Szenzáció! Avram Iancunak VOLT ikertestvére! És ha igen, neki is kell egy szobor. Hogy hova? Hát a Főtérre, naná!
A Kolozs megyei Új Jobboldal Egyesület azt követeli a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, kezdjék el egy új Avram Iancu-szobor felállításának előkészítését a város központjában, szemben Corvin Mátyás román etnikumú uralkodó szobrával.
A Kolozs megyei Új Jobboldal (ND) vezetője, Codrin Goia úgy véli, ezáltal újabb kulturális értékkel gazdagodna a város központja, különös tekintettel arra, hogy Kolozsvár indul a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címért, továbbá figyelembe véve az erdélyi román forradalom győzelmének 165. évfordulóját.
„Úgy vélem, ahelyett, hogy évente legalább 50 000 lejt ölnének a szökőkút javításába, inkább egy új szoborcsoportot kellene emelni a szökőkút helyén Avram Iancunak, akit 8 néptribun venne körül”, mondta Codrin Goia.
Ezen kívül az ND képviselője felvetette, hogy Románia kormányának is támogatnia kellene ezt a kulturális kezdeményezést, főleg annak fényében, hogy minden évben közpénzből támogatják a magyar szélsőséges egyesületek akcióit, mint például az EMI-tábort, ahova az Erdély Magyarországhoz csatolását hirdető együtteseket hívnak meg.
Codrin Goia Emil Boc polgármester nyilatkozatára is emlékeztetett, aki azt mondta, hogy amíg ő vezeti a várost, addig egyetlen szobrot sem fognak eltávolítani, hanem csakis újakat állítanak fel.
Az Új Jobboldal szombaton, 2014. március 15-én, 12.00 órai kezdettel megtartja az éves Avram Iancu-menetelést, ezzel hódolva a románok jogaiért küzdő nagy harcos emlékének. Az eseményre a Széchenyi (Mihai Viteazul) tér – Bocskai (Avram Iancu) tér útvonalon kerül sor.
A szervezők több mint 300 személyt várnak a menetelésre az egész országból.
A Kolozs megyei Új Jobboldal felhívja a hatóságok figyelmét a magyar idegengyűlölő és sovén akciók növekvő számára Kolozsvár területén. A megyei szervezet vezetője, Codrin Goia elmondta, hogy egy évvel ezelőtt ellopták a memorandisták perére emlékeztető táblát, és a tettes kilétére a mai napig nem derült fény. Továbbá kétszer megrongálták a hős Baba Novac szobrát, egyik alkalommal éppen a Sapientia Tudományegyetem felavatásának időpontja környékén.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.