// 2024. október 23., szerda // Köztársaság kikiált., Gyöngyi
Románia

Megúszta a leváltást Kövesi?

A DNA vezére lélegzethez jutott. Legalábbis egyelőre. De miért is?

Úgy tűnik, hogy Klaus Iohannis elnök keddi nyilatkozatának az intézmény megmentése és a DNA-n (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) belüli tűzvész eloltása volt a célja. Másrészről Liviu Dragnea szerdán felszólította az igazságügy-minisztert, hogy mondjon valamit a botrányról, ezzel azt sugallva, hogy nagy a baj. Toader miniszternek választania majd, kinek az oldalára áll. Újra megmenti őt (Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyészt – a szerk.), vagy kéri a leváltását?

A miniszternek nagyjából két-három hónapja van eligazodni. Vajon szokás szerint húzza majd az időt, míg ki nem derül, hogy kettejük közül ki vezeti valójában Romániát, vagy beletapos a gázpedálba? Érzékeny orrával már a hatalom nyoma után szimatolgat és kerül bármilyen határozott állásfoglalást. Ezen kívül az élete tovább bonyolódott a Tudose és Dragnea közötti elhidegülés nyomán; vajon kire fogadjon?

Amíg ez el nem dől, Kövesi a helyén marad.

Most nehéz megjósolni, mi lesz később. Egy normális országban talán már másnap csúcsszintű lemondások lettek volna. De Romániában, egy tolvajbanda ostroma alatt álló országban erre nem kerülhet sor. A következő főügyészt ugyanis – a törvény szerint – az igazságügy-miniszternek kell jelölnie.

Mit gondolnak, mit tesz majd a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) és az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.), ha egyik napról a másikra szabaddá válik a DNA vezetői tisztsége? Milyen típusú ügyészt akarnak majd oda kikényszeríteni Dragnea és Tăriceanu? Milyen javaslatot küldenek majd Cotroceni-be? Klaus Iohannis elutasíthat egy, két, három jelöltet, de nem mindet.

Mindazok a jóhiszeműek, akik Kövesi távozását szeretnék, nem akarnak tudni a következő lépésről, vagyis az elkerülhetetlen katasztrófáról. Mi következik? Ki teszi meg a következő lépést és mi következik majd abból? Tényleg annyira nehéz ezt belátni? Úgy látszik, nem képesek felfogni, hogy ez lehet egy – talán – indokolt lemondás következménye.

Persze, az a lehetőség is fennáll, hogy a Tudorel Toaderre való várakozásba belefáradó PSD-s és ALDE-s többség ősszel a Parlamentben módosítja a főügyészek kinevezéséről szóló törvényt és kiiktatja a folyamatból az államfőt, ahogy azt a belügyi titkosszolgálat vezetője esetében tették. Ezért

gyorsan le kell zárni a DNA-n belüli válságot.

Iohannis elnök rövidtávon megmentette Kövesit, de nem hiszem, hogy hosszútávon is képes lenne megóvni őt, ha a botrány tovább dagad, ha nem csillapodnak a hullámok a DNA-n belül és – ez a legfontosabb – ha az intézmény nem indítja újra a motorjait. Ebben az esetben egyetlen külföldi partner sem siet majd egy berobbanás küszöbén álló intézmény védelmére.

A DNA vezetője egy nehéz pillanatban kapott egy lélegzetvételnyi levegőt. Ennek ellenére Doru Ţuluş és Mihaela Moraru Iorga ügyészek vádjai kemény csapást mérnek rá és megkérdőjelezik azt, ahogy Laura Codruţa Kövesi az intézményt vezeti.

Ők ketten valószínűleg folytatják majd a nyilvános megvádolását, és nem kizárt új felvételek megjelenése sem. De a két ügyész, Ţuluş és Moraru lépése sem tűnik jó szándék és az intézmény megmentése iránti vágy által vezéreltnek, ahogy azt a nyilvánosság előtt állítják. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy nagyon is személyes érdekek mozgatják őket. Majd elválik, hogy bizonyos intézményen kívüli erők befolyására is cselekedtek-e, és melyek ezek.

A DNA-t mindeközben alapos ellenőrzésnek veti majd alá az Igazságügyi Minisztérium és az Igazságügyi Felügyelet. Eddig egyetlen ügyész sem vállalt szolidaritást Kövesi vádlóival, de elképzelhető, hogy egyesek a vizsgálatot várják, amikor kiegészíthetik a kollégák főnökükkel szembeni panaszait.

A DNA számára létfontosságú, hogy ha nem akar ugyanolyan irreleváns intézménnyé válni,

mint az ANI (Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.), akkor gyorsan visszatérjen a nagy ügyekhez, melyeket szakszerűen és minél diszkrétebben, szilárd bizonyítékokra és helyesen besorolt vádakra alapozva kell lefolytatnia. Röviden, jól összeállított ügyeket kell elővennie, hogy visszaszerezze a közvélemény bizalmát. Más esélye nincs.

Különben nem látom, miként vihetné végig a második mandátumát Laura Codruţa Kövesi. És itt egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy végső soron nem egy bizonyos személy mandátuma a lényeg, hanem egy létfontosságú intézmény jövője.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon
Főtér

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

Repülés közben kikapcsolódott a felszerelése, életét vesztette egy siklóernyő-oktató Brassó megyében
Krónika

Repülés közben kikapcsolódott a felszerelése, életét vesztette egy siklóernyő-oktató Brassó megyében

Meghalt vasárnap egy barcaszentpéteri siklóernyő-oktató, akinek repülés közben kikapcsolódott a felszerelése és lezuhant a magasból – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Megtalálták a kirándulás közben eltűnt kisfiút
Székelyhon

Megtalálták a kirándulás közben eltűnt kisfiút

A keresőcsapatok kedden délután megtalálták a kiskorút, aki a Szovátához tartozó Szakadát település erdei területén tűnt el a délben.

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”
Krónika

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”

Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”
Székelyhon

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.