Románia gazdasága teljes gőzzel robog a szakadék felé

Románia újra „Európa tigrise” a maga 2015-ben mért 3,7 százalékos gazdasági növekedésével (ami az EU-s átlag kétszerese). De figyelem, a fogyasztás – a növekedés fő motorja – az importból származott, ugyanis az ipar volumenében pozitívan, de árbevételében negatívan alakult, a mezőgazdaság pedig csaknem 10 százalékos mínuszban van. Pontosan úgy, mint a 2009–2010-es válság előtt.

A Cioloş-kormány előtti kabinet nyíltan kijelentette, hogy a fogyasztás felpörgetése érdekében csökkenti az adókat és növeli a minimálbért, és íme, a 2015-re vonatkozó statisztikákból látható, hogy az egész gazdaságot a fogyasztás húzta felfele.

Amiről azonban az előző kormány „megfeledkezett”, az volt, hogy

a hazai termelés nem nagyon tud megfelelni

egy több mint agresszív keresletnek.

A termelésbe történő befektetés nélkül serkenteni a fogyasztást – ez történt 2014–2015-ben – az import előtt tágra nyitott kapukkal egyenértékű.

A kevéske többletjövedelem, amit az élelmiszerek polcain tapasztalható csábító árcsökkenés egészített ki, (újra) meghozta a „tigris” étvágyát, és mivel idehaza nem találta meg, amire szüksége volt, a határon túlról behozott termékek fogyasztásával kezdett el hízni.

Az lett volna a természetes, ha a hazai termelés elégítette volna ki a belföldi kereslet jelentős részét, de Romániában ez egyáltalán nem így történik.

Ellenkezőleg: mivel

a befektetések serkentése összevissza történik,

a románok most már olyan termékeket is importból fogyasztanak, melyeket évszázadokig idehaza szereztek be: hagyma, fokhagyma, póréhagyma, túró, sajt, tej, alma, méz, cseresznye, eper, tojás, ásványvíz…

Ezzel kapcsolatosan sokatmondó a 2015-ös év paradoxonja: a mezőgazdaság 10 százalékos mínusszal zárt, de az élelmiszerfogyasztás növekedése olyan nagy (+25%) volt, hogy túllépte a 2008-as boom mértékét.

A „tigrisünk” gyakorlatilag egy ördögi körbe csípte be a farkát, melyben a termelés már nem képes nőni az import miatt (a piacokat ugyanis elözönlik a külföldről behozott olcsó áruk), az import pedig azért nő, mert a termelés képtelen kielégíteni a belső fogyasztást.

Meg kell jegyezni, hogy

az import általában véve nem ártalmas a gazdaságra nézve,

de amikor már azt a termelést is felváltja, amit hazai forrásokból is meg lehetne oldani, és amikor meghaladja az export mértékét, akkor már kártékony, mert megfojtja a piacokat és „valutakiözönlést” okoz.

Egy másik, hasonlóan ártalmas paradoxon az iparban tapasztalható: a létrehozott áruk volumene pozitív (2%) volt, de áruk mínuszos (2,5%) eredményt hozott.

Szinte mindegyik ipari ágazatban – ezt szintén a hivatalos statisztikákból lehet kiolvasni – az áruk értéke már 2014 nyara óta folyamatosan, hónapról hónapra csökken.

Ha ezeket az árcsökkenéseket eddig némiképp a termelési költségek csökkenése fedezte, akkor több mint kedvező fejleményről, gyakorlatilag az előző évek „jogtalan” drágulásainak kiigazításáról van szó.

De mi a helyzet azokkal a területekkel, ahol a költségek nőttek (vagy legfeljebb stagnáltak), az árak mégis csökkentek?

Nos, az ezeken a területeken tevékenykedőknek csak két megoldásuk van: megszorítás, hogy felszínen tarthassák a vállalkozásukat, vagy annak felszámolása.

Emlékeztetünk arra, hogy Európában az ipar területén egyre többen kerülnek e dilemma elé, ugyanis

Európát már régóta sújtja a defláció.

Ilyenfajta betegségek mellett, melyekben már 2008-ban is szenvedett, valamint a külföldi fenyegetések közepette a „tigrisünk” mégis boldogan ugrabugrál a kedvezőnek tűnő, hamisan virágzó statisztikák pázsitján.

És senki sincs a közelben, aki arra figyelmeztethetné, hogy a szakadék széle nincs messze, néhány lépésre van, ahol hirtelen minden leáll (mint 2009-ben), és már sem a belső fogyasztás, sem az adócsökkentés, sem a lazító politika nem menti meg.

Csak a megszorítás.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.