// 2024. október 1., kedd // Malvin
Európai Unió

Románia kimarad Európából?

Európa nem csendes. Inkább csendben forrong. Románia meg fütyül rá.

A román politikai körök az európai választások küszöbén teljesen figyelmen kívül hagyják az Európa jövőjéről szóló nagy vitákat, ehelyett kis honi rivalizálásokra fecsérelik energiáikat.

A közvélemény figyelmét kizárólag egyes jelölések (Mircea Diaconu) törvényessége, vagy a volt kormánypárt utódai közötti testvérharc foglalja le. Május 25-én európai parlamenti választás lesz, de senki sem fájdítja a fejét az európai kérdésekkel. Az ukrajnai válság és Moszkva agresszív viselkedése miatt az AEÁ-val meglévő kapcsolat fontosabbnak tűnik, mint az, ami az Európai Unióval létezik, ami mentségül szolgálhat az Európa jövőjével kapcsolatos bármilyenfajta törődés hiányára.

Románia egy hajóra felrakott konténernek tűnik, melynek vezetése másokra tartozik, és amin belül a román politikusok annak a szűk térnek az uralmáért folytatnak elvakult harcot, amibe be vannak zárva. Kirakodás után majd ők is értesülni fognak a célállomásról. Nagyjából így zajlanak az európai választások.

Ebben az időszakban, amikor a volt demokrata-liberálisok a demokrata-liberálisokkal küzdenek, az USL volt militánsai meg azokkal, akik magukat még mindig az USL militánsainak képzelik, Európában feszült vita zajlik, melynek során egyre több elképzelés és megoldás merül fel. Első látásra az Európa-párti és az euroszkeptikus irányzatok között folyik a harc. Valóban, a közepet elfoglaló nagy európai szervezetek, a néppártiak (EPP), a szocialisták (S&D) és a liberálisok (ALDE) továbbra is egy előrehaladott integrációért küzdenek, szembeszállva a fenntartásokkal viszonyuló, ha nem éppenséggel ellenséges szervezetekkel. De ha tudatosítjuk, hogy az euroszkeptikusok és az eurokritikusok (van egy árnyalatnyi különbség) – a figyelemreméltó választási erősödésük ellenére – mégiscsak kisebbségben vannak, akkor megértjük, hogy a fő harc az integracionista irányzatok különböző változatai között zajlik.

Márpedig az integracionisták között egyre több gondolat merül fel és a vita egyre élénkebb. Például, az UMP egyik vezetője, Laurent Wauquiez, aki a Sarkozy-adminisztrációban kétszer is miniszter volt, egy nemrég megjelent könyvében („Europe, il faut tout changer”) egy hat államból – Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Belgium, Hollandia – álló mag létrehozását javasolja. Véleménye szerint valójában csak ezek az országok képesek együtt cselekedni és megvalósítani egy igazi adózási és politikai egyesülést. Bár gondolatai nem élvezik pártja (UMP) hivatalos támogatását, Laurent Wauquiez oly módon érinti a legérzékenyebb kérdéseket (bevándorlás, a hazai ipar védelme a nem lojális globális versenyzőkkel szemben, Európa kulturális heterogén jellege a jelenlegi felállásban), hogy egyaránt provokálni fogja a barátokat és az ellenfeleket is.

Viszont az említett javaslatok már előkészített terepre érkeznek, hiszen ezeket – mérsékeltebb módon – már sokszor megfogalmazták. Például a német területen Jürgen Habermas filozófus az utóbbi években már többször is felvetette egy szűkebb, az euró-övezetre korlátozódó Európa gondolatát, mely saját parlamenttel és kormánnyal rendelkezne, és amibe a közös pénzre még át nem tért országok közül legfeljebb csak Lengyelországot vennék fel.

Szintén Németországban az úgynevezett Glienicker-csoport (közgazdászok, szociológusok), mely Habermastól valamivel jobbra helyezkedik el, nemrég kiadott egy kiáltványt „Az Euró szövetsége felé” címmel, amiben pontosabb technikai leírását adja azoknak a lépéseknek, melyeket az euró-országok adózási és politikai integrálásához követni kell, de anélkül, hogy bedobnák a közösbe a szuverén adósságokat is.

Francia terepen egy hasonló, de a baloldalhoz tartozó értelmiségi csoport válaszolt erre („Kiáltvány az euró politikai uniójáért”, Pierre Rosanvallon és mások), amiben az adósságok közössé tétele mellett foglalnak állást, de ami szintén kihagyná az összes nem euró-övezeti országot. Mindezek a változatok azonban egy olyan Európai Parlamentet javasolnak, ami kizárólag a jövőbeni Európa kemény magjához tartozó országokból állna.

Tehát végső soron mind a bal-, mind a jobboldal is támogathatónak tartana egy ilyenfajta integrációtípust, mely az euró-országokból, vagy a fő alapító államokból állna. Az ezeket egyesítő egyszerű gondolat az, hogy a kibővített Európa túlságosan heterogén a megfelelő működéshez és az előrelépések érdekében jó lenne meghozni egy fájdalmas, de szükséges lépést. Az ebből a megállapodásból kizárt országok első körben szenvedni fognak, de végül ők is hasznot húznak majd egy minden szempontból újra felfuttatott Európából.

Laurent Wauquiez tehát a kétsebességes Európa, vagy a két koncentrikus körből álló gyűrűs felépítésű Európa radikálisabb változatát javasolja.

A mainstream politika nagyvonalakban továbbra is fenntartással kezeli ezeket, de ne tévesszünk szem elől néhány tünetet. Francois Hollande elnök és Olaszország volt kormányfője, Enrico Letta a múlt év végén egy full-time elnök kijelölését javasolták az euró-övezet számára. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter pedig az év elején azt nyilatkozta, elfogadhatónak tartja egy külön parlament létrehozásának gondolatát az euró-övezet számára. Azzal érvelt, hogy egy 18 tagú Európa jobban tudna az adó- és politikai integráció irányába.

Ennek Romániában nincs semmilyen politikai visszhangja. Itt úgy tűnik, a belpolitikai csatározásnak semmi köze nincsen a történelem menetéhez.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.