Megint elege van. Érthető módon...
89-ben, balekként, az új nomenklatúráért vonultunk utcákra. Akkoriban egy legenda keringett a zónában. Bârlădeanu állítólag azt mondta Iliescunak, darabolja fel a Román Kommunista Pártot (PCR): itt vannak a szociáldemokraták, emitt a parasztpártiak, amott a liberálisok, magyaroknak is muszáj lenniük – és ami még felbukkan, azt rögzítsék erősen a rendszerbe.
Mi azt hittük, hogy az a december csoda, ők
Míg az emberek szabadságról beszéltek, a fejesek pénzt csináltak. Miután megtanítottak bennünket, hogy gyűlöljük egymást, szintén a fejesek osztották szét egymás közt az ipart, a mezőgazdaságot, az oktatást, az egészségügyet – öt nemzedékre előre bebiztosították maguknak a járadékokat, míg a munkásokból, parasztokból, tanárokból, orvosokból por és hamu maradt.
El tudod képzelni, mennyit loptak ebben az országban? Most, tizenöt évvel később is egy-egy eurócentet fizetünk minden liternyi benzin után, hogy fedezzük a Bancorex kirablását: mi fizetünk, ők megtartották a vagyont. Szintén a benzin literenkénti árában fizetünk ki olyan utakat, melyek sohasem készültek el. Megvalósíthatósági tanulmányok: több tízmillió euró értékben – olyan kórházakról, melyek sohasem épültek fel.
Néha az az érzésem, hogy
melyben a fejesek kartondarabokat tolnak be és valódi pénzt vesznek ki. Mi nép vagyunk, ők rokonság. Nekünk közben muszáj dolgoznunk. A gyermekek elmennek epret szedni, vagy egyetemre, vagy mesterképzőbe – és többé soha nem jönnek vissza.
A Microsofttal kapcsolatos megvesztegetés csak csepp a tengerben. Az EADS-ügy egy másik csepp. És tekintettel arra, hogy mennyi csepp lehet még, az idők szennyes áradatként érnek utol bennünket.
Undorodom. Nem reméltem édenkertet, de azért azt sem képzeltem, hogy idáig lehet süllyedni. Nem szónokolhatsz arról, hogy Románia termőföldje 80 millió embert képes táplálni – közben pedig a jobb kezeddel éppen aláírod a föld eladását az idegeneknek. Nem dicsekedhetsz a gáz-, olaj- és aranytartalékokkal – és egy olvashatatlan aláírással eladod mindezeket a forrásokat.
Tehát: mától kezdve hidegen hagy ez az egész dumálás Romániáról. Nem érdekel, ki lesz az elnök, ki van kormányon, kelet vagy nyugat az irány. Egyszerűen napszámos vagyok. Egyik napról a másikra élő polgár. Egy nagy senki. Egy széllelbélelt.
És, politikus urak, hidegen hagy az egész választási kampányotok. Elegem van abból, hogy a semmiért harapjak a fűbe. Urak lettetek saját, külön bejáratú országocskátokban. Sohasem kísértették Romániát a nevetségesség ilyenfajta görcsei.
Azt mondjátok, hogy regionalista vagy föderalista vagyok? Nos, ti szakítottátok el a románt a romántól. Elszakítottátok a románt Romániától, most elszakítjátok Romániát a civilizált világtól.
De – jegyezzétek meg jól: bár csak a ti rokonságotok maradt már itt,
bár hét kanállal habzsolhatnátok egyszerre az életet,
bár már senki sem tud veletek szembeszegülni ebben az országban,
nem fogtok győzni:
a történelem is rájött – az ostoba –, hogy
bár egy csoda folytán világra hozott benneteket,
jobban tette volna, ha időben kiköp benneteket és szűzlány maradt volna.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.