Elképesztő összeget fizetnek évente a szülők a gyerekek különóráiért és tanszerekért. Becali rendesen összebalhézott Simionnal, új szuverenista pártot készül alapítani.

Közben az is kiderült: imádunk plázába járni és költeni a pénzt, mintha nem lenne holnap. Bukarestben tízezren demonstráltak Románia európai jövőjéért.

George Simion megnyúzatta volna „az államcsíny elkövetőit”, most az ügyészség vizsgálatot indított ellene. Leomlott a segesvári várfal egy része, pedig alig öt éve újították fel.

Eközben kedd volt az első olyan nap, amikor a napenergia lenyomott minden más áramtermelési forrást Romániában.

Crin Antonescu pragmatizmusra int az Ovális Irodában történtek után. Lőfegyverek ezreit foglalta le a rendőrség tavaly. Elena Lasconi nem lép vissza senki javára.

Megint botrány van a romániai ketrecharc-biznisz kapcsán. Arcátalakító műtétre jött Romániába a hétvégén elfogott francia bűnöző.

Sűrű napja volt Șoșoacának, feljelentették, sértegetett, akit ért, és indul az elnökválasztáson. És ha hiányolták volna Rareș Bogdant, ezentúl ismét nézhetik a tévében. Hírek hétfőn.

Nekimentek a csendőröknek Georgescu szupermarketek ellen tüntető hívei. Agyrém Nagyszebenben: azért utasítják el a lakók a tömbházuk hőszigetelését, mert „államfölötti struktúrák” így próbálják megszerezni az ingatlant.

Megvan az első bűnbak az ellopott román aranykincs ügyében. Klaus Iohannis pedig hiába készült a 9 millió euróból felújított luxusvillába, mert máshol fog lakni.

Bukarestben nagy az izgalom az ellopott aranytárgyak miatt. A PNL megszavazta, hogy Crin Antonescu legyen a párt elnökjelöltje. Az energiaügyi miniszter szerint továbbra is ellenzik, hogy a magyar MVM felvásárolja az E.ON romániai energiaszolgáltatót.

Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.

Közben Ion Iliescut és Petre Romant megint megpróbálják bíróság elé állítani bányászjárás-ügyben. Továbbá a lakosság soha nem akarta ennyire a NATO-ban látni Romániát.

Hiába tetováltatta a karjára Ciolacu, hogy nem lesz áfa-emelés, mert elképzelhető, hogy áfa-emelés lesz. Nagyon rosszul járt egy férfi, aki bűnözők pénzéből gazdagodott meg a bitcoin-piacon.

Románia drónelhárító rendszert vásárol Izraeltől az ukrán–román határon átrepülő robotrepülőgépek miatt.

Crin Antonescu: a kormánykoalíció pártjai totojáznak, ezért „felfüggeszti” elnökjelöltségét. Koalíció: ó jaj, nem totojázunk, ő a mi jelöltünk! Georgescu továbbra is a legnépszerűbb. Halállal végződött a verekedés a nyugdíjasklubban.

Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.

Javában zajlanak a tárgyalások az új kormányról, az egyik nagy kérdés, hogy kit jelöljenek államfőnek. Az AUR megtámadta az alkotmánybírósági döntést, de veszített.

Közben George Simion utcai tiltakozásra buzdítja támogatóit, bár egy nappal korábban még nem ezt mondta. Szombati hírmix.

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.