Marosvásárhely: Nem fejlesztjük, ellenben elmagyarosítjuk

A mai Marosvásárhely városában, bár (némileg) tiszta és (némileg) civilizált város, nem lüktet túl erőteljesen a fejlődés nedve. Voltak és vannak ilyen irányú projektek, de ezek inkább csak papíron vagy folyamatos szándék szintjén maradtak, mert a helyi politikai tényezők nem tudtak megállapodásra jutni egymással, ugyanis az foglalkoztatta őket a leginkább, hogy miként tudják egymást bojkottálni.

A meddő összecsapásoknak ebben az egyenletében különösen az RMDSZ helyi tanácsosai játszanak főszerepet,

akik a Bukarestben állandóan magas tisztségekben ülő főnökeik, de nemcsak azok (Borbély László, Markó Béla, Frunda György és így tovább) utasítására már 2000 (Dorin Florea első mandátuma) óta, mindnyájunk által jól ismert okokból szisztematikusan akadályozták az új adminisztráció nagy projektjeit.

Akkoriban gyakran részt vettem a városi helyi tanács ülésein és alkalmam volt megtapasztalni a tanácsban akkor többségben lévő magyar tanácsosoknak ezt az állandó és ostoba ellenségességét, akik a következőképpen beszéltek a sarkok mögött: „Miért segítsük a Florea-adminisztrációt és ne valósítsuk meg ezeket a terveket majd akkor, amikor a mienk lesz a Polgármesteri Hivatal?”

Íme, azóta eltelt 20 év, és a marosvásárhelyi városháza minden kétségbeesett próbálkozásuk ellenére nem lett az övék

(mert 1992 és 2000 között az övék volt, de semmit sem tettek a városért), ezzel szemben a romboló cselekvési módjuk különféle formákban fennmaradt és most is ez van napirenden. Jól emlékszem azokra a vitákra, melyek a városon áthúzódó vasúti pálya felszámolásáról és jelentős közúttá alakításáról, a Tudor Vladimirescu-lakótelep és az Új Kórház közötti összekötő útról, a várost elkerülő körgyűrűről, földalatti és földfeletti parkolók építéséről, a Poklos-patak lefedéséről, egy regionális kórház felépítéséről, Marosvásárhely fontos egészségügyi kutatóközponttá alakításáról és más hasonlókról szóltak. Nagyszabású beruházásokról, melyek megvalósulásuk esetén nagyon hasznosak lettek volna a város valamennyi lakosának, románoknak és magyaroknak egyaránt, a fejlődés, a modernizálás és az európaiasodás új szintjére emelve Marosvásárhelyt. De a fentebbi okok miatt Marosvásárhely elvesztette az önmagával szembeni, de az ország sok más városával szembeni versenyt is, elszalasztva a lehetőséget az európai pénzből megvalósuló feltartóztathatatlan fejlődésre.

Az ügyeknek a marosvásárhelyi törvényhozók általi kezelésének ilyenfajta ellenséges és retrográd módja mellett a város lakóinak e 18 év alatt sokkal kevesebbel kellett megelégedniük, megemlítve közülük az üdülési célt szolgáló Maros-Weekend Komplexum, a Somostető felújítását, utcák és járdák korszerűsítését, parkolóhelyek létesítését, a csatornarendszer és más hálózatok kijavítását. Ezek egyáltalán nem elhanyagolható dolgok, de mindennap érezteti hatását a városi nagy projektek meg nem valósításának hatása.

Mindezen időszakban az RMDSZ-es tanácsosok tevékenységében

nagyon erősen tapasztalható volt a város elmagyarosításáért folytatott elkeseredett harcuk,

azon fáradhatatlan politikájuk részeként, mellyel e tekintetben a másik két megye, Hargita és Kovászna fővárosai mellé sorakoztassák fel Marosvásárhelyt, hogy az óhajtott Székelyföld számára homogenizálják ezt a térséget.

Azt tapasztaljuk, sajnos, hogy a terv kezd megvalósulni és ennek sikerességében az összes román pártnak egyáltalán nem elhanyagolható hozzájárulása volt, melyek az ezekkel – nyilvánvalóan kisszerű érdekekből – létrehozott mérgező szövetségekkel engedtek a csábításnak, erőteljesen sértve ezáltal a közérdeket, a románizmus megszilárdulását a térségben. El kell mondani, hogy ezen destruktív törekvésekkel szemben mind a Florea-adminisztráció, mind a Kormánymegbízotti Hivatal, a civil társadalom is gyengeséget tanúsított.

A tényállás értékelésével arra a szomorú következtetésre jutunk, hogy Marosvásárhelyen és a megyében csaknem két évtizednyi román adminisztráció után gazdaságilag kevésbé vagyunk fejlettek, nem állunk túl jól a városgazdálkodás (tisztaság, közrend és köznyugalom) területén sem, mely területeken lapunk erőteljes logisztikai támogatást nyújtott a hivatalosságoknak, ezzel szemben

a közterületeken mindenfelé kétnyelvű feliratok és táblák árasztanak el és lepnek el bennünket:

településnév-tábláktól iskola-, intézmény-, cégneveken és hirdetéseken, üzleteken keresztül a termékek címkéjéig. Mindez annak ellenére, hogy Románia alkotmánya szerint, a köztereken megjelenési joggal kizárólag a román nyelv rendelkezik és semmilyen másik nem, lett légyen az akár Orbán Viktor nyelve is.

