A köznépnek hasznosabb lenne, ha az adófizető pénzén szinte alkotói szabadságra rács mögé kerülő politikusok, vállalkozók, mindenfajta mitikás ügyeskedők inkább az elcsent pénzt adnák vissza.

Lehet, most egy kicsit nehezebben megy, de biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül megtalálják a pénzek eltulajdonításának kiskapuit azok, akik hatalomközelbe kerülnek.

Ilyen gyenge képességű, szociálisan érzéketlen, korrupt, csak a saját érdekeiket néző képviselők és szenátorok sem ültek még a demokrácia legfőbb intézményeiben.

Az egész bagázs úgy véli, a korrupcióellenes ügyészség és a legfelsőbb bíróság – jó komcsi szokás szerint – tévedhetetlen… Hát ilyen egy jogállam?

Nem tudom, milyen bűnt követtünk el mi, erdélyi magyarok, de Bethlen Gábor óta nem tudtunk összeszedni egy valamirevaló transzilván vezért.

Na, de ez semmi ahhoz képest, mint amikor államelnökünk hivatalos karavánja Szebenből Bukarestbe száguldott. Nem világmegváltó tettek megtételére, sem a veszélyben a haza jelszóval, hanem az Enescu Fesztivál megnyitójára. És erre fel lezárták az egész szakaszt.

Miközben a hatóságok a székely zászlót üldözték, a legionáriusok zászlaja mindvégig ki volt tűzve, a vasgárdistákat az egészségük felől sem kérdezték.

Oprea volt, aki óriás zászlót bontatott Székelyföldön, de benne van minden kisebbségi jog visszavonását vagy meg nem adását célzó akcióban, mert ennek a gyülevész hadnak egy közös törekvése van, az ország teljes románná tétele.

A vádhatóság nem csak a kormosokat – sőt nem is minden kormost! – kérdez meg a cselekedetei felől, hanem bizonyos politikai játékoknak megfelelően sokakat be is kormoz.

A román jogszolgálatban – mert ez nem igazságszolgáltatás – sok a fals. Nem csak féloldalas, és az ügyészség felére húz, hanem hatalomfitogtatási – s olykor politikai lépések – eszköze.

Markó Attilának még most is csak azt tudják felróni, hogy kivonta magát az igazságszolgáltatás alól. Most Ponta nem ugyanazt teszi?

1918 után erre, a mai Ukrajnához nagyon hasonlító, a győztes nagyhatalmak által összetákolt országra mondták ki, hogy nemzetállam, s kezdték meg a kisebbségbe került népcsoportok elrománosítását hazugsággal, erőszakkal, ígérgetésekkel, majd ezek be nem tartásával.

Messziről látszik, akárcsak a nemzeti ünnep parlamentbeli vi­tájakor, hogy az erdélyi magyarságon akarnak ütni, éreztetni, sőt bizonyítani kívánják az egész földtekén: Trianon igazságos, a magyarok csak ne érezzék Erdélyt szülőföldjüknek, és hadd tudja meg a világ, ki az úr Európa e szegletében.

Ma már az erdélyi románok is látják: a nagy nemzet nevében kifosztották őket. Ma már ők is inkább erdélyiek.

Már kezdettől fogva nem az egymás melletti békés lét volt a céljuk, sőt még nem is nemzetiségek – főleg a magyarok – legyőzése, hanem az eltiprása, megsemmisítése, mindenhonnan való kitörlése, elűzése.

Ami Romániában van, még tréfából sem lehet jogállamnak nevezni.

Talán soha nem volt a román parlament szakmailag, erkölcsileg és emberileg ilyen mélyen, mint a jelenlegi.

Magyarország külpolitikája mindig egy fejezettel lemaradt a környező országokkal, főleg Romániával szemben.