Ismerős a helyzet, ugye? Valaki belénk gyalogol, jön az igazságszolgáltatás, aztán kiderül, hogy a valaki igazából Valaki, és az igazságszolgáltatás szépen odébb áll.
Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Hamarosan elérkezik az úgynevezett Forradalom harmincadik évfordulója, de a barbár kilencvenesség nehezen múlik ezekről az Európa széli tájakról, csökönyösen egyre mélyebbre hatol a gyökereivel, mint egy baljóslatú gyomnövény.
És mindenfelé látszanak a jelei: a még mindig Dácsiákat toló járművezetőkben, melyek a leglehetetlenebb helyzetekben hagyják őket cserben, a bódékban, ahol még mindig árulják a Törökországból behozott steppelt zoknikat, a köztisztviselők mindent uraló lekezelésében, ami miatt még mindig sajnáljuk azokat az éveket, melyeket tanulással vesztegettünk el egy olyan országban, ahol erre a fogalomra nincs szükség.
mindenekelőtt az abszolút összes intézményt uraló, kapcsolatokon, haverségeken és komaságokon alapuló társadalmi architektúrában ismerhető fel a legkönnyebben. Ám ez normális, hiszen Romániában semmi sem értéken alapul, és ugyanilyen normálisak ezeknek az állapotoknak a következményei is. Mert keservesen téved, ha valaki azt hiszi, hogy múzeumi furcsaságként szemlélgetheti ezt a gyászos összképet. Az imposztorság és alkalmatlanság akkor is bemocskolnak, ha meg sem érintjük őket, és ha senki sem tűri fel az ingujját, hogy szembeszálljon az emberi lét ezen vidám attribútumainak képviselőivel, akkor mindnyájan összeomlunk gyászos terhük alatt.
Ám pszichológiai szemszögből nézve az a büntethetetlenség, mellyel az ország söpredéke cselekszik, az, amelyre a bolsevikok a végrendeletükben Románia vezetését bízták,
Következésképpen nem lehet valaki egy bármilyen területen tevékenykedő potentát elkényeztetett kölyke és nem gyilkolhat zavartalanul embereket az utcán, ha nem tudja pontosan, hogy semmilyen bántódása nem fog esni (a cikk apropóját az adja, hogy a Hivatásos Labdarúgó Liga – LPF – elnökének fia, Mario Iorgulescu, a jelek szerint kábítószeres és alkoholos befolyásoltság alatt, gyorshajtás következményeként halálos végkimenetelű közlekedési balesetet okozott – a szerk.). Mert akár tetszik, akár nem, a dolgok még ebben a ferde világban is összefüggnek egymással, márpedig ha az a kétséges erkölcsösség, amellyel túléltük a hódítókat, idáig elvezetett bennünket, akkor szintén az vesz rá minket arra, hogy szemet hunyjunk, amikor igazságtalanság történik körülöttünk. A szerepvállalásnak ebből a hiányából következő mentális terrorról nem is beszélve, nevezetesen arról a mázsás súllyal ránk nehezedő érzésről, hogy minden hiábavaló és bármit tennének is ezen állapotok ellen, az eleve kudarcra van ítélve. Aminél hamisabb dolgot nem tudok elképzelni.
Tehát, ne áltassuk magunkat:
a baleset, melyet egy olyan eszement okozott, akit, valószínűleg, véletlenszerűen nevelt fel Románia azon exponenseinek egyike, akiket nagy nehezen megpróbálunk magunk mögött hagyni, újra ráébresztenek bennünket, hogy kik vagyunk valójában. Holmi sors által megkínzott, mindig az idők viharának kitett emberek, akik késlekednek vállalni egy büszkeséget, ami még e föld kevésbé szerencsésebb népei számára is természetes: azt, hogy többé ne fordítsuk el a fejünket, amikor olyan dolgok történnek, melyek végső soron mindnyájunkra tartoznak. Azt, hogy ne mondjunk nemet, amikor valaki törvényt sért, a törvény pedig jelen esetben – a legvalószínűbb módon – két év felfüggesztettet ad majd neki olyasmiért, ami egy normális országban évtizedeket jelentene a börtönben. Végső soron azt a büszkeséget, hogy határozottan elutasítsuk ezt a döntő mértékben imposztorság és kisszerű harácsolás által táplált társadalmat, melyet az utcasarkon dobtak össze abban a reményben, hogy megéri legalább a holnapot. Mert, bár ez nehezen hihetőnek tűnik, minden belőlünk indul ki, a kommunisták hatalomra kerülésével bekövetkezett korszakos baleset történelmi következményei pedig továbbra is kifejtik majd a hatásaikat addig a pillanatig, amikor megtanulunk ellenállni ennek a – végső soron – kriminális mentalitásnak. Nehéz elképzelni, hogy meddig fog tartani.
Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?
Az ember olvassa a híreket, aztán hirtelen úgy érzi, most azonnal mindent abba kéne hagyni… vagy fizetni havi 15 000 lejt egy politikusnak csak azért, hogy többet a büdös életben ne politizáljon.
Pamfletünk előző részében a facebookos tartalomtrollok öt kategóriáját vettük sorra, a második, befejező részben öt másik jellegzetes típust nézünk meg közelebbről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.
A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.