Rövid szemiotikai (mi van? – a szerk.) értekezés, az RMDSZ vezetői részére

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség/RMDSZ (Románia Parlamentjében képviselettel rendelkező politikai szervezet) 30 képviselője 2018. december 3-án törvénytervezetet nyújtott be „az 1918. december 1-i gyulafehérvári határozat együttélő népekre vonatkozó rendelkezéseinek törvénybe iktatásáról” (976/2018.12.03. sz.), amelyben tévesen, részlegesen és tendenciózusosan az 1918. december 1-i gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatára hivatkoznak. A tervezet – többek között – előírja bizonyos különálló fejlesztési régiók – törvény révén történő – létrehozását, ezek az új régiók pedig „különleges autonómiastátuszt hozhatnak azon megyék számára, melyek bizonyos történelmi régiókhoz tartoznak, vagy ahol jelentős aránnyal rendelkezik egy történelmi nemzeti kisebbség”.

E törvénytervezet benyújtásának hosszú története van, melynek „background”-ja olyan mocskos tézisekre utal,

mint például az, hogy „a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-én”, „a románok nem hajtották végre az 1918. december 1-i gyulafehérvári határozatban tett ígéreteiket” és így tovább.

Persze, alapjában véve folyamatosan megdöbbenek azon a furcsa módon, ahogy az RMDSZ Romániáról, a történelméről és a jelenéről vélekedik. (Nem foglalkozom feltétlenül vagy elsődlegesen azzal a politikai kontextussal, melyben az RMDSZ, pragmatikus, hideg számítással úgy értékeli, hogy ennek a tervezetnek nagyobb esélye van arra, hogy a kormánykoalíció a jelenlegi helyzetében meghallgassa/elfogadja – egy bizalmatlansági indítvány küszöbén, mely azzal fenyeget, hogy kipenderíti bársonyszékeikből „illusztris képviselőit”; e tekintetben az RMDSZ kezdeményezése a román adminisztratív osztály erkölcsi és politikai csődjére mutat rá, mely a Centenáriumi Évben bizonyította etikai és politikai korlátait, sőt, közömbösséggel, az elképzelések és nagy projektek hiányával éppenséggel a Centenárium bojkottját valósítva meg; ez a bojkott ideális keretet teremt a magyar közösség politikai vezetői számára „alternatív” projektek előterjesztésére.)

Persze, hogy alapjában véve folyamatosan megdöbbenek az RMDSZ furcsa elképzelésén arról, hogy „nem teljesülnek a románok által 1918-ban, Gyulafehérváron tett ígéretek”, tudva azt, hogy nemcsak a bukaresti, bécsi, brüsszeli, párizsi, londoni, washingtoni és egyéb politikusok értékelik úgy, hogy Romániát fenntartások nélkül lehet „az etnikai kisebbségek jogainak tiszteletben tartása modelljének” tartani, de a moszkvai vezetők is, ahol bármiről lehet beszélni, csak politikai barátságról és bukaresti lobbiról nem! Az Orosz Föderáció elnöke, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin az utóbbi években többször szóba hozta (és nagyra értékelte) Bukarestet az effajta toleráns politikák és gyakorlatok miatt.

Végül is mit ígértek a románok az „együttélő népeknek” Gyulafehérváron,

1918. december 1-én, a III. cikkely híres I. pontjában (mely pont olyan magyar képviselők törvénykezdeményezésének az alapját képezi, akik nem érzik magukat kényelmesen a Románia által hirdetett interetnikus modellben, mely modell állandó előnyöket és szinekúrákat biztosított számukra, legalábbis az utóbbi 30 évben):

„III. … az új Román Állam kialakításának alapelvei alapján a nemzetgyűlés kijelenti a következőket: 1. Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.” (a fordítás forrása – a szerk.).

E pont megítéléséhez két dolog tisztázását tartom létfontosságúnak:

1. Mi határozza meg/jelöli/sugallja az elődeink által Gyulafehérváron kigondolt, az 1918. december 1-i határozat III. cikkelyének 1. pontjába belefoglalt és hivatkozott „nemzeti szabadság” fogalmat és miként ültették át a gyakorlatba az utóbbi negyedévszázadban Romániában (itt kontextuális tisztázásokra van szükség).

2. Ez a fogalom tartalmaz-e tisztázásokat magában a határozat szövegében (itt a történelmi dokumentum szövegének elolvasására van szükség/ „Az 1918. november 18/december 1-i gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata”; az eredeti dokumentum a bukaresti Állami Levéltárban őrzik: Kormányzótanács-gyűjtemény, 76/1918. akta, 3. l., másolat).

1. Kontextuális olvasat.

A gyulafehérvári általános gyűlés határozata implicit és explicit módon a híres wilsoni elvekre utal, melyeket már 1918 januárjában közzétettek és melyek – gyakorlatilag – elősegítették a birodalmi románok nemzeti emancipációját. Elsődlegesen a nemzeti önrendelkezés/népek önrendelkezése elvre történik hivatkozás, mely elvet az erdélyi románok már az 1918. októberi nagyváradi nyilatkozatban felidéznek. Miként magyarázható e fogalom (az erdélyi románok Romániával egyesülése kikiáltásának keretkoncepciója) egyidejű használata az erdélyi „együttélő népek” „nemzeti szabadságával”.

A gyulafehérvári határozat híres elveit Iuliu Maniu nagyon világosan elmagyarázta a nemzetgyűlés (1918. december 1., Gyulafehérvár) plénuma előtt elmondott híres beszédében, melyben megindokolja az előzőleg Vasile Goldiş által felolvasott egyesülési határozattervezetet: „A román nép szándékaival kapcsolatos bármilyen kétség elhárítása érdekében fontosnak tartottuk, hogy a bemutatott határozattervezetben kinyilvánítsuk azokat az elveket, melyek bennünket vezérelnek, melyek előtt – meggyőződésem – az ellenség összes intrikájának el kell némulnia. Fontosnak tartottuk kihangsúlyozni ezeket az elveket, melyek amúgy mindig is közel állva lelkünkhöz, maguktól értetődőek, hogy teljes képet alkossunk politikai krédónkról. Mi, Tisztelt Nemzetgyűlés, az emberi Szabadság győzelmének tekintjük nemzeti egységünk megvalósítását. Mi nem akarunk elnyomottakból elnyomókká válni. Mi az összes nép és az összes polgár szabadságát akarjuk hatalomra juttatni ezeken a tájakon. Mi egész Erdély, egész Bánság és a Magyarország összes románok által lakott területének Románia Királyságával történő egyesülésének kikiáltását javasoljuk. De ezeken a területeken más népek is élnek, más tulajdonságokkal és más hagyományokkal. Mi nem akarjuk elrabolni e népeknek sem az etnikai egyéniségét, sem a nemzeti létét.

Mi nem akarjuk elrabolni senki nyelvét,

hanem azt akarjuk, hogy minden ember szabadon válassza azt a nyelvet és hitet, melyben élni akar, mind a magánéletében, mind az állami élettel kapcsolatosan. Mi nem akarjuk, hogy bárki is azokat a könnyeket hullassa, melyek mi hullattunk annyi évszázadon keresztül és nem akarjuk elszívni senki erejét, ahogy a mienket elszívták évszázadokon keresztül. Mi bízunk a saját életrevalóságunkban és érdemességünkben és nem akarjuk mások erejét kimeríteni.”

Következésképpen elődeink, a határozat tervezetének szerzői, akik saját és keserű tapasztalatukból ismerték a Birodalom idejében megélt „nemzeti börtönt”, a „nemzeti szabadság” fogalom alatt a következőket értették: „etnikai egyéniség”, „e népek nemzeti léte”, „nyelve” és azt, hogy „minden ember” szabadon kiválaszthatja „azt a nyelvet és hitet, melyben élni akar úgy a magánéletében, mint ahogy az állami élettel kapcsolatosan is”. Sőt, az „együttélő népek” jogai iránti gondoskodás ezáltal egészítette ki az általános gyűlésen akkor megjelent románok „politikai krédójának képét”…

Azt hiszem, a magyarok vagy bármely másik romániai etnikai kisebbség részéről (politikai és szélesebben vett) nevelési hiányosság lenne azt állítani, hogy Románia nem biztosítja ezeket az elveket, legalábbis az utóbbi 30 évben…

2. A szöveg olvasata.

A határozat tervezetének szerzői a félreértések elkerülése érdekében éppen az 1. pontban megjelentették/részletezték a „nemzeti szabadság” fogalmat, közvetlenül a következő kifejezésekkel társítva: „Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.” Ezek a kifejezések a határozatban ugyanabban a bekezdésben szerepelnek (nem pedig külön), mint a kihirdetett alapelv, „teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek”, egyértelműen, közvetlenül és kurzív módon magyarázva és részletezve azt. Az anyanyelvhez és az arányos képviselethez fűződő jog, melyek a „nemzeti szabadság” elv részét képezik, tömören és teljes körűen magyarázzák a határozat betűjét és szellemét egyaránt.

Következésképpen: Az 1918 decemberében, Gyulafehérváron elfogadott határozatban az anyanyelv és az arányos képviselet jogát ígérték meg az erdélyi „együttélő népeknek”, európai, demokratikus és toleráns szellemben, az akkori politikai vezetőink becsületére válva.

Ezeket a román állam ma is biztosítja összes kisebbsége számára,

az RMDSZ kezdeményezése pedig, e szemszögből nézve, csak azok frusztrációinak kifejeződése,

akik mást akartak 1918-ban és mást akarnak 2018-ban is. Ezek egy része a román állam jelenlegi interetnikai modelljének, toleranciájának és európaiságának (sebezhetőségeinek és nagylelkűségének) kihasználásával szerzett vagyont, karriert, dicsőséget magának.

Végül megemlítem azt az apróságot, hogy a magyar az egyetlen romániai etnikai kisebbség, mely rendszerszintű frusztrációkat mutat az Újraegyesülés Centenáriumával szemben; a többi kisebbség mértéktartással, kiegyensúlyozottsággal, vagy akár ünnepléssel kezelte a Centenáriumot. Ilyen körülmények között a romániai magyarság kockázatos politikai elszigetelődését vetíthetjük előre.

Nemcsak decens viselkedésre szólítom fel nyilvánosan az RMDSZ vezetőit, hanem kisebb szemiotikai tanulmányokat is ajánlok nekik (a szerző feltehetően összetéveszti a jeltant jelentő „szemiotikát” a jelentéstant jelentő „szemantikával” – a szerk.).

Az alcímeket a szerkesztőség adta.