Románia halálos veszélyben!

És egy olyan jövőnek az esélyét, melyben modern és hatékony államként létezik. Ha Dragnea, Dăncilă, Carmen-alig-Csendőrdan és Tudorel Toader alatt nem vált volna – ideiglenesen, az ország EU-képviseletébe beültetett szeretők rokonaihoz hasonló ficsúrok mennyországává, a veszély – talán – nem lenne halálos. De számos más fenyegetéshez társult, melyek

nemcsak a bűnözők paradicsomává változtatták az országot, hanem „szekusokat” kiáltó szekusok államává…

Így aztán kómáig mérgezik a lakosságát. Mely, erre reakcióként, kezdi elutasítani a modernitást és eltűrni az intézményi összeomlást.

Miközben az ország színe-virága, a refeudalizálást megunva, emigrál az országból, Romániában emberek halnak meg. Tömegesen. Apák, akik a kis- és nagykorrupció által meggyilkolt gyermekeik halála miatt lettek reményvesztettek.
Fiatalok, akiket azok a gyilkosok öltek meg, akik a kleptokrácia aljassága miatt kerültek idő előtt szabadlábra, mely kleptokrácia, miközben a börtönt akarta elkerülni, az országot őrizetlenül hagyott faluvá változtatta a szabadon engedett farkasok számára és gonosz bordéllyá a polgárok számára. És gyermekek is meghalnak.

Sokan nem valami betegség okán halnak meg, hanem România liberás putyinistákhoz hasonló ügyeletes „igazhitűek” által osztogatott istentelen tanácsok folytán cinkossá vált apák és anyák miatt. Hiszen azt sugallják – gyászos módon – az embereknek, hogy nem az olyan betegségek, mint a kanyaró, nem a gyilkos potenciálok semmibe vétele és a veszély manipulatív kisebbítése a végzetes, hanem a halálos fertőzések legyőzését szolgáló oltások.

Az iskolázatlanság, az oltóanyag, a jó tanácsok és a nem-manipulatív sajtó hiánya nemrég egy újabb csecsemőt ölt meg kanyaróval, aki – az egyik újság szerint – állítólag „túl kicsi volt ahhoz, hogy beoltsák”. Márpedig nyilvánvaló, hogy a csecsemő nem azok kategóriájába tartozik, akikre a természet kivédhetetlen erői csaptak le a semmiből. Az a fertőző vírus ölte meg, mellyel egy környezetében lévő oltatlan személy fertőzte meg. Akit talán átvertek és – önkéntelenül – őt magát is gyilkossá változtattak a hivatásos manipulátorok.

Arra lehetett volna számítani, hogy a csecsemő halála természetes felháborodást vált majd ki.

De a román társadalomban nehezen történik meg az, aminek természetes módon mozgatnia kellene az embereket. Hogyan is háborodhatnának fel, ha a sajtónak csak egy kis (és az is állandóan támadás alatt álló) része tájékoztat tisztességesen? Egy másik rész hozzá nem értésből, tudatlanságból, közömbösségből, vagy az obskurantizmus támogatása miatt gyilkol. A harmadik, rendkívül befolyásos rész szisztematikus politikai mérgezésekkel kaparintotta meg a közbeszédet és a figyelmet.

Nem maradhatnak hatástalanok azok a kitartó dezinformálások, melyek olyan személyiségeket hivatottak besározni, akik – mint Dacian Cioloş, Augustin Lazăr, Laura Codruţa Kövesi – hivataluk gyakorlása közben a hozzáértésüket, szigorúságukat és erkölcsiségüket egyaránt bizonyították. Nemcsak azért, mert profi módon megszervezték azokat a szekus kampányokat, melyekkel tettesekké (esetleg szekusokká) változtatják a szeku áldozatait. Hanem azért is, mert – ahogy azt a propaganda mesterei számos alkalommal megállapították és amit nemrég egy terjedelmes tudományos tanulmány is megerősített – bármilyen rágalom, még a közvetett, tényeknek nem beállított, sőt az utólag egyértelműen megcáfolt besározás is kitörölhetetlen nyomokat hagy maga után a tömegek tudatalattijában.

A személyi kultuszok is hasonló elv szerint működnek.

Bár Nicolae Ceauşescu egyértelműen több román gyilkolt meg, mint amennyit általában hinni szoktak, a nosztalgikusok populációja jelentős méreteket öltött egy olyan társadalomban, mely energikusan elutasít egy olyan múltat, mely emlékezetként ugyanolyan nehezen elviselhető, amennyire jelenként volt. Ezek olyan alakok, akik elhiszik a dragnióta kleptokrácia állítólag „jó”, „állítólag „hazafias” Securitatéra vonatkozó mítoszait.

Nota bene, a kommunista politikai rendőrségnek arról a részéről van szó, mely miután hideggel, éheztetéssel és kínzásokkal követett el tömeggyilkosságokat, ma – a Dragnea-rezsim analfabéta és büntetőügyes részével együtt – oroszlánrészt tudhat magának azon halálos veszély bűnéből, melyben az ország vergődik. Márpedig ahelyett, hogy bűnbocsánatért esdekelnének, rátesznek még egy lapáttal és újra elkövetik a bűnöket.

A „szekusokat” kiáltó szekusok serényen felhasználják dezinformációs és ideológiai know-how-jukat, hogy újra megismételjék a médialincselés a személyi kultusz felmelegítése terén elkövetett hőstetteiket. Újabban Liviu Dragnea lábtörlője részesül ilyenfajta szolgálatokban, akiből – Caligula szenátor lovához hasonlóan – Románia kormányfője lett. Aki élő adásban facsar ki könnyeket a nemhivatalos kormányzati tévében, ahol az agitprop laboratóriumok legutóbbi forgatókönyve áldozatnak és hős anyának állítja be.

Nyilvánvalóan nem az a cél, hogy eltöröljék azoknak az eseteknek a megsemmisíthetetlen emlékét,

amikor fő kormányzati bábuként bizonyította analfabetizmusát, alkalmatlanságát és felelőtlenségét. Csak tompítani akarják ezt a katasztrofális képet, újra elővéve – ezúttal az ő hasznára – a „szegény, de becsületes” vezető mítoszát. Tehát létrehoztak számára egy párhuzamos narratívát szégyene enyhítésére, egy olyan VV Dăncilă kép kialakításával, aki nem túlságosan intelligens, eléggé ügyefogyott és talán szolgalelkű is, de emberséges, egyfajta – Bogdan Chirieac szavaival élve – „nemzet anyja”, holott bármelyik nem-rinocéroszosodott és be nem tagozódott újságíró számára világos, hogy azzal a kitartással, mellyel az ország torkát szorongatja, a jövőt lopja el a nemzettől.

Ezalatt a politikai osztály legaktívabb és kleptokrata része sem ül karba tett kézzel, bizonyos jogok korlátlan kiterjesztésével, többek között a Alkotmánybíróság esetében is, az összes jog legyilkolására készül. Ebben segíti az adminisztráció cinkossága, egy részben szétesett, részben szétesőben lévő, a túléléséért keményen küzdő Európa – szintén cinkos – közömbössége.

És közvetve megtámasztja még a lakosságnak az a része is, mely elfogadva azokat a manipulálásokat, melyek szerint – állítólag – már

nincs mit tenni, beletörődött és már nem tüntet, a rezsim örömére.

Így aztán kivédhetetlenül közeledik a román jogállam visszafordíthatatlan metamorfózisa, ha meg nem történt már. És rosszul állunk, mert úgy tűnik, hogy még (a masszív manipulálás miatt helyrehozhatatlanul megkérdőjeleződött) választások sem képesek tartósan megfékezni ezt a folyamatot. Mi az utolsó esély? A masszív tüntetések. De ténylegesen masszívak.

Az alcímeket a szwerkesztőség adta.