Vlagyimir Putyin pszichológiai profilja

Ian H. Robertson, a dublini Trinity College pszichológia professzora és a Királyi Ír Akadémia tagja elkészítette a Vlagyimir Putyin pszichológiai profilját, különféle olyan momentumokat elemezve, melyekben a kremli vezető érintett volt.

Vlagyimir Putyin 2005 júniusában észrevett egy gyémántgyűrűt Robert Kraft, a New England Patriots amerikai focicsapat tulajdonosának ujján. Kraft egy üzletember-találkozón vett részt Szentpéterváron. A gyűrű 25.000 dollárt ért. Putyin elkérte tőle a gyűrűt, hogy megnézhesse, aztán felhúzta az ujjára is azt mondta:

„Egy ilyennel az ujjamon megölhetnék valakit.”

Aztán, a tanúk elbeszélése szerint, zsebre vágta a gyűrűt, magához rendelt egy testőrt és távozott a helyiségből.

Három hónappal a Robert Kraft gyűrűjével kapcsolatos incidens után, Putyinnak a New York-i Guggenheim Múzeumban megmutattak egy üvegből készült Kalasnyikov-géppisztolyt, mely tele volt vodkával. Egyik életrajzírója, Mása Gesszen szerint Putyin jelzett az egyik testőrének, aki minden jelenlévőt meglepve egyszerűen elvette a főnöke által megkívánt tárgyat.

Lábbal tiporja a társadalmi szabályokat

Az ilyenfajta incidensek személyisége egyik fontos jellemzőjéről árulkodnak: Putyin nem érzi magára nézve kötelezőeknek a szokásos társadalmi szabályokat, ami azt sugallja, hogy nem szokása a fontosabb szabályokat sem betartani – mint amilyen a minszki megállapodásban rögzítettek.

De az is igaz, hogy Putyin szerint a Nyugat sokkal nagyobb megállapodásokat is megsértett Oroszországgal szemben, mint amilyen az általa a múltban kiszolgált birodalom integritására vonatkozó. Számára idegesítők azok a képek, melyeken NATO-katonák őrjáratoznak Oroszország határai mentén, olyan területeken, melyek formálisan a Szovjetunióhoz tartoztak. Számára az is dühítő, hogy egyes volt gyarmatok, mint Grúzia és Ukrajna a NATO-tagsággal flörtölnek. Putyin torz szemszögéből nézve azt hiszi, joga van megsérteni a magántulajdonra vonatkozó triviálisabb szabályokat, melyet ő a gyenge és dekadens Nyugat attribútumainak tekint.

A lenézés koptatja az empátiát, mely elengedhetetlen tartozéka a tárgyalásoknak

A lenézés képezi személyisége másik lényeges aspektusát, jegyzi meg Robertson professzor. Az orosz és német kormány egyik 2006-ban, Szibériában tartott együttes ülésén Angela Merkel német kancellár megfeddte Putyint, azt mondva neki, hogy tisztelettel kellene bánnia a minisztereivel, nem lenézéssel.

A lenézés az alsóbbrendűeknek tekintettek számára fenntartott érzelem, és nagyon valószínű, hogy Putyin a Nyugatot – főleg Nyugat-Európát – sok tekintetben – főleg katonailag – alsóbbrendűnek tartja. Ugyanakkor a lenézés nagyon problematikus érzelem, mert megkoptatja az empátiát.

Az empátia elengedhetetlen tartozéka a tárgyalásoknak: a kompromisszumok és a bizalom akkor jönnek létre, amikor az emberek elkezdik a dolgokat más szemszögből is látni. De a lenézés kizárja más perspektívák lehetőségét, és a lenézés tárgyát kizárólag ennek, tárgynak tartják. A tárgyaknak nincs álláspontjuk.

Félelem a hatalom elvesztésétől

Putyin pszichológiáját egy harmadik tényező is jellemzi: a félelem. Egy alacsony, vékonybőrű, Leningrádban, szegénységben felnőtt embert az éhség és a halál emléke kínozza, személyes tanúja volt annak, ami számára egy másik katasztrófa volt – a Szovjetunió összeomlásának.

Putyint kétségtelenül átéli mindazokat a dolgokat, melyek bármely autokratát kínoznak – a félelmet a hatalom elvesztésétől és egy ilyen forgatókönyv következményeitől. És ez nem egy absztrakt félelem. Átélte a KGB-ügynök rémálmát, amikor egy csomó kelet-német tüntető megrohamozta azt a drezdai székházat, melyben 1989-ben tartózkodott. Ennek eredményeként nagyon könnyen el tud képzelni egy hasonló forgatókönyvet saját országában, ha enyhít az általa alkalmazott vasfegyelmen, állítja a pszichológus.

A túl sok ideig birtokolt túl nagy hatalom olyan szintig módosította gondolkodási módját, melyben

egója és országa egy és ugyanaz,

mondja még Ian H. Robertson a The Telegraph-ban.

Egójuk védelmében az emberek nagy és néha saját magukra nézve is romboló tettekre képesek. Ezért a Putyinnal és Oroszországgal fenntartott kapcsolatban a diplomáciai nyelvből ki kell iktatni a megalázó hozzáállást. Az emberek kevésbé defenzív és következésképpen magukra nézve kevésbé romboló módon viselkednek, amikor nem fenyegetik egójukat, és kiemelik a kulcsfontosságú pontjaikat.

De nem számít, mennyi dicséret éri Oroszországot, ez nem szünteti majd meg a Nyugattal szembeni lenézését. A megalázás kiiktatásával csak bizonyos rombolóhatású egóvédelmi lépések esélyét lehet csökkenteni Putyin részéről.

Putyint csak az állíthatja meg azon próbálkozásaiban, hogy kimenekítse az oroszajkú diaszpórát a Nyugat karmaiból, ha Európa és az AEÁ határozottan lép fel és elrettenti az agresszív viselkedéstől Oroszországot, véli az ír pszichológus. A kemény, a hidegháborúra emlékeztető hangvétel használatának bevezetése viszont sokba fog kerülni.