Románia Szocialista Köztársaság Akadémiája 28 év után visszatér a klinikai halálból

„Huligán elemek néhány csoportja december 16-án és 17-én egy sor megnyilvánulást és incidenst szervezett, rátérve egyes állami intézmények megtámadására… Ezeket az akciókat reakciós, imperialista irredenta, sovén körökkel és különféle külföldi országok titkosszolgálataival szoros együttműködésben szervezték meg és robbantották ki. Ezeknek a provokatív nemzetellenes akcióknak az a céljuk, hogy lerombolják a függetlenséget, az integritást és külföldi uralom alá vigyék vissza Romániát… Románia Szocialista Köztársaság minden állampolgárának kötelessége minden erővel fellépni mindazokkal szemben, akik a különféle külföldi érdekek, a kémszolgálatok, a reakciós imperialista körök szolgálatában eladják az országukat egy maroknyi dollárért vagy más valutáért.” (Nicolae Ceauşescu, 1989. december 20.)

Ezt ugatta 1989. december 20-a estéjén, a tévében Nicolae Ceauşescu, szerencsétlen felesége és az RSZK kormányának gyászhuszárjainak körében, akik mintha egy olyan halott virrasztásához érkeztek volna, aki még csökönyösen vergődik a koporsóban. Néhány nappal később mégis meghalt, nem végelgyengülésben, feleségével, Elenával együtt, akit a nulla tudományos érdemei egészen a Román Akadémia címzetes tagja pozícióba röpítették.

Később az Akadémia, hogy némileg lemossa a szégyent magáról – miközben a kommunizmus idején nem igazán használt más diskurzust, mint a Román Kommunista Párt (PCR) főtitkára –

post mortem kizárta soraiból Elena Ceauşescut. Ceauşescu primitív nacionalista retorikája még itt bugyogott néhány évig, különösen a néhai Nagy-Románia Pártban (PRM), de aztán hogy, hogy nem, végül eltűnt az akadémikusok diskurzusából, de – és ez sokkal fontosabb – a román közéletből is. Persze, az utóbbi időszak politikai fejleményei lehetővé tették a nacionalista idegengyűlölő témák mesterséges visszatelepítését a politikai diskurzusba, amely amúgy nagyon is divatba jött szinte az egész Európában, de nem sokan gondolták volna, hogy az akadémiai diskurzus visszazuhan ebbe a szakadékba. Ennek ellenére, íme, miként őrjöngött a Román Akadémia egy néhány nappal ezelőtt, a Nemzeti Oktatási Minisztérium (MEN) által kidolgozott és később visszavont, joggal bírált szülőnevelési stratégiával kapcsolatosan kiadott hivatalos közleményében:

„A MEN tervezete egy bármiféle román jellegzetesség nélküli szülőnevelési rendszer törvénybeiktatására, melynek explicit módon megfogalmazott kihatásai vannak a románok évezredes társadalmi, kulturális, erkölcsi és keresztény életének középpontja, a hagyományos családra… egyenértékű egy arra irányuló kísérlettel, ahogy az internacionalista vagy globalista totalitárius rezsimekkel rendelkező államokban történik, hogy létrehozzák azt, amit mindig «új ember»-nek neveztek, vagyis egy család nélküli, nemzetiség nélkül, haza nélküli, identitás nélküli embert. A románok Nagy Egyesülésének Centenáriuma évében, amikor egyben a hagyományaink szellemében nevelt románok kivételes eredményeinek mérlege is készül, az ezekről a hagyományokról való lemondás hazaárulást jelentene. Az a tény, hogy az említett Stratégiát nemzetközi intézmények és NGO-k által, külföldi magánalapokból készített számos kutatás előzte meg, semmilyen módon nem jogosít fel senkit arra, hogy Románia «nemzeti stratégiája» szintre emelje. Elfogadása a hagyományos oktatásnak egy külföldi intézmények által támogatottal történő megkettőzését jelentené.”

