// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Milyen az ideális román gyerek?

// HIRDETÉS

Szorgalmas, vallásos és jó fiú/leány. Elsősorban.

Az értékek változását és ennek a társadalmi és politikai életre gyakorolt hatását vizsgáló kutatók globális hálózata, a World Values Survey egyik jelentése (WVS 2005–2009) azokat az értékeket tanulmányozta, melyeket a szülők fontosaknak tartanak a gyermekek nevelésében. A románok és norvégok összehasonlításából a következő különbségek következnek (a cikknek az az apropója, hogy a norvég gyermekvédelmi hatóságok intézményi védelembe helyezték egy román-norvég vegyes család öt gyermekét, mert fennáll a lelki és testi bántalmazás gyanúja – a szerk.):

„Ha le kellene írni, mi a norvégok elképzelése az ideális gyermekről, akkor szerintük annak függetlennek, élénk képzelőerővel rendelkezőnek, felelősségtudatosnak és toleránsnak kell lennie. A románok elsősorban azt várják el a gyermekektől, hogy szorgalmasak, vallásosak, megfontoltak legyenek, tőke felhalmozására, pénz és források megtakarítására sarkallva őket”, magyarázta Daniel David, A román nép pszichológiája (Psihologia poporului român) című kötet szerzője.

A David könyvében bemutatott, a 2010–2014-es időszakra vonatkozó jelentés bemutatja a románok és a kínaiak, németek, japánok, lengyelek, oroszok, spanyolok, törökök, ukránok, valamint amerikaiak közötti különbségeket.

Egy román szülőkre nézve reprezentatív mintát arról kérdeztek, milyen értékeket tartanak fontosnak a gyermekek nevelésében. Bemutatjuk A román nép pszichológiájában közölt eredményeket:

1. Felelősségtudat: ez a románok 70,4 százalékánál (N=1503) szerepel; ugyanez az érték a kínaiaknál 65,9%-os, a németeknél 80,9%-os, a japánoknál 87,3%-os, a lengyeleknél 81%-os, az oroszoknál 77,5%-os, a spanyoloknál 78,6%-os, a törököknél 66,5%-os, az ukránoknál 75,5%-os, az amerikaiaknál pedig 65,2%-os arányban szerepel.

2. Tolerancia és mások tisztelete: ezt az értékeket a románok 65,2%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 52,2%-os, a németeknél 66,7%-os, az oroszoknál 63,5%-os, a japánoknál 64,5%-os, a lengyeleknél 82,6%-os, a spanyoloknál 74,1%-os, a törököknél 61,4%-os, az ukránoknál 59%-os, az amerikaiaknál pedig 71,8%-os arányban szerepel.

3. Képzelőerő/kreativitás: ezt az értéket a románok 32,7%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 17%-os, a németeknél 29,5%-os, a japánoknál 31,6%-os, a lengyeleknél 16,8%-os, az oroszoknál 16,5%-os, a spanyoloknál 24,8%-os, a törököknél 28,3%-os, az ukránoknál 13%-os, az amerikaiaknál pedig 30,5%-os arányban szerepel.

4. Megtakarítás és tárgyak birtoklásának vágya: ezt az értéket a románok 39,4%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 50,7%-os, a németeknél 38,1%-os, a japánoknál 47,8%-os, a lengyeleknél 49,5%-os, az oroszoknál 50,3%-os, a spanyoloknál 29,6%-os, a törököknél 39,4%-os, az ukránoknál 45,1%-os, az amerikaiaknál pedig 31,6%-os arányban szerepel.

5. Eltökéltség és kitartás: ezt az értéket a románok 29,9%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 50,7%-os, a németeknél 38,1%-os, a japánoknál 47,8%-os, a lengyeleknél 49,5%-os, az oroszoknál 50,3%-os, a spanyoloknál 29,6%-os, a törököknél 39,4%-os, az ukránoknál 45,1%-os, az amerikaiaknál pedig 31,6%-os arányban szerepel.

6. Vallásos hit kialakítása: ezt az értéket a románok 51,7%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 1,2%-os, a németeknél 12,1%-os, a japánoknál 4,4%-os, a lengyeleknél 39,5%-os, az oroszoknál 13,9%-os, a spanyoloknál 10,6%-os, a törököknél 39,7%-os, az ukránoknál 22,3%-os, az amerikaiaknál pedig 43,1%-os arányban szerepel. „A többi kilenc országhoz/kultúrához képest a vallásos hit kialakítását a románoknál jelentősen gyakrabban (p<0,05) említik gyermekek által elsajátítandó értékként, aminek gyakorlati/ökológiai jelentése is van (d=0,45)”, áll a tanulmányban.

7. Altruizmus (az irigység elkerülése): ezt az értéket a románok 12,6%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 29,2%-os, a németeknél 5,9%-os, a japánoknál 45,1%-os, a lengyeleknél 15,1%-os, az oroszoknál 22,6%-os, a spanyoloknál 35%-os, a törököknél 27,7%-os, az ukránoknál 19,9%-os, az amerikaiaknál pedig 32,7%-os arányban szerepel.

8. Szófogadás/engedelmesség: ezt az értéket a románok 13%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 7,5%-os, a németeknél 12,6%-os, a japánoknál 5%-os, a lengyeleknél 34,1%-os, az oroszoknál 34,8%-os, a spanyoloknál 31,4%-os, a törököknél 33,9%-os, az ukránoknál 42,3%-os, az amerikaiaknál pedig 27,9%-os arányban szerepel.

9. Önkifejezés (self-expression): ezt az értéket a románok 29%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 10,5%-os, a németeknél 39,2%-os, a japánoknál 33,6%-os, a lengyeleknél 41%-os, az oroszoknál 32,1%-os, a spanyoloknál 8,3%-os, a törököknél 37,9%-os, az ukránoknál 32,3%-os, az amerikaiaknál pedig 17,6%-os arányban szerepel.

10. Függetlenség: ezt az értéket a románok 42,2%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 69,7%-os, a németeknél 73,5%-os, a japánoknál 67,7%-os, a lengyeleknél 43,4%-os, az oroszoknál 37,8%-os, a spanyoloknál 43,1%-os, a törököknél 35%-os, az ukránoknál 42,8%-os, az amerikaiaknál pedig 53,6%-os arányban szerepel.

11. Munkabírás: ezt az értéket a románok 77,3%-a említi (N=1503); ugyanez az érték a kínaiaknál 75,3%-os, a németeknél 17,9%-os, a japánoknál 35,1%-os, a lengyeleknél 17,9%-os, az oroszoknál 84,5%-os, a spanyoloknál 66,6%-os, a törököknél 72%-os, az ukránoknál 85,8%-os, az amerikaiaknál pedig 66,4%-os arányban szerepel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro