Románia a rivális szövetségesek és barátok között

Az Európa és az Egyesült Államok vezetői közötti egyre akutabb rivalizálás kihívás elé állítja a világ diplomáciáit, többletnehézségeket okoz a mindkét féllel szorosabb kapcsolatokra törekvő országoknak.

Egyértelmű, hogy az általános eszméknek – még ha a nemzetközi politikára vonatkoznak is – nincsenek azonnali hatásaik, de viselkedéseket strukturálnak és döntéseket készítenek elő láthatatlan módon. Ezért jó elgondolkodnunk azon, hogy

milyen álláspontra helyezkedhetne Románia Donald Trump és Emmanuel Macron jelenlegi világrenddel kapcsolatos elképzeléseit illetően.

Európa délkeleti részéből, Törökország és a Közel-Kelet viszonylagos közelségéből figyelve a világot, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésében elhangzott beszédekből továbbra is a migráció jelentette a legérzékenyebb kérdést. A nyugati világ két vezetője valószínűleg sohasem mondott szellemükben ennyire különböző beszédeket, ahogy az Donald Trump és Emmanuel Macron esetében történt. A különbség annál inkább szembetűnő, hogy a két vezető egy kölcsönösen meleg hangú kapcsolat látszatát tartja fenn.

A migráció nem volt olyan frontális szembenállás témája mint a többoldalúságé

vagy – mondjuk – az iráni akta, de mélyebb nézetkülönbségeket tartalmazott. Az Egyesült Államok véleménye szerint, a tömeges migráció továbbra is negatív tényező marad, melyet ekként kellene meghatározni mindenféle trükközések nélkül, ami nem egészen esik egybe Emmanuel Macron meglátásával. A párizsi vezető „a mai világban jelenlévő instabilitások” közé sorolta a migrációt, ugyanakkor olyan elkerülhetetlen jelenségként határozva meg, mellyel erkölcstelen dolog szembeszegülni.

Idézzünk fel néhány passzust: „A migránsok korszakunk jelképeivé váltak; egy olyan világ jelképei, melyben semmilyen sorompó sem szabhat gátat a reménytelenség menetelésének, ha a szükség útjait nem fogjuk a szabadság útjaivá változtatni”. Ebben

Marx Tőkéjének könnyen felismerhető visszhangjai sejlenek fel,

aki szintén a szabadság útjává akarta változtatni a szükség útját, ami a világ munkásainak fizetett munkáját illeti. Macron – természetesen – általánosításhoz folyamodik, de ez egy hasonló forgatókönyvet vetít előre, melynek értelmében a világ új „proletárjait” (a menekülteket) felszabadítanák politikai és gazdasági körülményeik zsarnoksága alól.

Micsoda különbség Donald Trump elnök beszédéhez képest, aki egy illúziómentes realizmus terepén maradt: „Megtanultuk, hogy az ellenőrzés nélküli migráció hosszú távon egyformán igazságtalan mind a származási, mind a célországgal szemben. A migráció a származási országokban csökkenti a szükséges reformok kezdeményezéséhez szükséges politikai nyomást és kivérezteti a reformok serkentésére és végrehajtására alkalmas emberi erőforrást. A célországokban pedig a migránsok befogadásának költsége zömmel az alacsonyabb jövedelmű polgárok terheit növeli, akiknek az aggodalmait gyakran a sajtó és a kormányok is egyaránt figyelmen kívül hagyják.”

Ebben nincs semmi újdonság, de e két elképzelésnek az ENSZ szónoki emelvényéről, vitatkozó szimmetriában történő újbóli megjelenése annak a jele, hogy a világ ezen új demarkációs vonal mentén oszlik meg, tömörül és csoportosul újra. Az AEÁ – e diskurzusok által keltett látszat ellenére – továbbra is az ENSZ összes humanitárius programjának legnagyobb támogatója marad, és ezt nem szándékozik csökkenteni, de a gondot a megközelítés jelenti. Hiszen a

„szükség útjainak a szabadság útjaivá változtatása” szépen, líraian és filozofikusan hangzik, de a gyakorlatban könnyen utópiává válhat.

A volt kommunista országokban talán éppen ezért maradtak olyanok, akik szkeptikusan viszonyulnak a nyugati Európa bizonyos politikáihoz, mert a saját bőrükön tapasztalták meg a nagy utópisztikus elképzelések következményeit.

De a Macron és Trump közötti konfliktus csúcspontját minden bizonnyal nem a migráció témája jelenti, mint inkább a nemzetközi kapcsolatok sürgetőbb kérdése. Franciaország elnöke ritka vehemenciával támadta az egyoldalúságot, explicit utalás nélkül, de azért a tegnapi és mai amerikai politikai stílust célozva meg. Donald Trump elnök valójában nem George W. Bush nyomdokában halad, sőt, ellenkezőleg, egy általában huntingtoninak (ld. „Civilizációk ütközése”) nevezett szellemben határolódott el tőle. Ugyanakkor egyoldalúan vetette fel Észak-Korea témáját és kérte az Iránnal kötött megállapodás felülvizsgálatát is, Benjamin Netanyahu izraeli kormányfő megelégedésére. Bár az észak-koreai téma könnyebben megoldhatónak bizonyulhat, mint gondolnánk, ezzel szemben Irán a mai nemzetközi politika próbaköve. Emmanuel Macron határozott hangon vette védelmébe az Iránnal kötött megállapodást, azt állítva, hogy a nukleáris rendezés felmondása olyan „felelőtlen” lépés lenne, mely „pokoli spirált” indítana be.

Mindezek a dolgok kihívások elé állítják a világ diplomáciáit,

többletgondokat okozva azoknak az országoknak, melyek szoros kapcsolatokat szeretnének a most elsőbbségért küzdő összes féllel. Hiszen ne legyünk naivak, amikor Emmanuel Macron a többoldalúság mellett száll síkra, az elsőbbséget igyekszik ellopni Donald Trumptól, rábírva őt arra, hogy az ő szabályai szerint játsszon. Amúgy nyilvánvaló volt az intellektuális felsőbbrendűségre törekvése (egy adott pillanatban azt mondta, hogy „a többoldalúság az intelligens emberek menedéke”), de nem akadémiai környezetben vagyunk, hanem a világ politikai színpadán.

Ilyen körülmények között egy olyan ország, mint Románia nehéz megpróbáltatás előtt találja majd magát azon igyekezetében, hogy kibékítse a kibékíthetetlenséget. A románoknak főleg akkor kell majd megbirkózniuk ezzel a kihívással, ha új mandátumot szeretnének a Biztonsági Tanácsban. Ha nem más, akkor Irán kényes téma lesz. Románia, Franciaországhoz hasonlóan, a szankciók feloldása után azonnal igyekezett újraindítani kereskedelmi kapcsolatait és bár arra nem lehet számítani, hogy eléri a Ceauşescu-korszak alatti szintet, egy új befagyasztás kellemetlen hír lenne.

Végül a múltban is láttuk, hogy a néha a hallgatás a legelőnyösebb politika, még akkor is, ha nem hoz dicsőséget. De míg egyes egyedi esetekben ez a taktika jól működik, egy ország diplomáciája mégis csak a jelentéktelenné válás árán maradhat örökké semleges a koncepciókkal és különösen a világ egy bizonyos fajta értelmezésével szemben.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.