Romániában gyöngyélete van a kisebbségnek... ha tatár (INTERJÚ)

A török-tatár kisebbséggel kapcsolatos beszélgetés során az Etnikumközi Kapcsolatok Főosztálya (DRI) államtitkára elismerte, nagyon sok mindent szeretne tenni azért a közösségért, melynek ő is tagja.

Szerinte a legégetőbb feladatok között van egy iszlám teológiai kar létrehozása a Konstancai Egyetemen, egy török-tatár kisebbségi kulturális központ, a tatár nyelvű oktatás fejlesztése a közoktatáson belül, valamint egy Szociális Háznak nevezett létesítmény kialakítása, mind idősek, mind gyermekek számára.

Ionuţ Cojocaru: Kezdetnek kérem, mondja el, milyen tervei vannak a Románia kormányának Főtitkárságán belüli DRI államtitkáraként?

Amet Aledin: Számomra megtiszteltetés, hogy átvehetem a Románia kormányához tartozó fontos intézmény vezetését. Az etnikai közösségek szemszögéből nézve ez egy fontos intézmény, mert nekünk is köszönhetően zajlik a romániai etnikai közösségek élete. Nagyon jól tudja, hogy vannak olyan történelmi közösségek, melyek több száz éve élnek Románia egyes térségeiben (ne  mondja, tényleg? - a szerk.). Nagyon jól tudja, hogy Dobrudzsát, ahonnan származom, mindig az etnikumok közötti együttélés mintájának tartották, de Romániában más példákat is lehetne mondani. Mindig is úgy véltem, hogy ezt a főosztályt korábban is, most is és minden bizonnyal a jövőben is fontos intézménynek tartotta az etnikai közösség sok tagja. Kötelességünk jó képet kialakítani ezekről az etnikai közösségekről, de ugyanakkor a különféle etnikumok tagjai közötti, a különféle etnikumok és a többség tagjai közötti együttműködési kapcsolatokról is, hiszen ez természetes, Romániában élünk, Románia a hazánk. (Itt kezdődik a széles nyelvcsapásokkal történő nyalás - a szerk.) Román állampolgárok vagyunk. Ide tartozunk. Szeretjük ezt az országot és van egy nagy kötelességünk, szolgálnunk kell ezt az országot. Ez az ország helyet biztosít nekünk, hogy megszülethessünk, hogy élhessünk és nagyon sokunk számára ez lesz az a hely is, ahol meghalunk. Hogy úgy mondjam, ez a létrejöttünk, a kiteljesedésünk és a beteljesedésünk helye (Az interjút elsősorban annak illusztrálására közöljük,

hogy mi várható e kormányzati intézményben a magyar közösséget képviselő vezető nemrég lezajlott leváltása után – a szerk.).

Egy-két évre vonatkozó tervei vannak. Mondjon néhány példát.

Persze. Ezek között vannak az elődeinktől átvett, már hagyományos feladatok. Vannak a már zajló és a tervezett tevékenységek. Múlt héten részt vettem néhány eseményen, melyeket egyes nemzeti kisebbségek szövetségei rendeztek. Piteşti-en zajlott, például, az Együttélés Ábécéje egyik nagyszabású rendezvénye, melyet a Romániai Hellén Szövetség, egy rendkívül aktív szervezet szervezett. Ezt megelőzően az örmény közösség egyik rendezvényén vettem részt, mely megünnepelte megalakulása 25. évfordulóját. Jobban mondva a Romániai Örmény Szövetség újraalakítását. Ezután Iaşi-ba megyek, ahol a Romániai Olasz Közösség rendezvényén veszek részt. És tovább lehetne folytatni a példákat.

Van néhány projekt, néhány cselekvési irány, melyeket megvalósítana? Vidékről, a kisebbségektől kérések érkeznek. Hogyan működik a főosztály?

