// 2024. december 2., hétfő // Melinda, Vivien
Európai Unió

Több Európa, kevesebb demokrácia!

// HIRDETÉS

Románia folklórfogalmakon keresztül határozza meg identitását és európaipénz-fogyasztóra redukálja magát. Ellentétben Magyarországgal, például. Traian Ungureanu írása.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Európa az, ami és annyi, amennyi. E téren bármilyen tervtúlteljesítés mérgezi az erkölcsi definíciót és lezülleszti az emberanyagot. Következésképpen, bár némileg késő, de jó tudni, hogy az európai parlamenti választás felesleges volt, ahogy az már 40 éve, mind a kilenc eddigi kiírás alkalmával.

Ha ez borzalomnak tűnik, akkor csak annyit lehet hozzátenni: a választások jönnek-mennek, az EU fix, érinthetetlen, nem-demokratikus és megreformálhatatlan struktúrája marad.

Az Európai Parlament működik, de nem számít.

Ez csak a háttérben lévő fix struktúra által szervezett verbális kirakat, hogy ily módon bizonyítsa a demokrácia meglétét az európai intézményekben. Az önök és mások választottainak semmi hatalma nem lesz egy olyan Parlamentben, mely arról dönt, amit már előzőleg eldöntött az Európai Bizottság francia–német bürokráciája. Akik továbbra is hisznek az EU szlogenszerű paradicsomában, azoknak vagy nincs választani valójuk, vagy nem értették meg, vagy nem találkoztak a francia–német bürokrácia dogmatikus és kimeríthetetlen valóságával. És talán jobb is, ha nem találkoztak vele. Hiszen a végén egy és ugyanaz a légszomjas végkövetkeztetés vár ránk: több Európa, kevesebb demokrácia!

Az az Európa, amiért több tízmillió embert szólítottak az urnákhoz – progresszista kurjantások közepette – egy szigorú és pesszimista determinizmus terepe. Mindenről a Bizottság dönt, az – örökké német vagy francia, a Bizottság Titkárságában, a Parlamentben és az Igazgatóságok csúcsán örökké jelenlévő – elérhetetlen főpapok felügyelete és finomhangolása alatt. Ezek

a kolosszális techno-procedurális bestiák a látszólagosan demokratikus indíttatású Európa motorjai és végső ítélőszékei.

A maradékot állások, pozíciók, következmények nélküli szónoklatok és papírok jelentik. Összesítve: az Európai Parlament. Egy opportunizmuson alapuló kivonat az illúzió fenntartását biztosító titkos balzsam. A parlamenti képviselők egyike sem fogja soha az életben elismerni, hogy egy bohózatban játszik, főleg akkor, ha a bohózat hízelgő és jótevői hírnevet biztosít.

Ebben az Európa előtt papírlappal a nyakában körbehordozott törzsben elég sok rendes ember van. De a szorgalom nem mentség. Végső soron azok is, akikben még maradt egy morzsányi jóérzés, nagyon jól tudják, hogy már hajnalban gyűlésekre kell járniuk és aktaszorosokon kell áthaladniuk, hogy meg kell szavazniuk már régen megszavazott döntéseket és állandóan azt kell jelenteniük, hogy a vegytiszta demokrácia napszámosai. Mindezt feleslegesen és a pozíció által létrehozott kötelességből. Egyikük sem fogja bevallani, hogy a Parlament azt fogadja el, ami már elfogadtatott, vagy azt, hogy a parlamenti képviselők kezdeményezései egyenesen az archívumba kerülnek. Az Európai Bizottságnak nem kötelessége figyelembe venni őket.

Ennek a képmutató történelemnek a legmocskosabb része, természetesen, román.

A szemétbizniszre való bensőséges szakosodás a román parlamenti képviselők jelentős részét arra sarkallja, hogy undorító mohósággal fenntartsa a bohózatot. Gyakran hallhattak román európai parlamenti képviselőt azzal megtölteni az internetet, hogy éppen behozott 7 vagy 15 vagy 35 millió eurót. Ők, hazafias verejtéktől gyöngyöző vértanú személy szerint! Ez éhenkórász valutanepperi hazugság. Hiszen a pénzek nem egy Parlamentben felejtett kucsmából származnak és soha meg sem fordulnak ott. A bürokratikus útvonal hozta lepecsételésre a Parlamentbe, ahol egyik-másik képviselő rábiggyesztheti a nevét a zárójelentésre. Ennyi az egész. Az ilyenfajta trükközések elkövetőinek bocsánatot kellene kérniük volt tisztességes önmaguktól, ha még helyre tudják hozni. Aztán a választóktól. Akiknek minden joguk megkérdezni, miért nem tud bejuttatni bennünket a Schengenbe-övezetbe e titánok hősiessége.

