Amikor Biró Rozália, az RMDSZ szenátora ország-világ előtt vállalkozott, hogy a két lábon járó gyerekeknek, mint hátrányos helyzetűeknek a lelki világáról fog a televízióban beszélni, mindjárt sejtettem, hogy nagy jövő előtt áll.

Érdekes, mondja az amcsik közül az egyik, de mit építettek itt a románok?

A bíróságok sem álltak a helyzet magaslatán. A politikai iszapbirkózás eszközévé váltak.

Különböző becslések vannak a feketegazdaságról, de Romániában ennek mértékét egyik sem szorítja egyharmad alá, sőt, van, ami 50 százalékra saccolja azt.

A román politikai viszonyokat ismerve annyit bátran állíthatunk: sem az úgymond bal-, sem a jobboldali csoportosulásoknak Romániában semmiféle közük nincs semmilyen ideológiához.

A túlzottan nacionalista románok el akarnák felejteni, hogy Erdélyben magyarok is élnek, s bár a történelem fintora Romániához csatolta, nem lehet kitörölni a múltjából a múltat.

Egy bizonyos, e párt bármely szilánkja nekünk csak árt, mert nem adnának sem nemzetiségi jogokat, sem autonómiát az erdélyi magyarságnak.

Másokról, főleg Băsescu ellenfeleiről az ügyészség írta színdarabot játszanak, félretéve az ártatlanság vélelmét, zörgetik a bilincset, mégpedig egyenes adásban a tévék képernyőin.

Kidolgoztak egy üvegzseb-törvényt, amely később kézen-közön eltűnt, belőle mára a vagyonbevallás és korrupcióellenes ügyészség ténykedése maradt.

Azért a nagy féltés, aggódás, mert az autonómiával kiderülne, hogy az erdélyi megyék s benne Székelyföld nemcsak meg tud állni a maga lábán, hanem a fejlődése is gyorsulna.

Amíg még 10–15 évvel ezelőtt Smaranda Enachen kívül lámpással is alig találtunk olyan többségit, aki nem elvakultan beszélt a történelemről, a két nép viszonyáról, a nemzetiségi jogokról, ma már viszonylag hosszú azoknak a listája, akik félretették a görcsös nacionalizmust.

Úgy „megijedtek” a román hatalmasságok Vona Gábor, Szávay István, Zagyva György Gyula és más anyaországi politikusok marosvásárhelyi megjelenésétől, mintha a transznisztriai térségben állomásozó 14. orosz hadsereg lépte volna át az országhatárt.

Az értékeket illetően a feje tetejére állított társadalmunkban mindenre költik az eurót, dollárt, lejt, csak az adófizető polgár és főleg ennek gyereke értéktelen.

Hogy békés csehszlovák széthullást vagy délszláv csetepatés szétesést hoz-e a jövő, azt még nem tudni.

A döntést kilenc olyan bírára bízták, akik az őket magas tisztségbe küldőknek akarnak megfelelni, a hivatásuk második helyre szorult.

Nemrégiben egy gagauzzal beszélgetve tudhattam meg, hogy az első világégés utáni román uralom valóságos rémtörténet számukra. Nem másodrendű, hanem harmadosztályú polgárokká süllyesztették őket.