A főosztály úgy működik, hogy együttműködést kínál mindenkinek, aki ezt igényli. Partnerségek, vagy projektek révén. A költségvetésünket éppen arra használjuk fel, hogy az ilyenfajta, az etnikai kisebbségeknek szentelt rendezvényeket támogassuk. De figyelem, nemcsak az etnikai közösségek szervezeteiét, hanem mindazokét, akik tenni akarnak valamit az etnikai kisebbségekért. Ide tartoznak a román állam más intézményei, azok az alapítványok, egyesületek, melyek valamilyen módon támogatni akarják az együttműködési kapcsolatokat. Ezeket a projekteket nem kell feltétlenül az etnikai kisebbségek szervezeteinek javasolniuk, mi CMN-nek (Nemzeti Kisebbségek Tanácsa) nevezzük, amelynek parlamenti képviselete van (a zavaros fogalmazás az eredeti szövegnek megfelelő – a szerk.). Nem. Ilyenfajta kezdeményezések máshonnan is érkezhetnek, egyes etnikai közösségek egyesületeitől, alapítványaitól, a román állam intézményeitől: tanfelügyelőségek, egyetemek. Nálunk erre van lehetőség. Minden évben nagyjából 150 projektet és partnerséget tudunk támogatni. Valójában ez a feladatunk. Ez sokat jelent az etnikai közösségeknek, de nekünk is, hogy az a közösség közelebb kerüljön egy másik közösséghez. Mi vagyunk a kötőanyag. Összefogjuk az együttműködési kapcsolataikat. Mi készítünk egy projektet, mondjuk 5 etnikai közösségre vonatkozóan, anyagi támogatást is nyújtunk a figyelmünkre érdemes projekteknek és partnerségeknek.

Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke idén tartott egy konferenciát Kolozsváron, ahol Dobrudzsát az etnikumok közötti együttműködés, a multikulturalizmus, a tolerancia európai példájának nevezte. Hogyan kommentálja ezt?

Azt mondom, hogy egyáltalán nem túlzott. Ezt ismételgettem, ismételgetem és fogom ismételni minden adódó alkalommal. És nemcsak Dobrudzsát, hanem

Romániát is példaként lehet említeni (ó, hát ez bájos! – a szerk.).

Mert nekünk itt több területen volt és van lehetőségünk megnyilvánulni: kulturális, oktatási területeken, a sport, a hagyomány, a vallás terén. Lehetőségünk van úgy irányítani a dolgokat, ahogy mi akarjuk. A román állam minden tekintetben segít nekünk. Erkölcsileg is és természetesen pénzügyileg is, ezt szem előtt kell tartanunk.

Engem volt képviselőként is foglalkoztatott ez a kérdés. A tatár közösségnek szentelt több törvénytervezet kezdeményezőjeként tájékozódnom kellett és meg kellett néznem más államok – akár a szomszédok közül is – etnikai közösségekkel kapcsolatos politikáját, és büszkeséggel és örömmel állapítottam meg, hogy Romániát tényleg példaként lehet mindezen államok elé állítani (egyre jobb! – a szerk.).

Persze, különféle nemzetközi kongresszusokon, konferenciákon még mindig szoktak bennünket leckéztetni. Én egy kicsit továbbmennék és határozottabb lennék abban az értelemben, hogy számos külföldi intézménynek kellene tőlünk tanulnia, hogyan kell együttműködni a kérdéses országok etnikai közösségeivel. És ezt nagyon őszintén, nagyon felelősen, a szavaimat gondosan mérlegelve mondom, mert tudom, hogy mit jelent a közösségeink számára a román állam támogatása.

Menjenek el Dobrudzsába. Menjenek el, ha látni akarják, mit jelent Dobrudzsa elsősorban számunkra, a tatárok számára. Menjenek el Dobrudzsába és tapasztalni fogják, hogy ott sok vallási intézmény van, nagyon sok épült az utóbbi években, én magam is levezényeltem olyan projekteket, melyeken keresztül pénzügyi támogatást nyújtottak ilyenfajta vallási egységek felépítésére. Amikor vallási egységeket mondok, akkor mecsetekre, minaretekre, muzulmán temetőkre, a medgidiai második muzulmán temetőre, halottak mosására használt helyiségekre gondolok.

Ha tud nekem mondani Európában egyetlen olyan törvényt, melyet kizárólag a muzulmán közösségnek szentelnek, akkor fejet hajtok. Nincs ilyen! Romániában vannak ilyen törvények.

Például egy kormányhatározattal Romániában a nemzeti kisebbségek napjává nyilvánították december 18-át. Készülünk is rá, ha már rákérdezett, hogy milyen projektjeink vannak. Én magam is hat ilyen törvényt terjesztettem be Románia Parlamentjének: december 13-a a romániai tatárok, május 5-e a tatár nyelv napja (vajon hányan tudják, hogy a tatár nyelv napját hamarabb törvénybe foglalták, mint a román nyelv napját). Akkor hogy mondhatnánk, hogy nincs lehetőség a megmutatkozásunkra? Szerintem van! Ott van november 30-a, a romániai tatárok irodalmának és kultúrájának hirdetésére szolgáló Mehmet Niyazi-díj, ez szintén törvény. Ott van az az emlékmű, melynek felállítását egy általam kezdeményezett törvény teszi lehetővé, pénzt is sikerült szerezni rá, amiből létrejött a két világháborúban Romániáért elesett muzulmán hősök emlékműve. Mert az őseim Romániáért estek el, ezért az országért áldozták fel az életüket. A nagybátyám, apám testvére Ploieşti-nél esett el, 19 évesen, a második világháborúban. Természetes, hogy ehhez az országhoz tartozunk. Engem nem tudnak arról meggyőzni, hogy máshoz tartozzak, csakis Romániához, mert ez a hazám. (Most már egyenesen a mélybe csap az államtitkár úr nyelve - a szerk.)

Szerintem jó, hogy tisztázza ezeket a dolgokat. Amikor a kisebbségekre gondolunk, akkor általában a „politikai gondok” jutnak eszünkbe…

Én effektív módon úgy mondom, ahogy érzem. Ha úgy akarja, akkor a közösségem tagjaként, egyszerű tagjaként. Persze, sok évig vezető voltam, e közösség sok tagjával van kapcsolatom. Törvény hozta létre a Sebat Husein Romániai Tatár Kulturális Központot. Mindezeket jelentős, fontos emberekről neveztük el, akik a múltban meghatározók voltak közösségünk számára. Fizikailag nem létezik ez az intézmény, törvényként létezik (mi? – a szerk.). Majd megpróbálunk létrehozni egy ilyen intézményt.

Egyebet akartam mondani. Mert ide akartam kilyukadni és mert nagyon sokszor szóba került a vallási kérdés, az iszlám.

Az iszlám világ elég nehéz éven van túl,

azzal kezdve, ami januárban, Párizsban történt, a mecsettel kapcsolatos hosszú vitával folytatva, amire nem szeretnék kitérni, és azzal, ami most történik. Tehát ez egy elég bonyolult év volt. Nekünk az előző évünk is bonyolult volt, a krími tatárokkal, Krím annektálásával. Aggódunk a sorsukért, mert végül is a véreink. Természetes, hogy foglalkoztat a sorsuk. A román állam polgáraiként és a román állam szemszögéből foglalkoztat bennünket.

A Krímen voltak román állampolgárságú tatárok?

Nem, nem voltak.

Itt érkezem el az utolsó, a legfontosabb törvényhez. Nem tudom, hogy tudja-e, de Romániában van egy törvény, mely egy vallási hagyományt szabályozott. Figyelem! Egy keresztény országban, ha már ez a pokoli vita zajlik az iszlámról. Elmondhatom, hogy Romániában egy olyan törvényt kezdeményeztem, mely egy iszlám vallási ügyet szabályoz. Mely szerint az iszlám vallású elhunytakat 24 órán belül kell kiadni.

Vallási okokból?