Az európai parlamenti választások továbbra is illúziókat fognak tehetetlenül újrahasznosítani.

Ez egy üres gyakorlat, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország kivételével, ahol az európai birodalmi állam elleni lázadás kitört és keményen lecsapott. Farage, Le Pen és Salvini pártjait tömegesen küldik majd Brüsszelbe azzal a feladattal, hogy megpofozzák a rendszer arroganciáját. Nagy műsor lesz. Természetesen felesleges, mert Farage, Le Pen és Salvini amatőrjei, tehetségesei, nagyszájúi és szaftosan fogalmazói nem ismerik a procedúra és a komitológia okkult tudományait. Egy viharos kezdés után mindnyájukat mumifikálni fogja a francia–német légió profizmusa és napalm-konformizmusa. Ez egy meggondolatlanság. Ez EU ezzel csak emeli a tétet és kontinentális katasztrófává változtatja az elkövetkező csődöt.

Aki továbbra is az ad Hitlerum elvet használva akarja gondozni ostobaságát, az a Titanic utasainak a helyzetébe helyezi magát és a jéghegy ellen voksol.

Franciaországot, Olaszországot, Nagy-Britanniát, Magyarországot, Lengyelországot nem a neo-nácizmus kerítette a hatalmába,

hanem ellenkezőleg, több demokráciát keresve szavaztak kétségbeesetten. Hiszen a sértegetések és lenézés hosszú és keserű évei után Európa elfeledett népei végre felfogták: több Európa, kevesebb demokrácia!

Ennyi bírálat, dilemma és düh közepette Románia biztos ország marad az EU számára. Egy rugalmas, kellemes és békés palacsinta. A választásnak semmi köze nem volt a Nyugat-Európát megrengető sokkhoz. Ez normális. Mivel már nem képes másképp megfogalmazni identitását, mint folklórfogalmakon keresztül, Románia európaipénz-fogyasztóra redukálódik. Következésképpen nem is lehetnek ellenvetései az EU-val, a pénzek forrásával szemben. Ez pragmatikusnak tűnik. Ez sokkal inkább egy álcázott fogyatékosság. Identitás nélkül, a migráció által elkerült és – szerencsére – az eurón kívül tartott Romániának nincs semmi mondanivalója vagy ellenvetése. Különben a nemzeti politikai személyzet boldog és egy nevetséges vígjátékban játszik a francia–német szultanátus egzotikus gyönyörűségére, mely elragadtatottan állapíthatja meg, hogy ravasz, békekötésre hajlandó barbárokkal van dolga.

Nemrég láthatók voltak az EU-n belüli munkamódszereink: protokoll és kisszerű politikai csencselés.

Mindkettő provinciális, keleti és kommunista eredetű. A nagyszebeni jelenetek eszünkbe juttatták, hogy rögzült bennünk a protokoll, mint hízelgési és megtollasodási eszköz kommunista szokása. Ha ügyesen biztosítunk fogadásokat és komfortot, akkor – talán – megkedveltetjük magunkat és nekünk is leesik valamilyen kis engedmény a fejesektől. Ugyanez a helyzet a Iohannis elnök által választáshoz egy Állófőtől nem várt fürgeséggel hozzácsatolt népszavazással is (lefordíthatatlan szójáték az eredeti szövegben, az államfő jelentésű „şef de stat” helyett a „şef de static” szerepel – a szerk.). Végső soron egy európai ürügyű helyi manőverrel létrehozott lelkesedésről volt szó.

Itt az ideje rettegéssel újra elismételni: az európai parlamenti választás a nyugtalanságok és érzelmek által eldöntött választások újabb példája volt. Pontosabban mondva, bármiféle igazi és kézzel fogható politikai témától függetlenül. Szociáldemokrata Párt (PSD) a földbe döngölve? Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a horizonton? Nemzeti Liberális Párt (PNL) a saját árnyékát átugorva? Kitűnő! De minek?

