Gabriel Liiceanu kiakadt. Mégpedig a híres kolozsvári egyetem rektora, Ioan Aurel Pop miatt. Aki bekerült Iohannis országprojekt-bizottságába. Pedig talán nem kellett volna.
Gabriel Liiceanu író bírálja Ioan Aurel Pop rektor bekerülését az országprojekten dolgozó elnöki bizottságba, azzal érvelve, hogy „fedezte Ponta lopását, leplezte azt és eltörölte a nyomait”, ezzel a volt kormányfő plagizálására utalva.
„Tehát a világ legelképzelhetetlenebb dolgaival kell szembesülnünk. Állandóan újabbakkal. Nem is igazán tudunk rácsodálkozni eléggé az egyikre, máris átveszi a helyét egy másik. Olyan sok ilyen van, hogy egyeseket már észre sem veszünk. Mint például ezt.
mely megmutatná, hogy ’szerintünk hol lenne Románia helye az EU-ban’. (Lásd Uram, az említettek közepette nehéz kideríteni, mi hiányzik Romániának és mire van szüksége.) És a projekt létrehozásához összeállítottak egy bizottságot (mi mást?) azokból, akiket alkalmasnak tartanak e fennkölt feladatra. A projekt központjában, ahogy azt az államfő nemrég bejelentette, a ’képzett Románia’ áll: «a képzett Románia az út Románia jövője felé. Képzett nemzedék nélkül nem lehet felépíteni a jövőt»”, írta Liiceanu a contributors.ro platformon.
Külön kitért Ioan Aurel Popra, aki „hivatalosan professzor, rektor és akadémikus”, megemlítve, hogy tagja az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsnak (CNATDCU), mely elutasította a Pontával szembeni plágiumvádakat. Sőt, az író kihangsúlyozza, hogy
„Az irónia csúcsa, hogy 2016-ban, miután (az Akadémia javaslatára!) megválasztották a CNATDCU elnökének, a doktori címmel kapcsolatos lopásban segédkező a következőt nyilatkozta: «Megválasztásom a CNATDCU elnökének bizonyos közéleti felelősségvállalások folytatását képviseli. Egész szakmai tevékenységem, akár történelmet tanítottam a fiatal elméknek, akár Románia legnagyobb egyetemét (a kolozsvári BBTE – a szerk.) vezettem, szerepem teljes mértékű vállalásán alapult. Becsülettel és méltósággal megpróbáltam az emberek szolgálatába állni». Valóban, Ioan Aurel Pop 2012-ben «teljes mértékben vállalta a szerepét». Victor Ponta lopását «becsülettel és méltósággal» fedezve «állt az emberek szolgálatába». Valószínűleg szintén «becsületének és méltóságának» hála döntött most úgy az ország elnöke, hogy beveszi abba a projektbe, melynek a «képzett Románia», «a Románia jövőjébe vezető út» adja a kemény magját”, szögezi le Liiceanu.
Az országprojektet kidolgozó elnöki bizottságot különböző személyiségek, a parlamenti pártok 2-2 képviselője, valamint a kormány által delegált személy fogja alkotni, a bizottság tevékenységét pedig két elnöki tanácsadó koordinálja.
Az országprojekttel foglalkozó elnöki bizottságot alkotó személyiségek között van Lucian Croitoru és Valentin Lazea a Román Nemzeti Banktól (BNR), a szociológus Dan Dungaciu, Vasile Puşcaş, Cristian Pîrvulescu, Iulian Chifu volt elnöki tanácsadó és Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora is.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.