Mutatis mutandis mindaz,

amit 2018-ban a Román Akadémiától hallunk, pontosan ugyanolyan, mint Nicolae Ceauşescu 1989. december 20-a estéjén elhangzott,

a legmocskosabb és utálatos nacionalizmus barlangjából származó hisztérikus ugatása volt. Ugyanaz a bikkfanyelven megfogalmazott szöveg, amiről azt hittük, vagy azt reméltük, hogy végleg eltűnt a közéletből, de főleg az értelmiség soraiból, ugyanazok a gondolkodási sztereotípiák, ugyanazok a klisék, melyek vagy egy ceauşiszta, vagy a legjobb esetben is egy XIX. századi, mélységesen elavult és a jelenkori nyugati értelmiség diskurzusával a legkisebb kapcsolatban sem álló nacionalista koncepciónál ragadt le. Szinte már nem is számít, hogy mit tartalmaz az a „rettegett” stratégia, melyet az Oktatási Minisztérium vitára bocsájtott.

Ez nem jelenti azt, hogy bármiképpen is védelmemben venném a MEN-t, melyet szintén egy félművelt vezet, akinek sok rektor és akadémikus sietett – szégyenszemre – a védelmére, amikor kiderült, hogy tagja lesz Viorica Dăncilă kormányának. A legkevésbé sem: a szóban forgó stratégia rosszul összeállított és nem eléggé végiggondolt. De azért lényegében nem javasolt annyira botrányos dolgokat, ahogy azokat a konzervatív médiában vagy az Akadémia gyűlöletes közleményében bemutatták: csak nyitottságot javasolt – ami, amúgy, nagyon hasznos egy bigottság és képmutatás által feldúlt társadalomban – a jelen világ társadalmi-kulturális, családi és szexuális sokszínűsége felé, és egy bármely modern társadalomra jellemző tiszteletet azok iránt, akik történetesen nem tartoznak a heteroszexuális többséghez.

Különben úgy tűnik, hogy az említett sokszínűség kapcsán használt „tisztelet” kifejezés váltotta ki a szemérmeskedő konzervatívok legerősebb reakcióit, mintha – törvényes keretek között – másképp is viselkedhetnénk, mint udvariasan és nem diszkriminatív módon azokkal, akik nem tartoznak valamilyen többséghez, bármilyen is lenne az.

Persze, hogy egy ilyenfajta stratégia nem kerülhette el, hogy heves vitákat szítson

az Egyházon (a Román Ortodox Egyházról van szó – a szerk.), a különféle felekezeteken belül, a politikusok között és általában véve a társadalomban.

Bármely demokráciában normálisnak minősülő heves viták zajlottak Nagy-Britanniában is, Írországban is, Ausztráliában is, az AEÁ-ban is, Franciaországban is, amikor törvénybe iktatták a homoszexuális házasságokat. Az értelmiségiek szintén kivették a részüket ezekből a vitákból, ahogy az várható is volt, de egyik vagy másik oldal támogatóinak stílusa vagy nyelvezete sohasem süllyedt arra a szintre, ahova a Román Akadémia süllyedt. A sokszínűség és tolerancia, vagy a többiek iránti, nemzetiségtől, vallástól, nemtől vagy nemi irányultságtól független tisztelet elemi értékek a brit iskolákban, még akkor is, ha egyes konzervatív szülők ellenzik az újabb szabályozásokat. Szó sem lehet arról, hogy bármelyik iskola megsértse a törvényt és mást hirdessen a közéletben, mint ezeket az értékeket. Sőt, elképzelhetetlen lenne, például, hogy egy olyan szerv, mint a Brit Akadémia ennyire retrográd és tudományos alap nélküli véleményekkel rendelkezzen, mint a Román Akadémia, még kevésbé az, hogy ennyire nevetséges nyelvezettel és ennyire kevéssé árnyalt érvekkel fejezze ki azokat.

