Romániában dől a giccs

Jelen szöveg a Newsweek oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

„Milyen giccses tárgyakat vagy fogalmakat tud megnevezni?”, kérdezték valamikor egy szaktanulmány kérdezőbiztosai. A válaszok döbbenetesen széles skálán mozogtak, a vallástól a zenéig, a tévétől a lakberendezési tárgyakig.

A giccshez sorolt tárgyak és személyek között voltak: az órás és LED-es ikonok, a (Kitchy Girls-szé átkeresztelt) Cheeky Girls páros, a „Szöktetés a szerájból” és az „Utolsó vacsora” faliszőnyegek, az „y”-ra helyezett kettőspont, a csipkés óvszerek, a művirágok, a kacsintós Mona Lisás képeslapok, a pirogravírozott érettségi tablók, a fáraói kripták és hasonlók.

Bár a dolgok összekeveredtek,

a giccsnek, mint szellemi pótléknak ma is van két-három alapirányzata:

otthoni giccs, idegenforgalmi giccs és művészi giccs. Az otthoni giccs sokunk gyermekkorát meghatározta.

Ha visszamegyünk az időben és megérkezünk az otthoni gardrób ajtajához, rátéved a szemünk a kulcsokat díszítő bojtokra és pomponokra. Aztán közelebb lépünk a tévéhez és meglátjuk rajta az üveghalat, melyen barna pöttyök vannak, mint az őz hasán. Szegény feje, úgy érzi magát a makramén, ahova a házigazda helyezte, mint… a partra vetett hal. Valamivel feljebb, a könyvespolcon kék elefántocska őrködik. A közelben lévő polcon a kis vietnámi horgász posztol, egy hallal együtt, mely mintha vergődne a horgászboton. Az ajtó mellett álló kunkori orrú török papucsról, a lázmérő tartójáról már nem is beszélünk.

Az idegenforgalmi giccs a lehetőségek szerint azokon a helyeken virágzik, ahol látványosságokat hagyott hátra a történelem.

Románia nem különbözik e téren Európától és valószínűleg az egész világtól sem.

Mindenhol van durva, brutális, szégyentelen giccs, ahol turisták léteznek: Isztambulban és Rómában, Párizsban és Kairóban, Genfben és Athénben. Dávid farka minden irányból szembeszökik Firenzében: kötényeken, csempelapokon és plakátokon is, ahol egy divatos labdarúgóval passzolgat.

A Vatikántól két lépésre Ferenc pápás öngyújtókat, Bernini baldachinos legyezőket és Angyalváras hűtőmágneseket árulnak. Romániában az idegenforgalmi álművészet csúcspontjával a törcsvári kastély szomszédságában lehet találkozni, ahol határtalanul kiaknázzák III. (Karóbahúzó) Vlad (Vlad Ţepeş) figuráját.

Különféle méretű karók, a vajda beesett arcú képmásai, kínzóeszközök, csuklyás minihóhérok, a kastély kis léptékű másolatai, fejszék, melyekből vér csöpög – a véres kicsapongás ezen kaleidoszkópját tolják azoknak a külföldieknek a szemei elé, akik olvasták a könyvet, látták a filmet és most a real thing-et akarják.

Északabbra, a Borgói-hágó (Tihuţa) mellett a törcsvári giccsgyártók rokonai kis meglepetés-jeleneteket is előadnak:

vámpírrá változott pincérek bújnak elő az ajtó mögött elhelyezett koporsóból,

hogy ráhuhogjanak az extrém izgalmakra vágyó látogatókra.

A román művészi giccs festészeti változata sok házban a három dinnyeszeletes cigánylány mell- és meztelenség-bőségében nyilvánul meg. A cigánylányt a tengeri tájképek követik, à la Ajvazovszkij, ahol a tenger mintha ki szeretne viharzani a keretből, maga is elégedetlen lévén azokkal a színekkel, melyekkel lefestették.

Az építészeti giccs is akadálymentesen végzi a maga rombolását. Aki áthalad a Jász (Iaşi) megyei Ciurea községen vagy Sztreháján (Strehaia), az szembesülni fog a tornyocskás, türkiz mennyezetes, bordó járólapos és Swarovski-kristályba burkolt vízcsapos házakkal, melyeket a vicces kedvűek „cigodáknak” neveznek.

Temesvár szintén szolgál egy ízlésferdülési példával: a központban elkövetett építészeti mészárlásról van szó,

ahol a Rózsapark „roma etnikumú” kriptákká változtatott hajdani villák árnyékában húzza meg magát, hogy politikailag helyesen beszéljünk.

Igaz, ezek elhalványulnak a Bukarest és Alexandria között elhelyezkedő Buzescu község hozományához képest, ahol a paloták pszeudo-rokokó őrületben követik egymást és a Ferrarik a ponyvás szekerekkel keverednek.