Sebeik elég súlyosak, de állapotuk stabil.

Mert nem fognak működni.
Mert nem fognak működni.
Több támogatásra lenne szükségük a román állam részéről – legalább annyi, mint amennyit a magyar állam tesz a két megyéért.

Legalábbis ennyit különítenek el a kormány tartalékalapjából egy rendezvénysorozatra.

Hangszerkészítőként és -restaurátorként fával dolgozik, de papírral is, hisz költő, író – de mindenekelőtt életművész. Ő Márkus Barbarossa János.

Varsóban találkoztak a közép- és kelet-európai államfők – egymással és az amerikai elnökkel.

Lehet böngészni az elektronikus adatbázist.

Evangélikus és református lelkészeket is szenteltek a Farkas utcai templomban.

Az idei szabadegyetem és diáktábor a biztos pontokat keresi a változó világban – és meg is találja. Igen, a szombati „Orbán-koncert” az egyik.

De ez nem jelenti azt, hogy a kormány minden intézkedését támogatni fogják.

Hogy minden meg legyen szervezve rendesen.

A skótok többsége nem támogatná, különösen a Brexit-tárgyalások közepette.

Hivatalosan is törvényes volt Băsescu második államfői mandátuma.

A helyi kezdeményezők szerint az autentikus román népviseletből a nemzetközi divattervezők is inspirálódhatnak.

A színházi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség.

Vizsgálják ki a voksolás körülményeit, és vezessék be a titkos elektronikus szavazást – javasolják.

Mintegy négy méteres hosszúságban égett a vezeték szigetelőrétege, de végül nem kellett kiüríteni a környéket.

Ma van ugyanis a román hímzett ing, az 'ie' napja. A magyar alkalmazottak székelyruhában mentek.

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”