Bármelyik általam ismert értelmiségi, mind Cabridge-ben, mind Oxfordban, de más egyetemeken is, elpirulna, ha azt látná, hogy az intézménye ilyenfajta érveket fogalmaz meg hivatalos álláspontként. A hagyományos iskola szellemében nevelt románok „kivételes eredményeinek mérlege” (vajon mik lehetnek ezek?) és az ezen iskola értékeit magukévá nem tevők „hazaárulása” egy olyan Caţavencu melldöngető retorikájának részét képezi, aki egy jelentéktelen település előtt páváskodik azzal, hogy adott esetben akár egész Európával is képes megküzdeni, nem pedig egy akadémiai intézmény civilizált, kiegyensúlyozott, tárgyilagos diskurzusának részét.

A Román Akadémia a nemzeti-kommunista gondolkodás foglya

Elvileg teljesen elfogadható, hogy egy Akadémiának akár konzervatívabb álláspontja is lehet, bár nem a konzervativizmus és a kitaposott utakon való haladás biztosítja az eredményességet a mai akadémiai világban. De mégis fogadjuk el, hogy elképzelhető lenne a tradicionalizmus együttélése a modernizmussal, ahogy az – szerencsés módon – a két világháború közötti Romániában történt.

Egy érett kultúra egyaránt integrálni tud egy Nichifor Crainicot, de egy Tudor Arghezit vagy egy Eugen Ionescut is. A jelenlegi Akadémia „tradicionalizmusának” azonban semmi köze sincs a két háború közötti autentikus tradicionalizmushoz, de az Erdélyi Iskola elavult, de kontextusában tiszteltre méltó ideológiájával sem. Nem: ez az idegengyűlölő ceauşiszta nacionalizmus kénköves barlangjából érkezik, mely megkeseredetten förmed az európai értékekre és leteremti azokat, akik ezekkel kerülnek szinkronba, „hazaárulóknak” nevezve őket. Már csak „huligán elemeknek” kellett volna bennünket neveznie, ahogy azt Nicolae Ceauşescu tette 1989-ben.

Úgy tűnik, hogy

a mai – a Ioan Aurel Pop, egy gyanús múltú, de – állítólag – „hazafi” történész (nehéz megmondani, hogy mi lehet az a „hazafias történész”) által vezetett – Román Akadémia visszatért a Sergiu Nicolaescu-filmek történelmi kultúrájának szintjére.

Nem mintha az irodalom jobban állna: a bölcsészeti és irodalmi részleg elnöke, Eugen Simion, például, a minap a román oktatás rendkívül súlyos állapotára panaszkodott, mely az oktatott irodalmi műveken keresztül már nem ülteti el a diákokban a nemzeti büszkeség érzését és felháborodásának adott hangot, mert a kortárs írónő Ioana Pârvulescu egyik művéből származó részlet bekerült a nyolcadikos felmérő témái közé, Calistrat Hogaş vagy Mihail Sadoveanu helyébe, melyek biztosan jobban megfeleltek volna a tinédzserek ízlésének és felfogóképességének.

Világos, hogy Eugen Simion úrnak a legjelentéktelenebb kapcsolata sincs azokkal a tinédzserekkel, akiknek minden áron olyan lehetetlen szerzőket akar leszuszakolni a torkukon, mint Hogaş vagy Sadoveanu. Elképzelése szerint az irodalom nem arra szolgál, hogy gyönyörködtessen és az esztétikai érzéket fejlessze, amit még Cicero is tudott, nagyjából kétezer évvel ezelőtt, hanem azért, hogy hazafivá és románságodra büszkévé tegyen. Egy életnyi irodalomtanulás és –tanítás után ő ennyit fogott fel belőle. Elég kevés. És főleg elég szomorú. Szomorú, mert az Akadémia, melynek – esetleg – a politikusok populista diskurzusának kisiklásaira kellene felhívnia a figyelmet, úgy tűnik, inkább lemásolja és meg nem érdemelt legitimitással ruházza fel azokat. Ugyanúgy, ahogy az RSZK Akadémiája átvette és legitimálta a ceauşiszta retorika tirádáit, a három évtizeddel ezelőtti állapotba visszatért Akadémia most a pillanatnyi politikusok retorikájának tirádáit veszi át és legitimálja.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.