Azt tapasztaljuk, sajnos, hogy a távlatok még komorabbak. Ha a ránk jellemző nemtörődömséggel hagyjuk majd, hogy továbbra is így menjenek a dolgok, akkor végül még a mellékhelyiségekben is kétnyelvű feliratok lesznek. Legalábbis ezt a távlatot kínálja nekünk a „nagy román”, Maşca Dan fantompártjának három tanácsosa (Balas Radu, Herman Mark Christian, Gyorfi Julia) (helyesen: Dan Maşca, Radu Bălaş, Hermann Mark Christian, Györfi Júlia – a szerk.), akik határozottan elkötelezték magukat a magyar irredentizmus szolgálatában és segédkezet nyújtanak a kisebbségben lévő RMDSZ-es tanácsosoknak abban, hogy eljátszhassák összes mocskos játékukat,

a szeparatizmus, az általuk tervezett etnikai autonómia szolgálatában,

bármilyen kockázatokkal jár az.

Azt reméltem, hogy ezek az új helyi tisztségviselők, akik valahonnan, az úgynevezett civil társadalomból érkeztek, kedvező hatású infúziót jelentenek majd a helyi törvényhozásban. Azt, hogy majd a város, a pénz jobb kezelésével, beruházások elősegítésével, a polgárok civilizációs szintjének emelésével foglalkoznak majd. Ehelyett azt tapasztaljuk, hogy ezek az alakok nem építeni érkeztek, hanem lerombolni mindazt, amit nagy nehezen sikerült felépíteni, hogy egymásnak ugrasszák az embereket, felforgató módon szolgáljanak ki bizonyos idegen érdekeket. Komolyan meglepett bennünket, hogy a városi tanácson belüli tevékenységük a tavalyi első ülésen azzal a követeléssel kezdődött, hogy üzemeljék be a tanácsi üléseken a tolmácsgépet, ami nehézkesebbé tette a tevékenységet, aztán a kollégák és az adminisztráció bosszantásával folytatódott, majd támadást indítottak a helyi sport ellen, amit már gallyra vágtak, pazarlásra hivatkozva lefújták a város nyugdíjasainak megünneplését és így tovább. Szintén nem volt semmilyen nagyobb szerepvállalás a város fejlesztésében és irányításában. Ezzel szemben

állandóan arra törekedtek, hogy az RMDSZ kedvére tegyenek, mely már 27 éve, 1989 decembere óta ezt a célt követi.

Ezzel magyarázható, hogy a románellenes fellépéseikhez újabb, nagyon súlyos lépések társultak. Az alábbi javaslatok kezdeményezéséről van szó: „Marosvásárhelyi utca- és térnevek megváltoztatása és kétnyelvű utcai táblák elhelyezése”, „Április 29-e kijelölése Marosvásárhely város napjává”, abból kiindulva, hogy Bethlen Gábor 1616-ban ezen a napon nyilvánította szabad királyi várossá a települést, ahol a románoknak semmilyen joguk sem volt. A javaslatból a magyar tanácsosok támogatásával lett határozat annak ellenére, hogy a polgármesteri hivatal valamennyi szakszolgálata kedvezőtlenül véleményezte azt.

Mivel jár ez a határozat? A feje tetejére állítják az egész várost, hogy teljesen magyar ruhát öltsenek rá, mely művelet a költségvetésből erre fordítandó nagyon sok pénz mellett rengeteg konfliktusos helyzethez vezet majd. Íme, mit akarnak a POL-os (Szabad Emberek Pártja – a szerk.) tanácsosok Nagy-Románia Centenáriumának Napjára a románoknak, a városnak és az országnak nyújtani!

Mivel eltökélték, hogy belerángatnak bennünket az etnikumok közötti konfliktusok őrült spiráljába, eljött a szolidaritás ideje, hogy

„torkon ragadjuk” ezeket a felelőtlen politikai kalandorokat, még mielőtt a katalánok helyzetébe,

vagy még rosszabb helyzetbe jutnánk. Ezért itt az ideje, hogy az állam helyi intézményei, a Kormánymegbízotti Hivatalt és a Polgármesteri Hivatalt is beleértve, de az Igazságszolgáltatás is még időben eljárást indítsanak ezeknek az ostoba határozatoknak a semlegesítésére.

Ha az annyira különböző amerikaiaknak sikerül egységeseknek lenniük és megőrizniük az államiság erejét, kizárólag az alkotmányra támaszkodva, melyet szentírásként tartanak be, akkor tegyünk így mi is, legfőbb törvényi hatalmat adva Románia alkotmányának az ország egész területén. Ha pedig a 13. cikkelyben az áll, hogy Romániában a román nyelv a köztereken forgalmi és megjelenési joggal rendelkező egyedüli hivatalos nyelv és punktum, akkor mindenféle egyéb filozofálgatások nélkül így is járjunk el!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.