Tehát, az oroszok nem konkrét bombákat dobálnak a mioritikus hazára. A lelkeket terrorizálják.
Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk magyar fordítása.
Rendszeresen tanúi voltunk olyan magas rangú orosz hivatalosságoktól, vagy a politika marginális képviselőitől – szóvivők és orosz kommunikátori szerepükkel ismertté vált parlamenti képviselők – származó híreknek, miszerint
A román sajtó határtalan élvezettel vadássza az összes ilyen hírt, még akkor is, ha ezek – nyilvánvalóan – az orosz propagandaadóktól származnak és a legobskúrusabb „katonai forrásokat”, vagy a legirrelevánsabb katonai, politikai, vagy a már említett adók rendszeres „szakértőit” idézgetik ehhez. Itt az ideje lezárnunk ezt a témát, elmagyarázva, hogy mi igaz ebben az egyenletben, és mi nem.
Először is fáradhatatlanul ismételjük, hogy a deveselui bázis tisztán védelmi jellegű, ahol nem találhatók robbanótöltettel felszerelt rakéták. Még kevésbé nukleáris töltetűek. Az itteni rakéták a célpont, a közép- vagy rövid hatósugarú rakéta elfogásán és ütközéssel történő megsemmisítésén alapulnak, az elfogó rakéta nagyon nagy sebességét felhasználva. Aztán semmi köze sincs az egésznek a „terror egyensúlyához”: a 24 deveselui elfogórakéta egyszerűen
Ráadásul az AEÁ orosz területre irányuló csapásainak pályaíve nem Románia fölött halad keresztül, de még csak nem is Lengyelország vagy Észak-Európa, hanem az Északi-sark fölött. Az AEÁ számára az a legrövidebb út a csapásméréshez, tehát a deveselui rakétaellenes pajzs semmilyen formában nem sérti ezt az egyensúlyt sem.
Igaz, hogy miután Oroszország megsértette az 1987-es Közepes Hatótávolságú Erőkre (INF) vonatkozó szerződést – amelyből formálisan az év elején vonult ki –, ezek a közepes hatótávolságú rakéták (melyekkel Oroszország már 4-5 éve rendelkezik, holott saját kötelezettségvállalásai alapján ez nem lenne lehetséges) elfoghatók. És, természetesen, lelőhetők. De, ismétlem, olyan rakétákról van szó, melyekkel Oroszország még csak nem is rendelkezhetne. És melyeknek semmi köze sincs a deveselui pajzs átadása óta eltelt 5 évhez.
Különben maga Putyin Oroszországa sem talált más elfogadható magyarázatot a deveselui rakétaelhárítók/elfogók telepítésének vitatására, mint a kisgömböcöt:
Tehát olyan képességek virtuális lehetőségét, melyekkel az AEÁ nem rendelkezik Romániában. Amúgy az AEÁ-ban már nem gyártják a Tomahawk típusú rakétákat, egy közepes hatótávolságú rakétákkal kapcsolatos programnak pedig időre lenne szüksége, hogy beérjen. Itt semmi esetre sincs szó a két hatalom, Oroszország és AEÁ közötti egyensúlyról. Arról nem is beszélve, hogy az AEÁ sokkal fejlettebb fegyverekkel rendelkezik saját maga megvédésére, melyeknek semmi közük sincs az atomkorszakhoz. Akkor miért menne vissza az időben 30 évet?
A médiát megtöltő legutóbbi hír arról szólt, hogy bizonyos orosz források állítólag bejelentették: Oroszország a deveselui bázis hatékony és sikeres lebombázására végez légi hadgyakorlatokat. Észbontó dolog, hogy egy támadást tervező, vagy támadó képességeket felkészítő ország nyilvánosan tájékoztassa a célpontot ennek lehetőségéről. Nyilvánvaló, hogy itt a Románia lakossága elleni folyamatos pszichológiai háborúról van szó, melynek célja félelmet kelteni, terror vagy legalábbis nyomás alatt tartani a lakosságot. Még csak nem is arról van szó, hogy a román állam politikáinak megváltoztatása érdekében gyakorolnának nyomást: Oroszország túlságosan kifinomult stratégái tudják, hogy ezek a politikák nem változnak meg egyik napról a másikra.
