// 2026. június 12., péntek // Villo

RMDSZ-trauma

// HIRDETÉS

Kelemen Hunor úgy viselkedik, mint egy Caragiale-figura. És ez nem vicc!

Az RMDSZ vezetői az utóbbi időben a magyar közösség véleményével szögesen ellentétben álló álláspontokra helyezkedtek, ami

komoly legitimitási gondokat okoz nekik.

Kilép-e az RMDSZ a kormánykoalícióból? A szervezet szűk vezetése már megszavazta a távozást a kormányból, de a döntést a december 13-án, Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsának kell megerősítenie.

A szervezet elnöke, Kelemen Hunor paradox kijelentést tett: „Ahhoz, hogy továbbra is képviselhessük a magyar közösség érdekeit, nem feltétlenül kell azt az eszközt használnunk, melyet mi fontosnak tartunk.”

Majd ugyanabban az antinómiás stílusban folytatta: „Egy politikus két jelentős hibát követhet el: ha sohasem hallgatja meg a közösség üzenetét, vagy ha mindig a közösség elvárásainak megfelelő döntéseket hoz. De vannak olyan helyzetek is, amikor olyan döntéseket kell hozni, melyek a legnagyobb mértékben megfelelnek a választók óhajainak.”

Az RMDSZ vezetője valójában egyfajta

magyar „caragializmus”-t vezet be,

hiszen azt mondani, hogy ami fontos az nem feltétlenül fontos, a híres Farfuridi-beszédre emlékeztet: „Engedelmükkel, egyik a kettőből: vagy módosítsák, rendben, de ne változzon semmi” stb.

E nyilatkozat furcsasága igazi traumáról árulkodik. Az RMDSZ vezetői sem a magyar választók nagy megmozdulására nem számítottak, sem arra, hogy szavazatukat ilyen nagy arányban kapja majd meg Klaus Johannis. Különben a Szövetség vezetője bejelentette, hogy Victor Pontát fogja támogatni és csak később, eléggé határozott más véleményekkel szembesülve fogadta el a semlegesség változatát. De senkit sem tévesztett meg, hogy a távolmaradásra csábító semlegesség nem volt igazán semleges, és Victor Ponta támogatását sugalmazta. Nem tudtuk meg, hogy a két forduló között ki nyomtatta ki azokat a magyar nyelvű üzeneteket, melyek a miniszterelnök érdemeit mutatták be, de valójában pontosan abban a támogató szellemben íródtak, mely a Szövetség vezetőségének kezdeti álláspontja volt.

Ám a magyarok az érzelmeik alapján szavaztak, figyelmen kívül hagyva a bonyolult bukaresti politikai megfontolásokat. Egyszerűen egy komoly és rendes erdélyire voksoltak, aki nagyon közel áll az életmódjukhoz, egyáltalán nem törődve a politikai nyilatkozatokkal, még Klaus Johanniséival sem, melyek nem ígértek nekik semmi különöset. Márpedig ha az RMDSZ vezetői nem tudták előrelátni ezt a viselkedést, akkor ez azt jelenti, hogy jelentős szakadék keletkezett köztük és a saját választóik között. Különben az a paradox mód, ahogy a Szövetség elnöke, Kelemen Hunor beszél, mintha

az eszmélés okozta sokkot fejezné ki.

Az SZKT valószínűleg elfogadja a kormányból való távozás döntését. Ez első körben nem jelent majd ellenzékbe vonulást. Kelemen Hunor biztosítékokat adott arra, hogy a Szövetség a Parlamentben támogatni fogja a kormányt, de ez már egyáltalán nem biztos. Ugyanakkor láthattunk, hogy az utóbbi időben milyen könnyen megváltozhattak a szűk vezetőség döntései, így hát továbbra is számíthatunk szemléletváltásra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás
Székelyhon

Begorombul az időjárás, Hargita és Kovászna megye egy részére is érvényes a másodfokú viharriasztás

Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.

// még több főtér.ro