SZENZÁCIÓ! Riadókészültségben a román terrorelhárítás. Egy merénylőt már elkaptak. vigyázat: HUMORVESZÉLY!
Gabriel Oprea belügyminiszter megmutatta francia kollégájának, hogy kell felszámolni a terrorizmust. Rekord idő alatt elfogatta Románia egyik legveszedelmesebb iszlamista merénylőjét, Cabral Ibackát, továbbá országos körözést adott ki Raed Arafat ellen. Ezekben a percekben a terrorelhárító egységek Arafat nyomában vannak, aki egy fehér-piros helikopter fedélzetén menekült el. A gépen a marosvásárhelyi Al-Quaida fiókszervezet jelvénye látható.
Belügyminisztériumi források szerint a döntést heves vita előzte meg. Cabral nem arab, figyelmeztették Opreát a tanácsadók, viszont a miniszter beléjük fojtotta a szót: „De más színű! Letartóztatni!” Raed Arafat esetében a tanácsadók nem kommentáltak: „Arafat rendben van, kapjátok el!”
Ugyancsak ma a fővárosi rendőrség razziát tartott az egyik ismert libanoni étteremben, ahol a feltételezések szerint iszlamisták rejtőzködtek. A rohamosztagosok nagy nehezen átverekedték magukat a humuszfelhőkön és átkutatták a konyhát, ahol gyaníthatóan falafelnek álcázott bombákat gyártottak.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.

Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.

A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.

Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.

Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.