Milyen kérdéseket kell feltenni a diaszpóra tüntetése után?

Egy kérdést intéztem a néhány héttel ezelőtti eseményekkel kapcsolatosan a www.marginaliaetc.ro-n publikáló kommentátoroknak.
Ezt:

Az alábbiakban néhány reakció olvasható.

Ioan Stanomir:

1. Mi a különleges bevetési dandár szerepe az augusztus 10-i megtorló cselekményekben?
2. Mi a DGIPI (Hírszerző és Belvédelmi Főigazgatóság, a Belügyminisztérium titkosszolgálata – szerk.) szerepe az augusztus 10-i provokációk előkészítésében?
3. Mekkora veszélynek voltak kitéve a polgárok az elrendelt elgázosítás nyomán?
4. Voltak vagy sem információk e gázok veszélyes jellegére vonatkozóan?

Martin S. Martin:

1. Ki fogja kezdeményezni a 2018. augusztus 10. polgári állásfoglalási népi szervezet létrehozását célzó mozgalmat? Ehhez az összes ellenzéki politikus csatlakozhatna saját pártjaik elhagyása nélkül, az összes polgár címtől és politikai hovatartozástól függetlenül, az összes román, aki a Győzelem (Victoriei) téri bűntettekben bűnösök kivizsgálását és megbüntetését akarja, minden ember, aki azt akarja, hogy soha többé ne legyenek lehetségesek ilyen túlkapások. Egy ilyenfajta szervezet lehetne az út egy egységes román politikai ellenzék felé.
2. Ki az a filmes, aki már a 2018. augusztus 10. dokumentumfilmen dolgozik?
3. Ki az az író, aki már a 2018. augusztus 10. könyvet írja?
4. Ki az a publicista, aki éppen most indítja a 2018. augusztus 10. honlapot?
5. Ki az a politikus, aki benyújtja a parlamentben azt a kezdeményezést, hogy augusztus 10-ét nyilvánítsák a Román Diaszpóra Napjává?
6. Ki az a festő/grafikus/formatervező, aki a 2018. augusztus 10. szervezet plakátján, jelképén és szlogenjén dolgozik?
7. Hány hazai vagy külföldi román számára válik motiváló jelképpé 2018. augusztus 10.? Ők már csak egységesülésre váró többségben vannak, vagy kisebbségben, melyet – bármit is tennének – felszámol majd a 2018. augusztus 10-ével nem törődő többség?

Cătălin Avramescu:

1. Még mindig demokrácia Románia? (Nem)
2. Még mindig legitim kormánnyal rendelkezik? (Nem)
3. A csendőrség csak egy Szekuritáté–Milícia csapatokra 1990-ben aggatott címke? (Igen)
4. Képviseli az ellenzék az utcán lévő románokat? (Nem nagyon)
5. Tett valamit Klaus Iohannis a külföldön élő románok választási jogainak tiszteletben tartásáért? (Nem)

Robert Gabriel Ciobanu:

Azért kérdezünk, hogy ügyeket tisztázzunk; ez egy köztudomású, de gyakran szem elől tévesztett dolog, különösen akkor, amikor megpróbáljuk megérteni a politikát. Ennek ellenére azon kevés esetben, amikor mégiscsak fel merészelünk tenni kérdéseket, ezek túlságosan ködösek és általánosak, mint amilyen az, hogy „mi a teendő?” vagy „mi a megoldás?” Ezek jogos kérdések, de a megválaszolásukhoz előbb a különféle politikai helyzetek egyedi aspektusait kell tisztáznunk; márpedig most az augusztus 10-i esemény érdekel bennünket.

Az első pont: előre megfontolt volt a rendfenntartó erők erőszakossága vagy sem? A közrend biztosítása vagy a tüntetők ütlegelése és megsebesítése volt azon az estén a csendőrök küldetése?

A második pont: milyen hatása van a közvéleményre az azon az estén történt eseménynek – a diaszpóra tüntetése és a csendőrök erőszakossága? Érezhető valamilyen változás a választók szavazási preferenciáinak struktúráiban? Készített az ellenzék bármilyen közvélemény-kutatást az esemény óta eltelt csaknem három hétben?

A harmadik pont: miként lehet elérni Románia kormányának elszigetelését a nemzetközi színpadon? Milyen formális és informális mechanizmusokat használhat a politikai ellenzék, az Elnöki Hivatal, a média és a civil szervezetek a nemzetközi közvélemény, a nemzetközi intézmények és a partnerállamok befolyásolására?

Negyedik pont: kész az ellenzék ebben a pillanatban átvenni a hatalmat? Van valamilyen kormányzási stratégiája és programja a gazdaság talpra állítására? Minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál az ellenzék, hogy a Parlamentben megváltoztassa az erőegyensúlyt?

