Menj, gyermekem, menj! Tanulj és menj!

Húzz el és ne nézz vissza! Felejtsd el, amit eddig mondtam – hazudtam, vagy egyszerűen csak félős bolond voltam: nem, nem ezekről a helyekről beszéltem neked, nem itt érdemes feldobnod a talpad, nem itt kapod meg azt a mélységes nyugalmat, mellyel teletömtem a fejed, hagyd a fenébe a várakat és az erődtemplomokat, felejtsd el céltalan vasárnapi bolyongásainkat, amikor elvarázsoltan néztük a régi házakat; találsz majd magadnak egy másik nyelvet ahelyett, amelyen állandóan beszéltem neked. „Úgy tűnt, kapu nyílt a fellegek között” – ha-ha-ha, hazudtam, amikor azt mondtam, hogy ez lefordíthatatlan folyamat. Tehát, menj!

Menj! A képzettséged itt nem használ.

Egy osztályismétlők által vezetett országban

egy tízessel (a magyarországi jeles megfelelője – a szerk.) csak kiröhögteted magad. És nem, ne bízz az elitekben – ez az az ország, ahol Iorga (Nicolae Iorga, román történész egyetemi tanár, politikus – a szerk.) Slavici (Ioan Slavici, író – a szerk.) után köpött az utcán, ahol Blaga húsz évet várt egy egyetemi állásra. Igen, itt a tankönyvekben szereplő Sadoveanu a saját kezecskéjével küldött húsz embert a kivégzőosztag elé (a sok pártot és irányzatot megjárt opportunista Sadoveanu a Nagy Nemzetgyűlés alelnökeként a kommunista diktatúra idején több politikai elítélt kegyelmi kérvényét utasította el – a szerk.). Láttam, mennyire szereted Cărtărescu írásait, de tudd meg, egy ideig eléggé hibásnak éreztem magam: mondjam el, hogyan mocskolják az országos lapokban, vagy sem? Pleşuról nem beszéltem, bár láttam, hogy az egyik könyve az íróasztalodon van.

Én is tudom, hogy kevéssel hét éves korod után, amikor elindulsz az iskolába, még sötét van, sőt, néha még sürgetlek is, de ez az az ország, ahol csak a bérkommentelők kipihentek – a bérkommentelők azok, akik reggel tizenegy körül szoktak ébredni és az újságok alsó traktusában szoktak írogatni; az ország alsó traktusában élnek,

ők a Párt láthatatlan fegyvere, a tartalékideológia, a hányadék.

Most velük csinálják a történelmet, nem azokkal, akik iskolába vagy gyárba járnak – emlékszel még, amikor autóval utaztunk és megkérdezted, mit csinálnak azok a lányok az út szélén, anyád pedig kétségbeesetten hadonászott, hogy váltsak témát? Már felnőttél, elmondhatom: gyermekem, a kurvák az ország élére kerültek, szakadt bugyijuk most az új lobogó.

Gyermekem, ez az ország egyfajta Counter Strike, tudod, az a játék, melytől állandóan tiltottalak – ez a válaszom a félelmeidre: apa, hagynak még a tévében beszélni? Apa, miért ne hagynának, ha az igazat mondod? Akkor azt mondtam, hogy azok nem gonosz emberek, csak nagyon félnek és… Nos, gyermekem, ez egyfajta sötét középkor, csakhogy most szabad cicás képeket kiraknunk a Facebookra és az utcákon kiabálhatunk a teleormani milicisták fiai ellen. Emlékszel még, milyen hideg volt? És jó volt.

Tudd meg, hogy félig hazudtam, amikor felolvastam neked Camus-tól azt a vagány mondatot, „a szabadság a jog arra, hogy ne hazudj”; az átverést nem említettem, mert túlságosan kivirult az arcod és büszke voltam. A francúznak igaza van, csakhogy errefelé az ő igazsága senkinek sem használ.

A szabadságok itt gyorsan értelmüket vesztik,

olyanok, mint az aprópénz, melyet a bárók hajigáltak a hintóból a csóringereknek: veszel egy kenyeret, meg egy kolbászt és kész; a hintó továbbhajt, a báró kipipált egy könyörületességet, a nép még egyszer elkántálta a nemzeti kösziszépent. És kész. конец фильма.

Olvass. A képzett ember nem hal éhen egy civilizált világban – ha akarod, a könyvtárat is utánad küldöm; itt már amúgy sincs szükség könyvekre. A teleormani milicisták fiai rajtunk röhögnek. Becsomagolom a vidám temetős, a berethalmos, az erdélyi-szigethegységes és a székelyföldes albumokat is, ígérem, hogy belegyömöszölöm a kufferbe egész Erdélyünket; talán odaát összebarátkozol majd olyan emberekkel is, akik bánságokat, bukovinákat, moldvákat, dobrudzsákat kaptak a szüleiktől – és néha-néha, legalább karácsonykor és húsvétkor összerakjátok, amire mi nem voltunk képesek.

Nem tartok veled, maradok még egy kicsit, hogy elküldjem őket az anyjukba.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.