Miért néz ki Románia ennyire lerobbantnak még akkor is, amikor van pénze?

Jelen szöveg a Contributors oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Egy olyan hétköznapi hírből kiindulva, mint amilyen ez is, de mely nem kivétel, hanem inkább szabály a romániai polgármesteri hivatalok esetében, megkapjuk a választ arra a kérdésre, hogy miért néz ki ennyire lerobbantnak az ország, rossz minőségű, drága és néha működésképtelen helyi beruházásokkal, még olyan megyei jogú városokban is, ahol van pénz, a szegény községekről nem is beszélve.

Az a durva igazság, hogy örökké beleütközünk ebbe a rendszerszintű gondba a helyi közigazgatásban,

de ez különösen az utóbbi két évtizedben vált láthatóvá, amikor Năstase és Ţiriac elindították az egész országban szétszórt gúny-sporttermek csalárd offenzíváját. A példamutató gyakorlat szabályai szerint bármely új beruházásnak a szóban forgó aktívum folyamatos karbantartásához és működtetéséhez szükséges összeggel kell automatikusan növelnie a polgármesteri hivatal költségvetését.

Függetlenül attól, hogy útról, vízvezeték- és csatornahálózatról, sportteremről, parkról vagy úszómedencéről van szó, termel-e saját bevételt vagy sem (de a válasz a legtöbbször az, hogy nem, méghozzá alapos okok miatt és ez eleve egyértelmű egy park vagy egy út esetében, például), a logika ugyanaz. A létesítmény műszaki leírásában egyértelműen benne van, hogy pontosan mennyivel nő a folyó költségvetés. Megfogtad az isten lábát és adott neked Dragnea pénzt a Országos Helyi Fejlesztési Programból (PNDL), hogy elvezesd az aszfaltozott utat oda, ahol eddig nem volt? A község költségvetését évente meg kell növelni a karbantartáshoz, 7-10 évente pedig egy-egy jelentősebb felújításhoz szükséges költséggel, ahogy az a leírásban szerepel, örökkön örökké, ámen, kivétel nélkül. Rendelkezel ezzel, polgármester úr? Ha nem, akkor mi lesz?

Romániában általában ez nem történik meg.

Több tíz millió eurót tolnak bele átláthatósági, prioritizálási tanácsadásokba, részvételi és genderérzékeny költségvetésekbe és más hasonlókba,

melyek eléggé elszálltak a jó kapcsolatokkal rendelkező kócsok (az eredeti szövegben is torzított angol nyelven leírt kifejezés, jelentése fejlesztők, tanácsadók – a szerk.) fészke felett. De nem szokás alkalmazni azt az ökölszabályt, hogy miután átvágtad a szalagot és inni adsz a népnek, polgármesterként kötelességed belefoglalni a költségvetésbe a létesítmény értékének 1/7-1/10-ed részét ahhoz, hogy ténylegesen működjön és idővel ne pusztuljon le, lerontva ezáltal a település tőkeállományát. A workshopokon, de még a különféle projektek értékelési szabályaiban is mindenki diszkréten kerüli ezt a témát, különösen akkor, ha azok a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériumtól (MDRAP) érkeznek; a gyakorlatban pedig teljes mértékben semmibe veszik, amikor az írásban szerepel valahol.

Vajon miért, hiszen az emberek többsége azért nem ostoba vagy rosszindulatú (a „kritikában” szakértő román elemzők kedvenc magyarázatai)? Mert az lehetővé tenne egy egyszerű és gyors számolást, amiből kiderül, hogy helyi/megyei szintű beruházások terén mit engedhet meg magának valaki és mit nem, a jövendőbeli bevételek bizonyítható beáramlásának alapján. Akarhatsz te utat is, vezetékes vizet is, parkot is, poliklinikát is, Szűz Máriás LED-es szökőkutat is a templom elé, ipari parkot is, úszómedencét is az iskola mellé, a nép pedig mindet éljenzéssel megtámogatja egy nagy óradíjért dolgozó coach kidolgozta „ló, kell zab?” logika által vezérelt részvételi költségvetés legutóbbi kiírása alkalmával, melyet a Năstase-modell alapján épített sportteremben tartottak, mely általában tele van penésszel és zárva van, mert télen nincs pénz a fűtésére, de most külön erre a célra kinyitották, miután Nuci néni felmosott benne. Csak annyi a gond, hogy ez így nem működik:

a költségvetési pénzmozgások alapján végzett számítás azt mutatja, hogy nem lesz pénz a működtetésükre, ha elkészülnek,

még abban a szerencsés esetben sem, ha magukat a beruházásokat 100 százalékban a község által ingyen kapott pénzből fedeznék. Á, ha ezzel párhuzamosan kidolgozol egy tervet a helyi bevételek növelésére? Akkor viszont előbb lássuk azokat.

Tekintettel a romániai politikai környezetre, ahol az időhorizont szűk, az sem tudjuk, hogy mi lesz egyik napról a másikra, bátorítást a pofázás, a klientúraépítés és a siránkozás szokott kapni, míg a teljesítményt elriasztják, bármelyik racionális polgármesternek az a stratégiája, hogy begyűjtsön és a község zsebébe gyömöszöljön bármilyen földön heverő és az emberek szemében jól mutató projektet, akár jó, akár rossz az; azt majd meglátjuk, hogy mi lesz évek múlva, ha egyáltalán akkor is mi leszünk még hatalmon. Ezek a kormányzás strukturális, alapvető logikai gondjai, melyeket nem lehet tanácsadóknak való delegálásokkal vagy e-government típusú viccekkel megoldani.

Az EU-s vagy kormányzati pénzekből megvalósuló új beruházásokat manelés módon értelmezik –

adj csak, bojár, számolatlanul, éljen a francia pipid, mert amúgy is Ghica bán fizeti neked azt majd vissza – és senki sem helyezi azokra rá a 2-3 olyan ügy tényleges prioritizálásának kemény költségvetési kaptafáját, melyeket lehetne meghatározatlan ideig fenntartani. Mint a voluntari-i csencselő, aki „vesz egy jau ótót Zsermániából”, egy 3 literes BMW-t, de kötelező biztosításra és javításokra már nincs pénze és szétrágja a rozsda. Az EFOR-nál mi ezt bazár-költségvetésnek (ld. itt) neveztük, mely a zajos alkudozásokon, könnyfakasztó érveléseken és nyilvános cirkuszolásokon alapul, ahol mindenkinek van valami trükkje az ingujjában, mellyel megpróbálja átverni a partnerét. Lépten-nyomon átverések, illékony győzelmek és olyan egységnyi költségek, melyek hosszú távon magasabbak egy tisztességes több évre szóló tervezésnél: a nyugati értelemben vett Capital Investment Planning-nál.

Ezért néz ki Románia ennyire lerobbantnak és különbözőnek a nyugati határon túli tájképnél. Az azonban igaz, hogy sok szökőkúttal és LED-es szoborral fel van díszítve: a bazár-költségvetési rendszerben ezeket a legkönnyebb elfogadtatni és megvalósítani, ráadásul általában könnyen többséget szereznek, mind a tanácsban, mind a nép soraiban.