Merre halad az oktatás? Neveletlen Románia!

Románia az az ország, mely a leggyengébb eredményeket éri el az EU-ban a nemzetközi teszteken és utolsó az egész életen át tartó felnőttoktatás terén.

Hétfőn csaknem 3 millió diák kezdi el az iskolát. (Azóta el is kezdte – a szerk.) Egy részüknek nincsenek szüleik, nem részesülnek szeretetben vagy gondoskodásban, sem új ruhákban vagy ceruzákban, hátizsákban, füzetekben, de számukra a tanítók igazi szülők lesznek.

Románia olyan oktatókkal rendelkezik, akik a saját gyermekeikként szeretik a diákjaikat.

Szerencsére nagyszívű tanítókhoz és tanárokhoz volt szerencsém és most is és mindörökre a szívembe zártam őket! Az igényeseket az iskola elvégzése után értékeltük sokkal jobban, amikor ráébredtünk, hogy „nem gonoszak”, hanem csak „tisztességesek” voltak. Egy nap az osztályfőnöknőnk fagylaltot készített és mindenkinek hozott belőle. Ragályos elkötelezettséggel tanította a románt. Visszaemlékszem, ahogy párhuzamosan dolgoztunk, a tábla ketté volt osztva és tovább 4 kisebb tábla volt még tele nyelvtanpéldákkal. Az iskola elvégzése után is éveken keresztül egyengette az utunkat, nehéz pillanatainkban vissza-visszatértünk hozzá, hogy kikérjük mindig bölcs tanácsait. Amikor azt mondta, hogy „büszke rám” és amikor a sikereimről beszélt a fiatalabb nemzedékeknek, akkor a lelkem mélyéig átéreztem őszinteségét. Mindezek a tanárok ma megérdemelik a mélyről jövő hálát!

Néhány másik, városi életet élő tanítóm és tanárom, sajnos, arra kényszerült, hogy Németországba és Ausztriába költözzön, mert nyugdíjassá válva a román állam megalázta és arra kényszerítette őket, hogy külföldön keressenek munkát. Amikor az egyik volt tanárnőm elmondta, hogy a LinkedIn-en nyitott oldalt és az oktatásban eltöltött 40 év után elhagyja az országot, bántam, hogy mi, volt diákjai nemzedéke 20 éven keresztül semmit sem tettünk, hogy megállítsuk a nyugdíjasoknak ezt az exodusát. Ez elfogadhatatlan.

Romániában a diákok száma már vagy 7-8 éve évről évre csökken,

akár középiskoláról, gimnáziumról, akár általános iskoláról beszélünk. Több mint 30 000 diák tűnt el. Hogy hova? Abban a faluban, ahol én jártam gimnáziumba, két iskola volt, az egyik a központban, a másik az állomásnál, a központinak pedig minden szinten két osztálya volt, összesen csaknem 60 diákkal. Az állomási iskola mára megszűnt, a központban lévő pedig alig tud 15 gyermeket összegyűjteni egy osztályba.

Romániában még mindig több száz iskola kezdi a tanévet minimális feltételek, katasztrófavédelmi engedély, vagy az egészségügyi feltételek teljesítése nélkül, ahol még mindig fával fűtött cserépkályhák vannak, az osztályfőnökök otthonról hoznak anyagot az osztály kimeszelésére és ahogy azt a minap olvastam, ez Bukarestben történt. Falun nő az iskolaelhagyási arány, a diákok nem kapnak tankönyvet, a tanárok siralmas bért kapnak, krétát, ócska székeket használunk és nincsenek sem játszóterek, sem zöldövezetek. Amikor beléptem egy konténerosztályba, a gyermekek azt írták nekem egy papírra, hogy számukra egy „igazi osztályterem”, egy focipálya, egy étkező és egy öltöző jelenti a boldogságot. Ennyi. De

nemcsak a szociális-gazdasági viszonyok okozzák az iskolaelhagyást,

hanem a rossz választásokból és az időben biztosított iskolai és szakmai eligazítás hiányából származó bizonytalanság és csalódás is. Nem minden iskolának van pszichológusa. Papíron egy pszichológus jut 800 diákra, ez utóbbiak száma valójában meghaladja a kétezret. Illúzió, hogy képes lehetsz változást elérni. Az erőszak, a lógás, a feladás, az érzelmi zavarok, a viselkedési zavarok, az ifjúkori bűnözés, a szülők válása, a fogyatékosságok, a beilleszkedési zavarok csak néhány azon témák közül, melyek miatt a pszichológusnak állandóan jelen kellene lennie az iskolában. És egy-egy pszichoterapeutának.

Az Európai Bizottság a jelentésében egyértelműen leszögezte: „Románia azon országok között van az EU-ban, melyekben a 15 éves diákok a leggyengébb eredményeket érték el az olvasási, matematikai és tudományos képességekre vonatkozó nemzetközi felmérésekben”. Nem mi vagyunk az utolsók, Bulgária és Ciprus még mögöttünk van és még mindig Finnországban, Írországban és Dániában vannak a legjobbak. Furcsa, hogy ami a matematikát illeti, a fiúk ugyanolyan eredményeket érnek el, mint a lányok, míg az olvasás és a tudományok terén a lányok jobbak. Szintén

utolsók vagyunk az egész életen át tartó felnőttoktatás (25-64 év) terén

(míg az EU-s átlag 10,7%, Románia 1,3 százalékos eredményt ért el). Angliában 70 éves egyetemi hallgatót is láttam, mások 50-55 évesen akartak szakmát váltani. Ritkán hallottam Romániában rövid ideig tartó átképzési, szakmaváltási tanfolyamokról. Ennek ellenére történtek apró változások, tanáraink elkezdtek utazni, új oktatási módszereket és technikákat átvenni, nemzetközi együttműködéseket és saját programokat kezdeményezni, az országban pedig itt-ott (kivételek) léteznek nemzetközi olimpikonokat képező mentorok.
Végül már csak egyetlen megjegyzés marad: a diákok kevesebb mint 5 százaléka tanul magániskolában, 30 százalék pedig falun részesül képzésben. Ha évről évre az állami iskolák körülményeire, az oktatási kínálat, az emberi és tárgyi erőforrások gyenge minőségére panaszkodunk, akkor miért nem növeljük az alternatívát a magánoktatáson keresztül?

Az alcímeket a szerkesztőség adta.