Hatalmas gólt rúgott a PSD Klaus Iohannis kapujába. Az államelnök most nézheti a kiürített perselyt.
A pozitív pótköltségvetés tanulsága? Maximálisan negatív!
A saját helyzetével tisztában nem lévő román kormányfő teret engedett a párt csúcsáról érkezett biztatásoknak, és egészségesen visszanyeste az állam legfontosabb intézményeinek pénzét, ahogy azt tette volna hajdanán, kreatív kézimunka-tanárnőként, a fiatal úttörőlányok rakottszoknya-mintája mentén.
a Romániát külföldön képviselő és a legmagasabb szintű csúcstalálkozókat és összejöveteleket szervező (pontosabban, azét az intézményét, amely a fenti eseményeket szervezné, vagy szervezte volna) Elnöki Hivatal, valamint a titkosszolgálatok pénzét – mintha a párhuzamos állam megszervezése lett volna az egyetlen dolguk, nem pedig egyenesen és egyöntetűen megvédeni a jogállamot.
Egy régebbi bejelentésnek megfelelően csonkította a gazdasági, energetikai, fejlesztési, külügyi, közlekedésügyi, környezetvédelmi, víz- és erdőügyi, ifjúsági és sport-, kutatási és innovációs minisztériumok fejlesztési törekvéseit.
Vagyis mindenhonnan vágott, ahol tettekkel/projektekkel/eredményekkel módosítani lehetett volna a román társadalomról/gazdaságról jelenleg kialakult benyomást, és főleg onnan, ahonnan Románia Európa-párti képviselete, az ország társadalmi, gazdasági és – miért ne? – katonai biztonsága kisugárzik.
„Az Elnöki Hivatal 2018-ra vonatkozó költségvetését pont azért határozták meg 57,558 millió lejben, mert ez az az összeg, amelyből megfelelő módon támogatható Románia elnökének tevékenysége. Egy ekkora mértékű negatív költségvetés-kiigazítás körülményei között
mint amilyen „Három Tenger Kezdeményezés” csúcstalálkozójának, valamint az Európai Unió Tanácsa román elnökségének gyakorlásával kapcsolatos 2019-es események megszervezése. Románia külföldi partnerei ezáltal értesülni fognak arról, hogy a kormány blokkolja kötelezettségvállalásainkat”, jelentette be az Elnöki Hivatal.
Nos, mit mondjak… Ha gajra vágtad az Elnöki Hivatalt és vészhelyzetbe hoztad a szolgálatokat, akkor már csak a járművek és repülők üzemanyagát kell kifizetned az ellenségeknek és különleges postával elküldened nekik a támadáshoz szükséges lőszert. És mindez pont most történik, amikor az egész hatalom azon kínlódik, hogy mindenféle vádpontokat találjon Iohannis elnök hazaárulásával kapcsolatosan.
ugye, ellehetetlenítették a vállalt nemzetközi kötelezettségek teljesítését, továbbá előidézték az állami vezetés hitelvesztését – mert itt nem egy bizonyos elnök, hanem Románia Elnöki Hivatala tevékenységének blokkolásáról/„szabotálásáról” van szó. Egy regionális jelentőségű csúcstalálkozó, mint amilyen a „Három Tenger Kezdeményezés” ellehetetlenítése nem rombolja le teljesen meg nem érdemelt módon – kizárólag egy politikai és destruktív testvérháború nevében – ennek az országnak az imázsát, mely kevesebb mint két évvel ezelőtt bizonyos rendkívül kedvező belső fejlődési távlatok előtt állt, egy kedvező európai kontextusban?
Vajon Románia érdekének ezen újabb sérülése egy olyan lépéssel, mely feldúlja a jogállam legfontosabb intézményei egy részének tevékenységét, nem generálhat egy újabb epizódot a hatalmi ágak „hazaárulás” jelenség spiráljával szembeni nyílt harcában?
Milyen jó Vionak (Viorica Dăncilă kormányfő – a szerk.), hogy szabadságra ment! Mert különben, egy meglepetésszerű közleményből megtudhatta volna, hogy éppen lakatot tett Cotroceni-re…
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.