Tudja, azért, mert akkoriban voltak bizonyos félreértések ezzel az üggyel kapcsolatosan és akkor úgy gondoltuk, jobb, ha rendezzük ezt a kérdést. Nagyon jól tudja, ön járatos az iszlám világban. Vannak bizonyos vallási hagyományok, melyeket be kell tartanunk. A lakosságnak be kell tartania és be is tartja. De néha felmerülnek bizonyos bürokratikus dolgok, és ennek leegyszerűsítéséhez be kellett terjesztenem egy törvényt. Mondom, én ezzel a gonddal mentem Románia Parlamentjébe, időközben pedig törvénnyé vált. Benyújtottam és végig is vittem. Elmentem Románia Parlamentjében az egészségügyi, a szakbizottságokba. A szenátusi és a képviselőházi bizottságokba, melyeknek véleményezniük kellett. Ha a kérdést tartalmilag vizsgáló jelentés kedvező, akkor a plénum általában elfogadja. Romániában, tehát, létezik egy törvény, mely szerint az iszlám vallású elhunytakat 24 órán belül ki kell adni.

Ahogy azt a vallás megköveteli.

Igen. A lehető leghamarabb. Ilyen a vallási hagyományunk és mi törvénybe foglaltuk. És akkor nekünk ne lenne jogunk megnyilvánulni Romániában? Persze, még sok rendezni való van, de nem lehet mindent 25 év alatt rendezni (?! – a szerk.). Vannak szakaszok.

A gond mindenekelőtt nálunk van és nem a román államnál (?! – a szerk.).

A gond nálunk van! Előbb nekünk kell tisztáznunk, mit is akarunk igazán tenni, majd aztán beindítjuk az egész gépezetet. A román állam biztosítja számunkra ezt a lehetőséget.

Megakadályoz-e bárki, hogy tatár nyelvű osztályokat indítsak? Soha nem akadályozott meg senki ebben. De előbb nekem kell kitalálnom, hogyan akarom ezt megvalósítani. Előbb nekem kell tisztázni, hogyan akarok tatár nyelvet oktató tanárokat hozni.

Ezzel eljutottunk a következő kérdésemhez. Mint tudjuk, a babadagi muzulmán szemináriumot 1892-ben hozták létre, majd 1901-ben átkerült Medgidiára. 1968-ban megszüntették. Aztán 1994-ben, Ion Iliescu és Suleyman Demirel elnökök jelenlétében újra megnyitották. A dobrudzsai török-tatárok életének elemzéséből számomra az derült ki…

Tegyünk különbséget aközött, ami korábban a medgidiai szeminárium volt és ami most. Amikor 1994-ben létrehozták a Kemal Atatürk Középiskolát, ez nagyon sok mindent át akart venni abból, ami a Muzulmán Szeminárium volt. De minden új volt. A tatár közösségnek lennének bizonyos elsődlegességei. De ha Medgidián a hajdani Muzulmán Szeminárium területén szeretnék felépíteni valamit, akkor az már nem szeretnék olyasmit létrehozni, ami ugyanazt teszi, mint amit a muzulmán szeminárium korábban tett, mert ezzel csak a Kemal Atatürk Középiskolát duplikálnám. Most Kemal Atatürk Főgimnázium a neve.

Elegendő csak egy teológiai szeminárium?

Az nem szeminárium. Hanem főgimnázium. A román oktatási rendszernek megfelelően. A két állam, a román és a török állam együttműködésével, ami nagyon jó. Mert erre az együttműködésre szükség van. A két ország sok tekintetben mindig is nagyon közel állt egymáshoz, gazdasági, politikai, katonai szempontból is és jó, hogy így van, mert partnerek vagyunk.

Imámmá válnak azok, akik elvégzik ezt a középiskolát?

Ezzel van egy gond. A közösségnek is sokkal nagyobb szerepet kellene vállalnia. Az utóbbi időben, sajnos, nem túl sok fiatal akart teológiai osztályba járni. E tekintetben elvesztegetett évek is voltak, mert nem tudtak beiratkozni.

