Lehet találgatni: hány országba juthatunk el gond és vízum nélkül?
A passportindex.org honlap egyik kiterjedt elemzése rámutat arra, hogy több kelet-európai ország, például Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Litvánia vagy Bulgária polgárai sokkal könnyebben utazhatnak, mint a románok.
A románok az 1989-es forradalom, majd Románia 2007-es EU-csatlakozása után egyre könnyebben utazhattak, mert már nem volt szükségük vízumokra.
még akkor sem, ha más kelet-európai országok által kibocsátott dokumentumokhoz hasonlítják. Erre a következtetésre jutott a passportindex.org honlap az Arton Capital által összegyűjtött adatok alapján. A cég egyetlen kritérium alapján készítette rangsorát: hány helyre juthatnak el az adott ország polgárai vízummentesen, vagy a határátkelőknél beszerezhető vízummal.
Ennek alapján a román útlevél a 17. helyen áll a világon, a birtokosaik ugyanis a világ 128 országába juthatnak el könnyen. Románia olyan országokat előz meg, mint Horvátország, Chile, Törökország, Szerbia vagy Oroszország, de hátrányban van Magyarországgal, Bulgáriával vagy Észtországgal szemben.
A teljes rangsor itt megtekinthető.
E hierarchia csúcsán az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia találhatók, ezeknek az országoknak a polgárai ugyanis 147 országban juthatnak el gond nélkül.
Míg a rangsor felső részében nem nagyon érnek bennünket meglepetések, a regionális rangsorokban vannak váratlan eredmények. Afrikában például a Seychelles-szigetek polgárai vannak a legkiváltságosabb helyzetben, ugyanis 116 országba tudnak gyorsan eljutni.
A Közel-Keleten Omán (134 országba nem kell vízum) és Izrael (129) vezeti a rangsort.
Végül Latin-Amerikában Argentínának (129) és Brazíliának (128) van a legerősebb útlevele.
Valószínűleg sokan arra gondolnak, hogy az észak-koreaiak vagy valamelyik arab ország polgárai lehetnek a passportindex.org által készítette rangsor utolsó helyén.
Nos, nem így van. A 80., utolsó helyen öt ország osztozik: Dél-Szudán, Salamon-szigetek, a Palesztin Területek, São Tomé és Príncipe, valamint Mianmar.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.