A választások előtt kampányizgatottságokat okozó patetikus és ultimátumszerű mechanizmus lett az egyetlen módszer a választók voksolásra bírására. Aztán semmi és újra csak semmi. A gyilkosság nem hagy nyomokat, mert mindenki azzal a benyomással marad, hogy megmentőként lépett közbe és ő vitte a tűzoltáshoz a több millió vízzel teli gyűszű egyikét. Majd még beszélünk azután az elkerülhetetlen csalódás után, amit a demokráciának ez a bérbevétele fog majd produkálni.

Eközben a civil társadalom nagyon is elégedetten hagy fel a gondolkodással és kerül nyilvánosan ellentmondásba alapvető premisszájával. Mimetikusan és nyekkenés nélkül fraternizálva az EU demagógiájával,

civil társadalmunk elfoglalja helyét a hasznos és beképzelt idiótaság illatos mezején.

Vagyis nem hajlandó észlelni az EU népellenes győzelmi lajstromát, sőt, elfogadja azt az elképzelést, mely szerint akik a pénzt adják, azok adják a meggyőződéseinket is. Ezek a civilek pontosan ugyanezt vetik a vörös pestis és más hasonlók szemére. De vajon nem megbocsátható ez? Nem elég nemes a cél, hogy megengedje a szent prostituálódást? Nem. A civilek nem azért olvasták A. Tocqueville-t, J. Talmont és N. Cohent, hogy tiszteljék, hanem azért, hogy idézzék őket.

Különben tudták volna, hogy egy egyedülálló és változtathatatlan igazság uralmára redukált politika, a brüsszeli euro-angyaliságot is beleértve, a tudat autonómiáját vagy a – ahogy a feledésbe merült régmúltban mondták – szabadságot támadja és – elnézést a kifejezésért! – korrumpálja. És a messianizmusnak csinál helyet, lett légyen az zsebkiadású, ahogy azt a bukaresti jó körökben láthatjuk. Újra csak azt állapíthatjuk meg, hogy a kommunista kézlenyomat maradandó nyomokat hagyott Románián. Fent is, lent is. A kommunizmusnak köszönhetjük az egyetlen, mentő és vitathatatlan eszmébe vetett hitet. A mai euro-liberális konszenzus ugyanennek az elvárásnak a szoft változata és ezért aztán csúcscivileink közül sokan kompakt módon összeforrtak az új vezérlő ideológiával.

Ezzel a kör bezárul. Intellektuálisan

az egyetlen igazság bálványimádásának eretnekségéhez térünk vissza, ahogy azt a kommunizmusban ismertük.

A harcnak ez a fajta elutasítása politikailag elérte az obszcenitás szintjét.

Dragnea, Orban, Cioloş és Iohannis álarcszomszédok. Ugyanannak a bárdolatlan szélhámosságnak a négy arca. Egymás után: egy kültelki tolvaj, akit esz a vágy, hogy bankvezetővé váljon, egy locsogó, akit mindig a bejáratnál hagynak a nagy bálra meghívott fejesek, egy dalszövegeit Macron piszkozataiból csenő jelentéktelen sanzonénekes és országos szintű renyheséget produkáló túlméretezett gépezet. Ez a szereposztás.

Szégyen nélkül rátelepedtek mindnyájan az európai választásra csak azért, hogy a saját napirendjüket fújják fel és tolják előre. Semmi másért. Semmi sem volt azokról vagy azokért, akiktől a szavazataikat kérik vagy kicsalják. Egy szó sem volt a szerencsétlen életükről. Egy gondolat vagy sajnálat sem az időkre és más országokra bízott tömegnek. Csak egyre nagyobb és egyre rosszabbul csomagolt hazugságok az Európát építő és az országba fényt hozó szavazásról. Komolyan?

Teljes az önfeladás.

Egy társulatnyi suta szlogenekbe burkolózott bandita küzd az alárendelt hatalomért a nagy bandában

és az ide érkező európai pénzek és szerződések torkolatának ellenőrzéséért. Ezzel párhuzamosan az EU asszisztál, megáldja és leszállítja a korrupció elleni harc oratóriumát, de csak azért, hogy azokat a delegáltjait segítse hatalomra, akiken keresztül aztán majd uralja a piacot. Időközben a Danske Bank euro-mega-botrányát elásták, a tisztára mosott 200 milliárddal egyetemben. Moldvai mintára a büfés nőt fogják majd keresztre feszíteni.
Még ha értelmetlenül is, el kell ismételni: több Európa, kevesebb demokrácia! A műsor még csak most kezdődik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS