor időpontjának közeledtével újra, sokadszorra is elővegyük.

Egy ideje a románság szimbolikus térfoglalásának vagyunk a tanúi Marosvásárhelyen és Marosszéken.