// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Mitikák, annyi nektek!

// HIRDETÉS

Klaus Johannis nem csak megnyerte az elnökválasztást. Leckét adott stílusból a pontista bandának.

Számomra ez marad az új államelnök, Klaus Johannis egész mandátumának legszimpatikusabb kijelentése. Olyan dologról van szó, ami szinte senkit sem érdekel, de nekem úgy tűnik, éppen erre volt szükségünk, hogy megértsük,

új stílus kezdődik

(kellene kezdődnie!) a román politikában.

Természetesen, a stílus szó sem hat meg túl sok embert. Talán csak néhány romántanár és érettségiző stréber fog nagy szemeket mereszteni a kifejezés láttán. De ez mégiscsak fontos.

Felfigyeltek arra, miként

">kérte Klaus Johannis választott elnök a kormánytól a 2015-ös költségvetés előkészítését? „Felkérem a Kormányt, szíveskedjen a Parlamentbe jönni a 2015-ös költségvetéssel.” Szíveskedjen. Mi lehet ez? – merült fel bennem a kérdés. Volt tanári szófordulat? (Izéke, szíveskedjen a táblához fáradni!) Lehetséges. Plusz udvariasság. De határozott udvariasság. És kettős: a kormányt felkérik, hogy szíveskedjen. Mifelénk, délen, azonnal hozzátennék a Caragiale-idézetet: „szíveskedjenek, ha mernek”. Csakhogy

erdélyiül már semmit sem kell hozzátenni

Klaus Johannis megfogalmazásához. Mitikák, annyi nektek! Az új elnök olyan udvarias határozottsággal rendelkezik, amire nem lehet szotyirágó gúnyolódással válaszolni. Vagy lehet, de felesleges, mert nevetségessé válik az illető.

Klaus Johannis választási kampány alatti mondata –

">„Inkább veszítek, mint hogy bunkó legyek” – már a folklór része, és bizonyára sokaknak tetszett ez a nyugodt és civilizált viselkedés. Egyelőre nem tudjuk, mennyire lesz jó elnök, de ha képes kikényszeríteni a tisztességes politikai nyelvezetet, akkor már ez is nagyon sok.

De ehhez nem kellene magára hagyni. A román társadalom jelentős része

a politikai prosztósághoz szokott hozzá.

A sajtó jó része is: hogy a fenébe lehet nézettséget elérni olyan ütős kijelentések nélkül, mint a „számolják meg a tojásaimat” vagy a „büdös cigány”? Nézzék az újságok fórumain, a blogok kommentárjai között, vagy a Facebookon önmagukat tápláló üvöltözéseket, gyalázkodásokat és blaszfémiákat. Nézzék a melósvicceket, melyeket politikusaink, tökéletes műveletlenségükben, „finom iróniá”-nak tartanak, és nevetséges módon dicsekednek velük. Nézzék a PSD helyi kiskirályai által a Facebook-ra kitett üzeneteket. Miután, Cristian Tudor Popescu szavaival élve, Victor Ponta beteljesítette a szlogenjét („Az egyesítő elnök”) anélkül, hogy elnökké vált volna, egyesítve a diaszpórát az országgal, mindenféle PSD-s alakok nekiálltak a diaszpóra-beli románokat gyalázni, a párt közismert és régi irányvonalának megfelelően. Ilyenekkel nincs mit kezdeni: a tisztességesség teljesen idegen tőlük, a demokrácia a torkukon akad. Számukra a külföldön élő románok továbbra is holmi hazaárulók, akik „nem a szójás szalámit eszik”.

Tehát, a „felkérem a kormányt, hogy szíveskedjen”-re valakinek a másik oldal felől is lépnie kellene. A választás után sokan siettek Victor Ponta lemondását kérni. Szerintem haladjunk sorban.

Mindenekelőtt némi nyilvános bocsánatkérés kellene.

Nevezetesen Gabriela Vrânceanu-Fireának bocsánatot kellene kérnie a Johannis-család elleni aljas támadásaiért, mert nincs gyermekük (mint ahogy Victor Ponta szóvivőjeként mondott egyéb bugrisságaiért is). Ha madám Firea ezt nem teszi meg (és nem fogja, erre ne is számítsunk), magának Victor Pontának kellene megtennie. És bocsánatot kellene kérnie azért is, mert ostoba módon amiatt támadta Klaus Johannist, hogy nem ortodox (tehát, szerinte nem jó román). És mert „provokatőrök”-nek tartotta a diaszpórában élő románokat. És a kampány során elmondott más szamárságokért. Ő sem fogja megtenni, hiszen ehhez nincs elég bátorsága. Ezen kívül rögzült benne az a hülyeség, hogy „ilyen a választási kampány, bármi megengedhető”.

Mégis, Victor Ponta elmondta karrierje (ízlésem szerinti) első intelligens és artikulált mondatát: „Legyen meg bennünk a bölcsesség, hogy mindnyájan elhallgassunk, egy időre.” Nagyon helyes. Hallgasson és cselekedjen. Például, szíveskedjen sürgősen a Parlamentbe menni a költségvetéssel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.