A magyar állampolgárságot megszerző erdélyi magyarok a magyarországi pártok által benyújtott európai parlamenti jelöltlistákra szavazhatnak majd. Ez Romániában is éreztetheti hatását.
Az idei európai parlamenti választás óriási dilemma elé állítja a magyar kisebbséget. A Magyarország Parlamentjének elnöke, Kövér László által mondott adatok szerint, eddig már 90 ezer erdélyi magyar szerezte meg a kettős állampolgárságot (ez a szám valójában a magukat a magyarországi választáson való részvétel érdekében összesen, nemcsak Erdélyből regisztrálók száma – E-RS), miután az elsősorban az Orbán Viktor kormányfő által vezetett párt képviselőiből álló magyar kormány megadta a határon túli magyaroknak a jogot arra, hogy megszerezzék a magyar állampolgárságot (valójában ez a jog korábban is létezett, az alapvető különbség, hogy a magyar állampolgárság megszerzéséhez már nem szükséges állandó magyarországi lakhely bizonyítása – E-RS).
A szakértők úgy vélik, hogy az európai parlamenti választásig több mint 100.000 erdélyi magyarnak lesz magyar állampolgársága (a hivatalos adatok szerint ezt a számot máris meghaladták – E-RS). Ez azt jelenti, hogy joguk lesz a Magyarország nagykövetségén, a magyar konzulátusokon és azokban a közösségekben szavazni, melyek megengedik majd, hogy területükön szavazóköröket alakítsanak ki. Az „egy polgár, egy szavazat” európai elv értelmében a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok nem szavazhatnak majd a Romániát képviselő európai parlamenti jelöltekre is. Vannak olyan becslések, melyek szerint ennek jelentős hatása lesz, úgy Romániára, mint ahogy Magyarországra nézve is.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.