// 2024. október 1., kedd // Malvin
Románia

Nagyon is elképzelhető, hogy újra technokrata kormányunk lesz

A szociáldemokraták annyira annyira igyekeztek kitolni saját magukkal, hogy a labda ismét Iohannis elnökhöz került.

Dorin Tudoran költő és volt antikommunista disszidens nagyon is igaz megfigyelést tett valamelyik nap, amikor az egyik közösségi hálón közzétett bejegyzésében megpróbálta megmagyarázni azt a szimpátiát, melynek úgy tűnt, hogy Sorin Grindeanu úr örvendeni kezdett nemcsak az egyszerű emberek körében, hanem egy sor politikai elemző vagy néhány tévéadó részéről is.

Dorin Tudoran véleménye szerint Liviu Dragnea folyamatosan rossz, míg Sorin Grindeanu legalább néha-néha jónak tűnik. Persze, a róluk kialakult véleményről van szó.

Vajon ez a benyomásbéli különbség lenne az az ok, ami miatt jobb lenne, ha elbukna a Grindeanu-kormány – vagy ami még megmaradt belőle – elleni bizalmatlansági indítvány? (Tegnap óta tudjuk, hogy nem a bizalmatlansági indítvány, hanem a Grindeanu-kormány bukott el – a szerk.) Nagyon nagy kétségeim vannak, hogy amennyiben túl is élné az indítványt és aztán sikerülne – jelenleg nem nagyon tudjuk, kivel, milyen személyiségekkel, politikusokkal – létrehozni egy általa vezetett második kormányt is, Sorin Grindeanu úr képes lesz biztos, kiszámítható, stabil és tartós kormányzást szavatolni.

Persze, számítani lehet arra, hogy amennyiben az indítvány nem megy át, egyes vezető PSD-sek (Szociáldemokrata Párt – a szerk.), a párt parlamenti képviselőinek egy része, akár egész megyei szervezetek is elhagyják Liviu Dragnea urat. Egyáltalán nem kizárt, hogy akár még a PSD-n belüli szakadás is hivatalossá válik. Mint ahogy

Liviu Dragnea lemondásának kikényszerítését vagy egy rendkívüli PSD-kongresszuson való leváltását sem lehet teljesen kizárni,

mely kongresszus összehívását a jelenlegi legfőbb vezér nem tudná megakadályozni.

Mindezekre nem ma, vagy holnap kerül sor, hanem legalább két vagy három hónap múlva. Az pedig csak egy kaland lenne, ha az olyannyira bizonytalan Sorin Grindeanu úr folytatná a hatalom gyakorlását, aki egy olyan gyenge erkölcsi minőségű emberben találta meg útmutató támaszát, valamint logisztikai és politikai segítségét, mint Victor Ponta úr.

Az is nagyon igaz, hogy semmilyen más kormánynak sem lenne túl nagy esélye a sikerre, melyet a PSD–ALDE szövetség hozna létre, amennyiben a bizalmatlansági indítvány a Liviu Dragnea úr és a számára támogatást és politikai túlélést biztosító PSD-s és ALDE-s (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) politikai vezetők szája íze szerint alakul. Mindenesetre nehezen hihető, hogy hosszú életű kormány lesz majd, mely csak vélelmezhetően határidőre tartott választások nyomán fejezi be a létezését. Vagyis három év múlva. Az a kereskedelmi művelet – indítvány megszavazása az erdélyi törvényellenesség és az etnikumok közötti nyugalomért cserébe, mellyel Dragnea meg akarta vásárolni az RMDSZ szavazatait és amelyik esetinek, aljasnak, egy bűnöző és felelőtlen csoportra jellemzőnek tűnt, melyhez tartozás bűne alól – még akkor is, ha a megállapodás úgy tűnik, hogy már nem időszerű – nem menthetők fel olyan alakok sem, mint Fifor, Bădălău, Olguţa, Firea, Bodog, Andronescu – egy pillanatnyi győzelem esélyét kínálhatta és ki tudja, talán még kínálhatja is. De könnyen meglehet, hogy idővel pont ezen alakok ellen működik majd, akik most a kezeiket dörzsölgetik örömükben, mert úgy tűnik, hogy az erkölcs szögre akasztása újra megmentette őket.

A PSD bebizonyította, hogy nem más, mint egy kereskedelmi társaság,

mely örökké hatalmon akar maradni, függetlenül attól az ártól, amit ezért meg kell fizetnie. Íme, egy újabb hasonlóság a bolsevik PCdR-vel (Romániai Kommunista Párt, a későbbi Román Kommunista Párt ezen a néven működött 1921 és 1945 között, a szerző valószínűleg a „romániai” és „román” jelzők különbségét akarta kiemelni – a szerk.), mely Moszkva és a Komintern szabályainak volt alárendelve és melyet jogosan helyeztek törvényen kívül 1924-ben a Mârzescu-törvénnyel.

Tehát Románia e második esetben sem kapja meg a politikai és kormányzati stabilitás biztosítékát. Egy Liviu Dragnea által kitalált újabb kormányfő, még ha Iohannis elnök el is fogadná, nem lehet biztos abban, hogy képes egy olyan kormányt felállítani, mely legalább a beiktatási szavazáson átmenne. Minden attól függ, mekkora ma a PSD-n belüli törésvonal, hány parlamenti képviselő dönt majd úgy, hogy követi Grindeanu és Ponta urakat, még akkor is, ha néhány óra múlva az derül ki, hogy elvesztették a csatát.

Egyes ellenzéki pártok és egy sor politikai elemző felvetette

az előrehozott választás kiírásának szükségességét.

De amennyiben ezekre két-három hónap múlva sor kerülne, biztosíthatná ez a lakosság politikai opcióit illetően óhajtott változásokat? Kevéssé valószínű. Nagyon is elképzelhető, hogy a PSD ezekben a napokban veszített némileg a választók támogatásából, népszerűsége drasztikusan csökkenni fog Erdélyben, de nem hiszem, hogy olyan nagy a veszteség, hogy az az ellenzék győzelmét biztosítsa egy ennyire rövid időn belül tartott választáson. Még akkor sem, ha valami csoda folytán egységesen indulna azon.

Nem tudom, mekkora szimpátiának örvend a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) új elnöke, Ludovic Orban úr a választók körében. Az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) mindent elkövetett azért, hogy hiteltelenítse magát. A PMP (Népi Mozgalom Párt – a szerk.) továbbra is Băsescu pártja marad.

A bizalmatlansági indítványról tartott szavazás eredményétől függetlenül azt hiszem, nagyon is valószínű, hogy Románia újabb technokrata kormányzat felé halad. A labda ismét Iohannis elnök térfelén pattog.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.