Gondoljuk végig, mit jelentene egy ilyenfajta esetleges támadás, amennyiben sor kerülne rá: támadás lenne egy NATO-tagállam ellen, vagyis a NATO megtámadása lenne. Sőt, a deveselui bázis román–amerikai közös katonai létesítmény, márpedig ha a támadás megtörténne, akkor amerikai katonákkal végezne. Ez nemcsak egy NATO-tagállam, hanem egy AEÁ elleni támadás is lenne. Kész Putyin Oroszországa a deveselui bázis megtámadásával hadat üzenni az AEÁ-nak és a NATO-nak?
Nyilvánvalóan nem! Oroszország a nyilvánosságon és a jelentőségét meghaladó figyelem felkeltéséért akkordokat elrontó színészhez illó gyáva viselkedésen túlmenően nem rendelkezik sem kellő erővel, sem kellő gazdasági forrásokkal, és ha nagyon komolyak akarunk lenni, sem kellő akarattal ahhoz, hogy agresszív műveletet indítson az AEÁ és a NATO ellen. Tehát legbelül tisztában van saját korlátaival és az unalmas kijelentések csak a közvéleménynek és az ilyenfajta pszichológiai rohammal szemben kevésbé felkészültek elméjének szólnak. A nyúlszívűeknek és a NATO/EU-tagállamokban, többet között Romániában is elhelyezett „konzerveknek” szólnak, melyeket aktiválni lehet, hogy felerősítsék ezt a félelmet és aláássák a döntés kohézióját a román államban.
Tehát, ezeket a rendszeres – számos forrásból származó, de egyetlen, kremli rendezővel rendelkező – reakciókat, melyek folytatódni fognak Románia ellen, figyelmen kívül kellene hagyni és ki kellene iktatni őket a médiából, az általuk terjesztett aberráció és az ezekhez az elemekhez társuló pszichológiai háború ártalmas multiplikátori szerepe miatt. Másrészt pedig fenntartható és gyors ütemben
de olyan amerikai szövetségesekkel közös kutatási/fejlesztési elemekbe, melyekkel jelentősebb elrettentési képességgel rendelkező, poszt-nukleáris fegyverkategóriákat is ide lehet hozni. Védelem és elrettentés, külföldi, elsősorban amerikai jelenlét a terepen: ezek az elsődleges fontosságúak akciók bármilyen orosz katonai kaland kivédésére hazánkban.
Másrészt, újra meg kellene erősíteni a román állam eszközeinek teljes komplexumát. Először is, egyszer és mindenkorra le kellene zárni a hadakozást a román állam intézményeivel,
hogy a katonai szervet kiegészítő módon működhessenek, hogy feltárják és megelőzzék a Romániával szembeni esetleges ellenséges cselekményeket, minden hibrid dimenzióban. Aztán legalább ennyire fontos a román diplomáciába történő befektetés – a GDP 2 százalékát javasoltam a külpolitika számára annak elkerülésére, hogy valaha is a katonai eszköztárhoz kelljen folyamodnunk, hogy jól felkészített és profi hírszerzési és biztonsági, plusz diplomáciai testületünk legyen a katonai dimenzió használatának elkerülése érdekében. És, ha lehet, többé ne legyenek meg nem felelő, hatásaikat tekintve minősíthetetlen megnyilatkozások a külpolitika területén, mint ahogy az a legutóbb történt, amikor a külpolitikai, biztonsági és védelmi kapcsolatokat belerángatták a belpolitikai csatározások mocsarába.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Holtan találtak két 20 év körüli, Bákó megyei fiatalt egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.