Ciprian Apetrei:

Volt egy tüntetés a diaszpórával. A csendőrök megvertek bennünket, mi sírtunk, az ország vakarózott. Hol, ez lenne az első kérdés? Mennyit jelent még manapság egy tüntetés? Ha a medve amúgy is továbbmegy, akkor minek ugassanak a kutyák? Jelentett valamit ez a tüntetés? Több ezer embert megvertek és bántalmaztak, többek között arra járó külföldieket és munkájukat végző újságírókat is. Na és? Senkinek sem lett semmi baja.

Az őrültségre parancsot adó főnökök ikonok között adnak leckéket hazafiságból. Politikai főnökeik, holmi beszélni sem tudó semmirekellők megdicsérik magukat, hogy milyen jól kiválasztották a szolgáikat. Az aljas Tudorel, napjaink legnevetségesebb figurája folytatja az igazságszolgáltatás elleni támadását. A pészédés maffia volt vidéki ügyvédecskéje kihasználja az alkalmat, hogy rászabadítsa a kutyáit az utolsó sorból kirívó emberekre. Szinte totális a restauráció. Könyöküket és a középső ujjukat mutogatják a nyugati szövetségeseknek. Újra megjelentek Vadim Tudor zöld-nacionalista (a zöld a legionárius mozgalom színe volt – szerk.) viccei, amelyekkel gúnyt űzünk a zsidókból, a németekből és akikből Olguţa asszony Pareto szociológiájából írt doktorija még szeretne.

Iliescu és Vadim holmi szörnyűséges megtestesülései megkaparintatták a politikai színpadot. Őket nem hatnak meg tüntetések. A bér-, nyugdíjemelésekkel és szabadnapokkal megvásárolt, holmi bűnözők tévéinek agymosásán átesett nép megtapsolta a csendőrök erőszakos visszavágását. Jól tették, túlságosan okosoknak képzelitek magatokat. Hagyjatok bennünket békén, nekünk jó itt. Lopnak ezek, de nekünk is adnak. Mit avatkoztok bele?

A nép többi része vakációzik. Nyár van, a napsütés pedig üdülésre csábít. Az a kérdés, hogy mi miért nem cselekedtünk ugyanúgy? Mi miért ugatjuk meg a karavánt? Hiszen nem fogjuk abbahagyni, ez biztos. És ígéret.

Marian Hrişcă:

Milyen kérdésekre kellene válaszolnunk a diaszpóra tüntetése után?

Az élet telik, és még ha ezek a kormányzati teremtmények el is tűnnek majd egy adott pillanatban a semmiben, valamiképpen mappába kell őket tennünk, nehogy arra ébredjünk a jövőben, hogy kikerülnek a kezeink közül.

Tehát miféle hülyeséggel van dolgunk? Szokványossal? Rutinszerűvel? Vagy valami példátlannal? Valami rendkívülivel. A serkentés nélkül, mint valami gleccserszakadékból kibukkanó kristálytiszta hülyeségtípussal, a belülről fakadó, feltáratlan hülyeséggel, melynek nem érzed az ízét, azzal a képzelet fényével még be nem szennyezett hülyeséggel, melyet szenvedélyesen védelmedbe veszed, az elme legkisebb morzsáját is lerombolod érte, mely megpróbál kirángatni a végzetszerűen ostoba emberi hagyományos örökségből, igen, az ösztökélő hülyeséggel, mely megadja neked azt az érzést, hogy a körülötted lévő teremtmények csoportjához tartozol és minden alkalommal szabadon dönthetsz a legprimitívebb és ostobább létezési mód mellett. Azzal a hülyeségtípussal, amely az önkéntes teremtményben testesül meg, abban a bunkóban, aki minden pillanatban tisztában van azzal az örökséggel és mocsoksággal, amelyet ő maga termel, amikor a felebarátokkal szembeni visszaélésekről van szó.

Igen, az élet múlik és ők majd eltűnnek a semmiben. De aminek meg kell maradnia az elménkben, az az önkéntes hülyeség, a tudatos teremtmény nagyon pontos modellje, nehogy arra ébredjünk, hogy mentségeket keresünk nekik, jaj, szegény idióta, jaj, szegény retardált. Nehogy gyertyát gyújtsunk az őszinte tehénért. A naiv ökörért.

Nem. Mostantól kezdve és egészen addig, amíg porrá és szénné változnak, nagyon jól rögzítenünk kell a fejünkben minden egyes teremtmény képét, aki átvezeti a zsigerein az életünket. A génjeinkben kell rögzülnie ennek a pestises jellemű agresszív hülyeségmintának, hogy nehogy továbbadjuk a következő nemzedékeknek.

Ez a legfőbb jó, amit egy több mint világi kötelezettségből nyújthatunk a majdan az Egyesülés 200. évfordulóját ünneplő románoknak. Tehát miféle kérdésekre kellene válaszolnunk most, hogy biztosak legyünk abban, hogy megadjuk azoknak, akikkel sohasem fogunk majd találkozni, 200 évvel az Egyesülés után, egy normális élet esélyét?