// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Románia parlamentjében fészket rakott az őrület

// HIRDETÉS

Kis csokorra való a jól végzett munka mioritikus élharcosainak év végi ámokfutásából. Jöhet a boldog újév!

Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Tényleg hihetetlen, ami a román politikai életben történik ezekben a napokban. A parlament és az úgynevezett „szakbizottságai” (mindegyik kétséges egyetemi tanulmányokkal és vásárolt egyetemi címekkel rendelkező figurákkal van tele) olyan törvényeket, tervezeteket, javaslatokat, módosítókat és módosítókat módosító módosítókat elfogadó szavazógépekké váltak, melyek – elméletileg – azt hirdetik, hogy a katasztrófától szeretnék megmenteni Romániát.

Az eredmény előreláthatólag mindennek épp az ellenkezője lesz.

Miközben úgy tűnik, hogy az idei év a 4 százalékot jóval meghaladó hiánnyal zárul (nem tudom, észrevették-e, de még a kormány legmagasabb rangú tisztségviselői, Ludovic Orban kormányfővel és Florin Cîţu pénzügyminiszterrel az élen, szóval senki sem mer valamilyen számot mondani, hiszen szinte naponta bukkan fel valami, amit sürgősen ki kell fizetni, ami éppen lejár, de amire a PSD–ALDE-s kormányzat nem biztosított pénzt, Orlando Teodorovici volt miniszter pedig zavartalanul jártathatja a száját, mert gondoskodott arról, hogy sem ő, sem Dăncilă asszony ne vállaljon írásban egy fikarcnyi felelősséget sem), a kormányon lévők azt ígérik, hogy jövőre csak 3,6 százalék lesz a költségvetési hiány. Csakhogy mit látunk? Ludovic Orban miniszterelnök felhívásának dacára, aki felelős magatartást kért, amikor a költségvetésre kiható új törvénytervezetet nyújtanak be,

minden párt az izmait feszíti, populista törvényeket javasol, melyek jövőre szavazatokat hozhatnak neki.

Persze, a PSD-sek járnak élen, akiknek az amúgy tökéletesen üres kobakjában megfordult a havi gyermektámogatási összeg megkétszerezésének ötlete. Honnan legyen erre pénz? Nem tudják a szóban forgó pészédések, hogy törvény szerint semmilyen kiadást sem lehet vállalni a finanszírozási forrás pontos megjelölése nélkül? Tudják, de meg akarják mutatni, hogy mennyire nagylelkűek, gondoskodók és mennyire gonoszak a liberálisok.

Annak igazolására, hogy mennyire komolytalan és felelőtlen a PSD, elég annyit megemlítenünk, hogy egy kövér, zsíros, kénköves, izzadt, a PCR-s (Román Kommunista Párt – a szerk.) elvtársak hajbókoló és kezeit szolgamód dörzsölgető módon pult alól kiszolgálni bármikor kész hajdani élelmiszerbolt-főnöki képű alak, neve szerint Adrian Solomon a különleges nyugdíjak megszüntetéséről szóló vitákat kihasználva

benyújt egy törvénymódosító javaslatot, majd utólag azt mondja, hogy csak kiszúrásból tette

(a visszavonult művészek és sportolók életjáradékáról van szó – a szerk.). A párt fejesei szintén kiszúrásból elhatárolódnak, de a módosító átmegy és a szóban forgó zsíros alak, aki a képviselőház munkaügyi bizottságának elnöke, felelőtlenül röhög, olyan alaknak tűnve, akinek sürgősen pszichiátriai segítségre van szüksége.

A liberálisok sem adják alább. Miután elfogadták az üzemanyagok pótadóját megszüntető törvényt, most az áfa-csökkenés megszavazására emelik a kezüket. Hogyan is tehetnének másképpen?

Hiszen ők javasolták populista okokból a szóban forgó törvénytervezetet, amikor ellenzékben voltak,

most pedig, ugye, nem szavazhatnak ellene.

Este Cîţu urat látjuk arról beszélni a tévében, hogy ha mindezekből a törvényhozási kalandokból törvény lesz, a költségvetési hiány jövőre jóval meghaladja majd az 5 százalékot. Raluca Turcan kormányfő-helyettes asszony, aki szintén megjelent a képernyőkön, de egy másik tévében, arról beszél, hogy a kormány masszív halasztásokra kényszerülhet.

Márpedig arra az őrületre tekintettel, ami befészkelte magát Románia parlamentjébe, arra számítok, hogy akár egy savanyúság-törvényt is benyújthatnak majd. Mint Caragialénál. Vagyis többé senkinek se legyen szabad adókat és illetékeket fizetni. Többet. Miért ne lehetne olyan törvényt is elfogadni, mely szerint senkinek sem szabad többé dolgozni? És mindnyájan éljünk hitelre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro