// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ügyészség: nem történt csalás a 2009-es elnökválasztáson

// HIRDETÉS

Hivatalosan is törvényes volt Băsescu második államfői mandátuma.

Lezárta a legfőbb ügyészség a 2009-es államelnök-választással kapcsolatos bűnügyi eljárást, amelyet a Dan Andronic újságíró által nyilvánosságra hozott információk alapján indított.

A vádhatóság közleménye értelmében a nyomozás során nem találtak olyan bizonyítékokat, amelyek igazolnák a hivatali visszaélés vagy a választási dokumentumok és jegyzékek meghamisításának gyanúját.

A legfőbb ügyészség áprilisban indított in rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárást az ügyben. Hivatali visszaélés, illetve a választási dokumentumok és jegyzékek meghamisításának gyanúját vizsgálták a Dan Andronic újságíró által nyilvánosságra hozott információk alapján, amelyek szerint az ügyben illetéktelen hatóságok és személyek is beavatkoztak a választási folyamatba.

Később kihallgatták az ügyben Andronicot, Gabriel Opreát, Anghel Iordănescut és Neculai Onţanut is.

Közben egy parlamenti bizottság is elkezdte vizsgálni a 2009-es elnökválasztást, több személyt is beidéztek már meghallgatásra.

Mint arról beszámoltunk, Dan Andronic arról írt az Evenimentul Zilei hasábjain leleplezőnek szánt cikket, hogy 2009-ben az erőszakszervezetek vezetői döntő módon befolyásolták a választás kimenetelét. A publicista ennek alátámasztásául beszámolt arról, hogy a második forduló éjszakáján a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetői, Laura Codruța Kövesi akkori legfőbb ügyész Gabriel Oprea volt belügyminiszter lakásán találkoztak, ahova – az államfőhöz közeli újságíróként – őt is meghívták. Szerinte Kövesiék azt akarták elérni, hogy Traian Băsescu nyerje meg a második fordulót.

Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes Andronic információira reagálva azt mondta, a szóban forgó találkozó egy „egyszerű vacsora” volt, amelyre George Maiort, Vasile Dîncut, Anghel Iordănescut, Dan Andronicot és Neculai Onţanut is meghívta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro