Victor Ponta megint lefeküdt az RMDSZ-szel. Titokban. Mert azért zsena, na. Most meg kezelteti a kankóját.
Szerda, 2014. március 5., 17 óra. Traian Băsescu sajtónyilatkozatot tesz: „A mai nap folyamán, Oprea belügyminiszter beiktatási ceremóniája után újabb megbeszélésem volt a kormány helyzetéről a kormányfővel. Megállapodásra jutottunk, ami a következőkről szól: a kormány felelősséget vállal egy új programért; következésképpen én ma elfogadom azokat a minisztereket, akik tegnap megkapták a parlament támogatását. Remélem, hogy ugyanúgy, ahogy én tiszteletben tartom a megállapodás rám eső részét, a kormányról eső részt is a rögzített módon fogják betartani”.
Tehát, alig egy nappal azután, hogy Traian Băsescu bejelentette, mindaddig nem fogadja el a 3. Ponta-kormányt, amíg az nem szavaztatja meg a Parlamenttel az új kormányprogramot is, Traian Băsescu bejelenti, hogy meggondolta magát.
A jelenlévő újságírók, kíváncsian, sietnek megkérdezni, hogy ezt minek alapján tette.
„Riporter: Denisa Pascu (România TV) – Mi késztette arra, hogy meggondolja magát? Mert tegnap este azt mondta, nem bízik a kormányfő szavában.
Traian Băsescu: A kormányfő ígérte, hogy elfogad egy kormányprogramot”.
Csütörtök, 2014. március 6., 12:45 óra. Victor Ponta, az új kormány ülésének kezdetén a baráti hírtévék által élőben közvetített, jól ismert jelenetet használja fel arra, hogy elmondja, mit fog ő tenni a cotroceni-i megállapodás értelmében:
„Az új kormány (…) felelősséget fog vállalni egy új programért, nem kormányprogramért, hanem egy programért, ez áll az alkotmányban, és ezt fogjuk tenni. Ez a program a kormány következő időszakra vonatkozó fő cselekedeteit és cselekvési irányait tartalmazza. Nyilvánvaló, hogy nem egyik napról a másikra találtuk ki, hanem szinte teljesen a 2012-ben elfogadott kormányprogramból ihletődött, de vannak már megvalósult dolgok, és nincs értelme azokat újra magunk elé tűzni, és vannak dolgok, melyek az utóbbi másfél évben jelentek meg, és nyilvánvaló, hogy ezeket a kormánynak kell vállalnia és a Parlamentnek kell elfogadnia.
Az alkotmány 114. cikkelyéről és egy programról van szó, nem kormányprogramról, hanem egy cselekvési programról, amihez a következő időszakban kérni fogjuk a Parlament támogatását”.
A románok, a délben már hóttrészegek kivételével, felfogták, hogy Victor Ponta fityiszt mutatott Traian Băsescunak. Becsületszavát adta, hogy a Parlament elé terjeszti vitára és szavazásra a 3. Ponta-kabinet kormányprogramját, ahogy azt az alkotmány megköveteli. Traian Băsescu a becsületszóra alapozva elfogadta az új kormányt. Miután ez megtörtént, Victor Ponta bejelenti, hogy egy következő időszakra vonatkozó cselekvési programot fog a Parlament elé terjeszteni és nem egy kormányprogramot.
Így aztán Traian Băsescu lett az év viccének szerzője.
Elhinni, hogy Victor Ponta állja majd a szavát.
Persze Victor Ponta esetében becsületszóról beszélni olyan, mintha pávatollakat keresnél egy majom fenekénél.
Victor Ponta kétévnyi kormányzása elég bizonyíték volt arra, hogy a vidám felelőtlen híján van az erkölcsi érzéknek. Következésképpen azt hinni, hogy majd betartja az ígéretét, olyan, mintha elhinnéd, hogy az orangután képes lenne tűsarkúban járni.
Fogadjuk el, hogy Traian Băsescunak, aki a PSD és aztán a kormány élére helyezte Victor Pontát, egy pillanatra elhomályosult a tudata, és hitelt adott Victor Pontának, aki becsületszavát adta, hogy megtesz majd valamit, ha Traian Băsescu áldását adja a kormányára.
Mit vállalt Victor Ponta?
Azt, hogy a Parlament elé fog állni a parlamenti többséget most biztosító új koalíciónak – PSD-PC-UNPR, RMDSZ – megfelelő kormányprogrammal. Victor Ponta nemcsak az alkotmányt, a büntető törvénykönyvet is súlyosan megsértette, amikor csak az új kormány listájával állt a Parlament elé, azzal érvelve, hogy nem kell megvitatni és megszavazni egy új programot, mert az új koalíció vállalta a régi teljesítését.
Az alkotmányt az új kormány programja parlamenti vitájának és megszavazásának elmaradásával sértették meg.
A kormányfőnek, még ha a 2012-esről volt is szó, kötelessége lett volna azt felolvasni, vitára és szavazásra bocsátani. Minthogy ezt nem tette meg, a 3. Ponta-kormány beiktatási határozata alkotmánysértő, mert a Parlament nem vitatott és szavazott meg új programot. Victor Ponta okirathamisítással sértette meg a büntető törvénykönyvet. Az új program nem lehet a régi, a 2. Ponta-kormány programja, egyszerűen azért nem, mert az új koalíciónak a PNL már nem tagja, helyette az RMDSZ van. Ha a kormány csak a PSD-ből, UNPR-ből, PC-ből állt volna, Victor Ponta mondhatta volna, hogy az USL-s program továbbra is érvényes, mert mind a három párt része volt az USL-nek.
A PSD a kényelmes parlamenti többség megszerzéséhez politikai megállapodást kötött az RMDSZ-szel. Ez a megállapodás új, az RMDSZ magyar kisebbségi jogokból fakadó követelményeivel kapcsolatos kötelezettségeket ró a kormányra, mint amilyen a székely zászló kitűzése a hivatalos épületekre, a magyar nyelv bevezetése az egészségügyben és egyebek.
Mindezeket a rendelkezéseket be kell írni a kormányprogramba, és parlamenti vitát és szavazást kell róluk tartani.
Miért?
Mert a választások között a Parlament testesíti meg a nemzet akaratát.
Meglehet, ha a Parlament elé terjesztették volna ezeket a rendelkezéseket, egyes PSD-s képviselők nem szavazták volna meg a programot és az új kormányt, attól tartva, hogy gondjaik lehetnek az erdélyi választókörzetekben.
Miért folyamodott Victor Ponta a régi programos kolosszális trükkhöz:
1) Hogy ne kockáztasson egy elutasító szavazatot az erdélyi PSD-s parlamenti képviselők részéről. A parlamenti vita kinyírta volna a megállapodás rendelkezéseit. Tudatában lévén annak, hogy választókörzeteik románjai már értesültek az RMDSZ által az új kormányra kényszerített felelőtlen rendelkezésekről, fennállt a kormánybukás veszélye.
2) Victor Ponta el akarta játszani azt a komédiát, hogy még a PNL távozása után is hisz az USL-ben.
Ilyen körülmények nem csodálkozom, hogy Victor Ponta kijelentette, nem kormányprogramot terjeszt a Parlament elé, hanem egy következő időszakra vonatkozó cselekvési programot.
De még ha – ad absurdum – becsületes ember is lett volna, akkor is megszegte volna az ígéretét.
Mert egy kormányprogram beterjesztése azt jelentette volna, hogy vállalja az RMDSZ-szel szemben, a választóktól távol, a bokrok mögött vállalt kötelezettségek napvilágra hozásának kockázatát.
A kormányprogram be nem terjesztésének döntése nem korlátozódik egy olyan alak gesztusára, aki számára a becsület csak arra jó, hogy kitörölje vele a fenekét.
Sokkal súlyosabb dolgot leplez le.
Annak elutasítását, hogy napvilágra hozza az RMDSZ-szel lopva megkötött megállapodás rendelkezéseit.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.