Putyin satuja: milyen veszedelmek leselkednek Romániára?

Az RMDSZ kongresszusa és a moldovai választások feltárták előttünk azt a satut, amellyel Oroszország Romániát szorongatja. A magyar szeparatizmus egyre agresszívebbé és nyíltabbá válik, keleten pedig folytatódik az offenzíva annak érdekében, hogy újra a Prutnál húzódjon a birodalmi határ.

Ez a két cél, amelyre Moszkva és Budapest következetesen törekszik, olyan szövetséget alkotva, mely a fő veszélyt jelenti Romániára nézve.

Az RMDSZ vezetői úgy döntöttek, hogy Magyarország és az úgynevezett Székelyföld zászlói és himnuszai legyenek a romániai magyarok nemzeti jelképei. A Kolozsváron megtartott kongresszus küldötteinek egyhangú állásfoglalása sérti a Románia zászlójának kitűzéséről, a nemzeti himnusz intonálásáról és a Románia címerével ellátott pecsétek közhatóságok és közintézmények általi használatáról szóló 75/1994. sz. törvény rendelkezéseit. Akik úgy vélik, hogy csak egy kampánycélú szeparatista túlzásról van szó, azok jobban tennék, ha észrevennék azt az állhatatosságot, mellyel az RMDSZ a bukaresti mutyizással mindenféle engedményeket ér el. Amúgy Kelemen Hunor a kongresszuson egyértelműen ki is mondta a végső célt: „A többség-kisebbség kapcsolat hosszú távú megoldásra van szükség, és ennek a megoldásnak az autonómia törvényesítése a kulcsa.”

Ugyanilyen átlátszóak a Kreml moldovai céljai is: „Oroszországban nem közömbös számunkra, hogy milyen parlament alakul majd Moldovában”, mondta egy hónappal ezelőtt Vlagyimir Putyin Dodon elnöknek, az utóbbi két évben sorra került tíz találkozójuk egyike során.

Moldova ki van téve az oroszok kényének-kedvének

Függetlenül attól, hogy milyen szempont szerint értelmezzük a vasárnapi választás eredményeit, az oroszbarát Szocialista Párt (A Moldovai Köztársaság Szocialista Pártja – PSRM – a szerk.) végzett az első helyen (35 képviselővel rendelkezik az új parlament 101 mandátumából). A jó hír az, hogy az Európa-párti ACUM lett a második a szavazatok számát illetően, de a képviselői mandátumok (26) terén a harmadik lett a Dodon és Plahotniuc által kikényszerített választási rendszer miatt. Ez utóbbi pártja, a Demokrata Párt (PDM) 30 parlamenti képviselővel fog rendelkezni. Függetlenül attól, hogy a két kisjenői (Chişinău) erős ember melyik fog többséghez vezető szövetséget kötni, vagy képviselőket átcsábítani, Oroszország számára biztosra vehető, hogy Moldova nem tesz majd lépéseket az EU és a NATO felé. Igazolta hatékonyságát az ellenőrző eszköz, az a 40 százaléknyi moldovai, akik nosztalgiával gondolnak a szovjet korszakra.

A Kreml már több mint egy évtizede agresszív és folyamatos lépéseket tesz, és

ennek eredményei főleg az EU által 2009-ben a Keleti Partnerségben összefogott hat államban látható.

Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Georgia, a Moldovai Köztársaság és Ukrajna előtt ijesztő módon lezárult az európai távlat. Azoknak a derűlátóknak pedig, akik abba kapaszkodnak, hogy a moldovai export 69 százaléka az EU-ba irányul és csak 9 százaléka Oroszországba, el kellene gondolkodniuk a szerbiai orosz jelenlét hatékonyságán, ahol az orosz cégek ötször többet fektettek be, mint az európaiak. Sőt, Szerbia csaknem 3 milliárd eurót kapott az EU-tól vissza nem térítendő támogatásként, mellyel kereskedelme csaknem kétharmada zajlik. De a szerb területen gyorsított ütemben épülő, Magyarország és Ausztria felé haladó Török Áramlat megerősíti a Kreml energetikai ellenőrzését a Balkánon. Az Oroszországot Németországgal összekapcsoló Északi Áramlat 2 után ez tovább növeli Európa függését az orosz gáztól, és elszigeteli Ukrajnát.

Moldova is kapott 800 millió eurót Brüsszeltől, de tavaly, a kisjenői hatalom kisiklásai után leállították a pénzügyi támogatást, mely kisiklások a következő egyértelmű meghatározáshoz vezettek az Európai Parlament ezzel kapcsolatos legutóbbi határozatában: „A Moldovai Köztársaság oligarchikus érdekek által foglyul ejtett állam, ahol a politikai és gazdasági hatalom személyek szűk körének kezében összpontosul, akik befolyásuk alatt tartják a Parlamentet, a kormányt, a politikai pártokat, a közigazgatást, a rendőrséget, az igazságügyi rendszert és a médiát.” Működési zavarokkal küszködő demokrácia, az opportunista oligarchák senki földje – micsoda kedvező terep az orosz offenzíva számára!

