Vasile Dâncu prostituáltakról, homoszexuálisokról, magyarokról, romákról

Miről ismerszik meg manapság egy technokrata? Sokféle dologról, mondhatnánk a Cioloş-kormányt szemlélve, de itt és most az egyik fontosat húzzuk alá: emlékezzen, legyen memóriája, ne felejtsen. Mondhatják bárhogy, ugyanazt jelenti. És ebben az egyetlen dologban azonosak vagyunk. Amúgy megkülönböztet bennünket az ismertség, a képzettség, a hatalom, a tisztségek és számos meggyőződés.

Soha senkitől nem reméltem ennyire egy változást, Vasile Dâncu úr. Valószínűleg felmerül önben a kérdés: ki is ez az alak? Egy újabb, aki valamilyen változást szeretne? Miért én?

Biztosan túl van terhelve, sokan várnak öntől változásokat: változtassa meg a PSD-t, változtasson meg ezt-azt a kormányban, talán még a román szociáldemokrácia doktrínájában is, és még mennyi mindent… Ezek nagy elvárások, persze, az ön személyiségéhez illőek, mind fontos dolog, melyeket biztos vagyok, hogy szerencsésen végig fog vinni.

Én azonban valami kisebbet várok el öntől. Ki vagyok én, hogy fenséges dolgokat akarjak? Mégis remélem (mint két PSD-s között), hogy szerény óhajom meghallgatásra talál önnél: azt szeretném, Dâncu úr, hogy mielőtt még megváltaná a világot,saját magán változtatna valamit.

De belevágok a közepébe, hogy ne tartsam fel – kérem, Dâncu úr, emlékezzen vissza néhány régebbi kijelentésére, melyek – kétségtelenül – a meggyőződéséből fakadtak:

„Az emberi jogok egy lyukas garast sem érő trükk, és tényleg illetlenség ezekről beszélnünk. (…) Egyik tisztelt képviselőnk mindent elkövet, hogy törvényt alkossunk a hivatásos kurvákról, a homoszexuálisok azt szeretnék, ha osztoznánk a tapasztalatukban, a magyarok külön-külön Magyarországokat akarnak bárhol, ahol érintkezésbe kerülhetnének velünk. Szégyentelen ostobák néznek le bennünket a tévék képernyőjéről, hamisítják meg a történelmünket, rombolják a kultúránkat, hibáztatnak minket, mert mi vagyunk a többség és mert nem rendelkezünk nomád, könnyen összecsomagolható és a világ reptereinek vámvizsgálatán könnyen átjuttatható identitásokkal” és „tegyünk különbséget a cigánykodás és a szociáldemokrácia között.”

Íme, ez az utolsó mondat, melyért még a kiseleffi (a PSD székházának utcája – a szerk.) portásnak is el kellene szégyellnie magát, most még nagyobb értelmezési gondokat vet fel, mint a múltban. Hogyan tudna különbséget tenni a cigánykodás és a szociáldemokrácia között, ha rám néz (a szerző roma emberi jogi aktivista – a szerk.)?

A viccet félretéve, meggyőződésem, hogy emlékszik ezekre a nyilvánvalóan gyenge intellektuális minőségű és a demokratikus értékekkel, de még a PSD etikai és viselkedési kódexével is nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen szavakra. Remélem, megbánta őket, sőt, remélem, többé nem ismétli meg őket, de főleg azt remélem, hogy már nem hisz bennük. Zavarhatnák a munkájában. Képzelje el, mi lenne, ha csak azért zárna ki bizonyos kategóriákat a közpolitikákból, mert önnek nem tetszenek. Nem illik ilyesmit tenni…

Végül, Dâncu úr, arra szeretném kérni, ne haragudjon, amiért emlékeztetem ezekre. Én továbbra is szurkolni fogok önnek. Elolvasom majd az írásait, megnézem a tévés szerepléseit, figyelemmel kísérem a nyilvános szerepléseit, figyelemmel kísérem… Tudja, itt nálunk, a munkahelyemen ez éppenséggel kötelező is: a CNCD (Országos Diszkriminációellenes Tanács – a szerk.) a diszkrimináció bármilyen formáját bünteti.