És miként úszhatja meg a büntetést Liviu Dragnea? Folyik a játék, magas szinten.
2005-ben a kormányfői tisztségét kihasználva és a Traian Băsescuval akkor még létező baráti viszonyára alapozva, Călin Popescu Tăriceanu megpróbálta megvédeni barátját, Dinu Patriciut az igazságszolgáltatástól. 2007-ben lemondásra szólította fel Monica Macovei minisztert, mert elege lett a korrupcióellenes reformjaiból. 2008-ig a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) támogatásával kormányozott. Most pedig Laura Codruţa Kövesi távozását akarja.
Călin Popescu Tăriceanu az utóbbi tíz évben
a farvizükön haladva, amikor ez utóbbiak a politikai stabilitás, a jogállamiság, a korrupcióellenes politikák bojkottján dolgoztak. Tăriceanu a nyugodt diskurzus mögé bújva minden adódó alkalommal az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA – a szerk.) feleslegességéről beszél, melyet „nem-demokratikus” intézménynek nevez. A „hatalomkorrupció rákja” a DNA-ból indul ki és kezdi átjárni „az egész rendszert”, mondja Tăriceanu, amikor Laura Codruţa Kövesi lemondását követeli a Szenátus elnöki tisztségéből. Ehhez egy alkotmánybírósági határozatot használ fel ürügyül, mely szerint a DNA túllépte a hatáskörét, amikor vizsgálni kezdte a kormány jogát arra, hogy elfogadja a 13. sz. sürgősségi rendeletet.
Úgy tűnik, a bírósági döntés a kormánykoalíció DNA elleni háborújának része és lehetőséget biztosíthatna a Grindeanu-kormány sürgősségi rendeletet aláíró tagjainak arra, hogy megússza a bűnvádi eljárást. „A DNA a kommunista állam elnyomó intézményeinek logikája szerint cselekedett”, állítja Tăriceanu, akit a korrupcióellenes ügyészek hamis tanúzással vádolnak a visszaszolgáltatásokra vonatkozó kiterjedt ügyben. Úgy tűnik, a politikus volt felesége és még Victor Ponta is segítséget nyújtottak az ügyészeknek a Tăriceanu elleni vádak bizonyításában.
A Szenátus elnöke
annak ellenére, hogy Liviu Dragnea – egyfajta jó rendőr, rossz rendőr játékban – ellentmondott neki. A PSD-nek és az ALDE-nak (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) a DNA lefejezése az egyik fő célkitűzése, csakhogy Tăriceanu úr túlságosan is siet és ideges, miután több olyan hozzá közelálló személy is elárulta, akikről azt hitte, hogy támaszkodhat. Ő is, Liviu Dragnea is azt reméli, hogy végül a közkegyelemről szóló törvénnyel megúszhatják a gondjaikat. A tervezet szerint a bírók ítélethozatala után közkegyelemben fog részesülni a törvény kihirdetése időpontjáig elkövetett valamennyi tett is.
Ez csak az első védekező lépése a politikai bűnözőknek, ezt követi majd a többi is, melyek teljes mértékben nevetségessé tehetik a korrupcióellenes politikákat.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.