Ha megnézzük a számokat, azt látjuk, hogy a mioritikus hazában nem a gazdaság dübörög, hanem a hitelfelvétel.
„A kormányprogramunknak megvannak a hatásai: 7 százalékos gazdasági növekedést produkált, amely 2017-ben a legnagyobb volt a világon.” Ez csak egyike azoknak az üzeneteknek, melyeket a románok már hónapok óta folyamatosan hallhatnak a PSD Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) képviselőitől. Más üzenetek szerint a költségvetésihiány-cél tartása esetében a „helyzet ellenőrzés alatt áll” és az összes bíráló irigy, vagy rosszakaró, akik nem akarják, hogy végrehajtásra kerüljön a PSD–ALDE-s kormányprogram és azt sem, hogy a románok jobban éljenek. Ennek ellenére egyik üzenet sem tisztázta teljes mértékben azt a tényt, hogy
mint amennyit a 2009-es mély válság idején vett fel az IMF-től. Pontosabban mondva 11,83 milliárd euróról van szó. És további hiteleket vesz fel, csakhogy most már egyre nagyobb kamatok mellett.
Csaknem egy évvel ezelőtt rámutattunk, hogy Románia alig három és fél hónapnyi PSD–ALDE-s kormányzás alatt csaknem 4,7 milliárd euró hitelt vett fel, amely a sokat bírált Boc-kormány által az IMF-fel aláírt hitel-megállapodás értékének nagyjából 40 százaléka.
Teltek-múltak a hónapok, nőttek a nyugdíjak, de főleg a közalkalmazottak bérei (egyesek esetében kevésbé, másoknál – különösen a tisztségviselőknél – nagyobb mértékben), bevezették a szédítő „adóforradalmat”, melyet most szintén a PSD–ALDE-s kormányzat igyekszik sürgősségi rendeletekkel toldozni-foltozni.
- 4,390 milliárd lej + 1,75 milliárd euró 2017 áprilisában
- 4,192 milliárd lej 2017 májusában
- 5,929 milliárd lej + 100 millió euró 2017 júniusában
- 5,565 milliárd lej 2017 júliusában
- 3,632 milliárd lej 2017 augusztusában
- 3,679 milliárd lej 2017 szeptemberében
- 1,160 milliárd lej + 1 milliárd euró 2017 novemberében
- 1,349 milliárd lej 2017 decemberében.
Megfigyelhető, hogy Románia 2017 folyamán 11,83 milliárd eurónak megfelelő értékben vett fel hitelt. Vagyis
hét részletben az IMF-től vett fel. (A Nemzetközi Pénzügyi Alaptól igényelt hitel nagyjából 12,9 milliárd euró volt, amelyből Románia effektív módon körülbelül 11,9 milliárd eurót hívott le.)
2018 első három hónapjában is folytatódott a masszív hitelfelvételek gyakorlata:
- 3,419 milliárd lej 2018 januárjában
- 2,778 milliárd lej + 2 milliárd euró 2018 februárjában
- 3,752 milliárd lej 2018 márciusában.
A kormány ez év első negyedében összesen 4,139 milliárd eurónak megfelelő értékben vett fel hitelt.
A hitelek különböző lejáratúak, egy évtől 18 évig, így aztán – csak a 2017 felvett hiteleket figyelembe véve – az adósságot teljes mértékben csak 2035 környékén fizetnék vissza. A Román Nemzeti Bank (BNR) statisztikáiban minden adatot megtalálhatnak azok, el akarnak mélyedni a témában.
E számokat látva egyesek azt mondhatják majd, hogy más kormányok is hasonlóan jártak el, esetleg a Cioloş-kormány által felvett hitelekre hivatkozva. Igen, de mintha
Ráadásul nem kevés közgazdász azt állítja, hogy a kormányon lévőknek a jó, gazdasági növekedést felmutató időszakokat az államadósság csökkentésére kellene felhasználniuk. Köztük van Ionuţ Dumitru, a Pénzügyi Tanács (CF) elnöke is.
Mások azzal érvelnek majd, mint tette azt tavaly a Grindeanu-kormány, hogy „minden kormánynak saját finanszírozás-biztosítási stratégiája van”, hogy „szokványos eljárás” hitelekből finanszírozni a költségvetési hiányt és más lejáró hitelek újrafinanszírozását. Igen, meglehet, hogy minden kormánynak saját finanszírozás-biztosítási stratégiája van, de nem lenne jobb, ha az európai alapokat használná ki maximálisan? Hiszen van egy önálló minisztériumunk erre és több száz alkalmazottunk, akik pontosan azért kapnak bérpótlékot, mert – elméletileg – európai pénzek lehívása a dolguk, mely pénzekből Romániának 2017-ben csak 3,6 milliárd eurót sikerült lehívnia.
És igen, meglehet, hogy szokványos gyakorlat hitelekből fedezni a költségvetési hiányt, de akkor mit kezdjünk azokkal a dicsekvésekkel, hogy a PSD–ALDE kormányprogramját a költségvetési hiány levegőbe röpítése nélkül is végre lehet hajtani? És – főleg – mekkora lett volna a költségvetési hiány a GDP csaknem 6 százalékát kitevő masszív hitelek nélkül?
Ami pedig azt az érvelést illeti, hogy az ország gyorsabb fejlesztéséhez hiteleket is fel lehet venni, ezt egyes hivatalosságok nyilatkozatai cáfolják, akik elismerik, hogy a felvett összegek kizárólag a deficitre és újrafinanszírozásokra mennek el, illetve azok a számok, melyek azt mutatják, hogy az állami beruházások 2017-ben a legalacsonyabb szinten voltak az utóbbi 12 évben.
A PSD–ALDE-s kormányok által felvett hitelekre vonatkozó BNR-statisztikákra visszatérve még megfigyelhetünk valamit:
Csak néhány példa:
- az egy éves lejáratú kincstárjegyek hozama 0,98 százalékról (2017 januárja) 2,38 százalékra (2018 márciusa) nőtt
- a 2 éves futamidejű lejkötvények hozama 1,38 százalékról (2017 januárja) 3,19 százalékra (2018 márciusa) nőtt
- a 3 éves futamidejű lejkötvények hozama 2,05 százalékról (2017 januárja) 3,88 százalékra (2018 március) nőtt
A 4 és 10 év közötti futamidejű kötvények esetében is nőttek a hozamok, bár kisebb mértékben.
Egyesek ezúttal is azt mondhatnák, hogy ennek nem a PSD–ALDE-s kormányok teljesítményéhez van köze, hanem a nemzetközi piaci történésekhez. Rendben, csakhogy nem kevesen vannak azok – és nemcsak a politikai ellenzék részéről –, akik az ellenkezőjét állítják: az állam az országkockázattal kapcsolatos percepció, a gazdaságba vetett bizalom folyamatos csökkenése, a közpénzügyek és az inflációval kapcsolatos becslések romlása miatt is vesz fel egyre drágábban hitelt.
Zárásul, amennyiben esetleg lemaradtak volna a hírről,
mint az előző évben: nagyjából 50 milliárd lejt a hazai piacról (szemben a 2017-es 40 milliárd lejjel) és további 4,5-5 milliárd eurót a külföldi piacokról (a 2017-es kevéssel több mint 3 milliárd euróval szemben).
Egyre gazdagabbak vagyunk szavakban, de egyre szegényebbek a valóságban…
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.