A fekete-tengeri offenzíva

Elválik, hogy az orosz expanzionista tervekben milyen szerepe lesz Transzdnyeszternek. Oroszország 2008 óta megszállva tartja Georgia területének egyötödét, 2014 óta pedig Ukrajna keleti részét ellenőrzi és elcsatolta a Krímet. A Kercsi-szorosban idén télen kialakult feszültségek leleplezték Moszkva szándékát, hogy orosz tengerré változtassa az Azovi-tengert. A nyugati megfigyelőkben felmerült a kérdés, hogy vajon Berdjanszk és Mariupol ukrán kikötők lesznek-e Oroszország következő célpontjai, azután pedig Odessza következhetne – ebben az esetben döntő szerep hárulhat a Dnyeszter bal partján található katonai előretolt állásra.

Ben Hodges tábornok, az Európában állomásozó amerikai csapatok volt parancsnoka nemrég arra figyelmeztetett, hogy az Azovi-tenger feletti ellenőrzésnek az Oroszország és Krím közötti ukrán partvidék megszállásával történő átvételét követő lépés a Fekete-tenger uralása lesz, ahonnan a Földközi-tengeren és a Közel-Keleten is fel tud majd lépni. A Líbia északkeleti partvidékén tavaly ősszel létrehozott két orosz bázis mutatja az expanzionista tendencia méretét.
A Fehéroroszország Oroszország általi bekebelezésével kapcsolatos nyugtalanságok, vagy Putyin elnök szimmetrikus és aszimmetrikus lépésekkel történő fenyegetőzései egy kubai rakétaválsághoz hasonló helyzet esetén, vagy amerikai védelmi arzenált befogadó országok ellen csak a látható részei egy folyamatosan előrenyomuló jéghegynek.

A románellenes stratégia. A bérencek

Ez az offenzíva bennünket közvetlenül érint, ahogy az elmúlt napokban az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai tanácsosa, David Schlaefer felhívta a figyelmet arra a propagandára, melynek célja még jobban megosztani a román társadalmat, meggyengíteni Romániát és aláásni transzatlanti és európai kapcsolatát. „Egy nagyon kifinomult stratégiát látunk, mely Románia felé irányul”, figyelmeztetett nyilvánosan az amerikai diplomata.

A Románia euro-atlanti világról történő lekapcsolására irányuló kampány egyik momentuma az Adrian Năstase által vezetett alapítvány által szervezett vita volt, melyen Răzvan Theodorescu akadémikus olyan üzenetet fogalmazott meg, melyet – különféle formákban – egyre gyakrabban fogunk majd hallani: „Mi a Kelet világa vagyunk. Nem tudom, jó-e ez, vagy nem, Isten így rendelte és a mentalitásunk keleti mentalitás”, valamint „Európa keleti része, melynek részei vagyunk, (…) ez a Kelet nagyon kevéssé szereti a demokráciát. Nagyon szereti az autokráciát, a másik, a nyugati világgal ellentétben”. Szóval, ezt rendelte nekünk a sors, a „két Európa” közül, melyekről a konferencia szólt: „Nincs keresnivalónk Közép-Európában, Kafka, Musil, Brod, Zweig, Kundera Európájában. Az egy másik világ, az ausztrokrácia világa, egy más hagyományú világ, amihez nekünk nincs semmi közünk, a protestáns és a katolikus világ, melyek rendkívül tiszteletre méltóak, mérvadók Nyugat-Európa és kreatív perifériája, Közép-Európa számára”, mondta a Román Akadémia alelnöke.

George Damian történész foglalta össze egy ilyenfajta ideológiai kihívás súlyosságát: „Az a legnagyobb gond, hogy egy mélyreható paradigmaváltással van dolgunk:

az 1848-es nemzedék felfogásának feladásáról, mely elindította a románok nyugat-európai civilizációhoz történő újbóli közeledésének folyamatát.”

A volt szovjet térség és Közép-Európa közé szorulva, mely térségekbe Oroszország erőteljesen visszatért, az imperialista offenzíva előtti első vonalba került Románia a destabilizálás és alárendelés jelentős veszélyével szembesül. A nemzetközi kontextus pedig nem kedvez nekünk, ahogy az a müncheni biztonsági konferencián látható volt. A transzatlanti szakítás és Merkel kancellár Oroszországgal kialakított partnerség melletti érvelése még inkább kitesznek bennünket a Kreml által több síkon működtetett satunak.

Fordul a történelem kereke és arra kényszerít bennünket, hogy sürgősen választ adjunk egy létfontosságú kérdésre: ellen akarunk állni ennek az orosz ostromnak? Vagy az első fenyegetésre lerázzuk magunkról a demokráciát és a szabadságokat? Ha pedig készek vagyunk megvédeni, akkor kivel és miként? Ez az igazi, létét meghatározó kihívás a román állam, a politikai osztály és az utóbbi 280 évben lezajlott 12 orosz invázió traumáját elszenvedő nép számára.

A címet és alcímeket a szerkesztőség (is) adta.