Az ottani tanárok román származásúak, vagy Törökországból érkeznek?

A középiskola igazgatója román állampolgár, ami nagyon sokat jelent. És végső soron hasznos. Például, a Muzulmán Szeminárium legfontosabb igazgatója román volt. Ő nagyon sok évig volt igazgató. Bennünket ez nem érdekel, az a fontos, hogy román állampolgárok legyenek. Tatár etnikumú román állampolgár.

Azért kérdem, hogy az olvasók jobban értsék.

Nagyon sok román tanár van. Törökországból is vannak tanárok. Ez egy intézményi együttműködés. Ha úgy akarja, akkor végső soron két állam közötti együttműködés. Nagyon jó, hogy Törökországból jöttek tanárok Romániába oktatni.

Azok, akik a teológiai csoportot oktatják?

Számomra nagyon fontos az együttműködés a török állammal. Mert a török állam fontos támasza volt a muzulmán közösségnek. Mindig. A képviselőin keresztül jelentős támogatást nyújtott. Itt a nagykövetségre, a konzulátusra, a Kemal Atatürk Középiskolára, a török állam valamennyi képviselőjére gondolok. Ennek a megállapodásnak működnie kell. 1989 után mindig is támogattam a török nyelvű oktatás elősegítését, de ugyanakkor a tatár nyelvűét is. Itt a szervezetünkre, a Romániai Török-Tatár Demokratikus Szövetségre utalok. Mindig is párhuzamosan akartuk az ügyet elősegíteni. Sajnos, ők külön mentek, abban az értelemben, hogy kezdetben támogattuk a török nyelvet, most is támogatjuk és a jövőben is támogatni akarjuk. Számunkra – a türk világ részeként – nagyon fontos a tatár közösség, de ugyanakkor nem sikerült elősegítenünk a tatár nyelvet, mert sokkal később, csak 2007-ben tudtuk elindítani ezen az állami oktatási szinten. Nagyon nehéz behozni az elvesztegetett éveket. Nagyon nehéz kitölteni ezt az űrt.

A jövendőbeli imámokat oktató tanárok romániaiak, vagy törökországiak?

Romániából és Törökországból is vannak. Természetesen.

Ahogy az természetes is, csak a teológiai egyetemet elvégzőkből lehet pap. A muzulmán közösség esetében az imámmá váláshoz elég a középiskola. Nem gondoltak egy olyan törvény beterjesztésére, amellyel azokat, akik imámok szeretnének lenni, arra kötelezik, hogy elvégezzék a muzulmán teológiai egyetemet, mondjuk a konstancai Ovidius Egyetemen?

Szerintem szükség lenne rá. Ezt folyamatosan szorgalmaztam parlamenti képviselőségem alatt és néhány lépést is megtettem. Ezek a lépések nem vesztek el, csak folytatni kellene. Voltak megbeszélések az oktatási intézmény, az Ovidius Egyetem képviselőivel, a Tomisi Érsekség (a Román Ortodox Egyházról van szó! – a szerk.) képviselőivel. Minden intézmény megértően viszonyult ehhez. Mindig is azt hangoztattam, hogy a török-tatár közösség képviselőjeként azt szeretném, hogy az iszlám vallást itt, Romániában lehessen tanulmányozni. Azt szeretném, ha Romániában történne, mert nekünk is vannak olyan szakértőink, akik képesek felkészíteni ezeket a fiatalokat. Pontosan úgy, ahogy ön is mondta, szakértőkre, magas szintű szakértőkre van szükségünk az iszlám teológiai oktatásban. Itt, az Ovidius Egyetemen van rá szükségünk, mert itt jelentős muzulmán közösség él. Ez szükséges. Nagyon szükséges. Egy ilyen kar, egy iszlám teológiai kar létrehozásának fontosnak kell lennie a muzulmán közösség számára. A fiataljainknak Romániában kell tanulniuk.

Fotó: cugetliber.ro