Liviu Maior az egyesülésről: a románok sosem kértek Magyarországon belüli autonómiát!

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Liviu Maiorral (történész, volt PSD-s szenátor, George Maior volt SRI-igazgató apja – a szerk.) indította a Centenáriumnak szentelt konferenciasorozatát, aki főelőadóként az 1918-as Nagy Egyesülés alapjait képező wilsoni elvekről beszélt röviddel azután, hogy bemutatta Doi ani mai devreme (Két évvel korábban – a szerk.) című könyvét (Şcoala Ardeleană Kiadó), melyben a románok által 1914 és 1916 között az Egyesülésért kifejtett rendkívüli erőfeszítésekről írt.

A történész bemutatta, milyen kontextusban került hatalomra Woodrow Wilson amerikai elnök és milyen óriási hatása volt a román nép önrendelkezésére a legnevesebb amerikai egyetemek 150 oktatója által kidolgozott 14 pontjának.

Liviu Maior magasztalóan beszélt az egyszerű románok képességéről, hogy gyorsan felállítsák a Nagy Egyesülés alapját képező demokratikus intézményeket,

annak ellenére, hogy bár többségben voltak, távol tartották őket az iskoláktól.

A civil társadalom szerepvállalása is dicséretes volt ebben a folyamatban, nemcsak a politikai pártoké, hiszen a küldöttek fele ebbe a kategóriába tartozott, sőt, nagyon sok nő is volt. „A Nagy Egyesülés nem csak a PNR-é (Román Nemzeti Párt – a szerk.) volt, hanem azé a több száz civil szervezeté is, melyek az utcákra vonultak. 1918 nem valamilyen kormány támogatásával jött létre, hanem a románok akaratából, akik nagyon gyorsan alkalmazták a demokratikus elveket. Persze, a Román Nemzeti Párt is számított.”

A professzor bemutatta a megemlékezések jelentőségét az összes román egységét kifejező eszme megszilárdulásában, akik évről évre megünnepelték 1848. május 15-ét, amikor a szabadságról és bizonyos érdekes elvek bevezetéséről folytattak vitákat nemcsak a Román Nemzeti Pártok képviselőivel.

„Az erdélyi románok sohasem kértek autonómiát Magyarországon belül;

egy megreformált, föderális, osztrák államban igen, de egy magyar birodalomtól soha”,

tette hozzá Liviu Maior.

Wilson liberális agendát hozott egy háború által lerombolt Európába. Gyakorlatilag mentőövet adott, a románok pedig nagyon gyorsan reagáltak. Sextil Puşcariu, a kolozsvári egyetem volt rektora az olaszországi fronton volt, és visszaemlékezéseiben megírta, milyen fontosak voltak a románok számára és mennyi reményt nyújtottak Wilson pontjai. Cernăuţi-ban az 1918-as Egyesülés előtt szintén volt egy nagyon nyílt utalás a wilsoni pontokra, melyek között a nemzetiségek önrendelkezési joga is szerepelt.

Az erdélyi sajtónak is fontos szerepe volt ezeknek az elveknek az elterjesztésében. A The Times 1918. január 18-án közölte a 14 pontot és úgy döntött, nagyobb példányszámban adja ki ezt a számot, amelyet brit repülőkkel terjesztettek. Erdélybe is eljöttek, a repülőkből szétszórták, néhány példányt Aron Cotruş szedett össze.

Különben Alexandru Vaida-Voevod a budapesti parlamentben 1918. október 18-án mondott beszédében, melyben hivatalosan bejelentette Erdély függetlenségét, tizenkétszer említette Wilson nevét.

Liviu Maior szerint,

a magyarok nem számítottak arra, hogy ennek a beszédnek olyan nagy súlya lesz.

De a budapesti román hallgatók készek voltak megvédeni a román választottak életét, akik nyilvánosan bejelentették a függetlenséget. Egyes fiatalokat, akik a magyar hadsereg tartalékosai voltak, Ştefan Cicio Pop felszólított, hogy egyenruhába bújva védjék meg a románokat, mert attól féltek, hogy Vaida-Voevodot a beszéde után meggyilkolják.

De Budapest szintén tele volt Wilson 14 pontjával, mindenki kitette a kirakatba az elveket, abban a reményben, hogy helyreáll „Szent István Koronája”, tehát autonómiával, de a magyar államon belül.

„Az volt a szerencsénk, hogy tettekkel értelmeztük Wilson önrendelkezését,

így jött létre az az erőd, amit aztán a Konferencián nem tudtak lerombolni. Amikor demokratikus elvekre alapozol, akkor már nem tudták lerombolni. A versailles-i békekonferenciából már csak Trianon maradt meg, Csehszlovákia már nem létezik, Jugoszlávia már nem létezik, mi és Lengyelország maradtunk meg, de a lengyeleknek mindig is más státuszuk volt.”

Annak ellenére, hogy a Nagy Egyesülést a román hadsereg védte meg, Liviu Maior a román közösség jelentőségét is kihangsúlyozta, mely abban a kontextusban támogatta a kis számú román katonát, amikor Bánság szerb és francia megszállás alatt volt, Erdély egy része Magyarországhoz hű csapatok alatt, a románok pedig Bécsben és más nagyvárosokban ragadtak. Maniu szervezte meg őket Bécsben és kezdte őket hazaküldeni. „Egy olyan közösségnek, mint a mienk, sikerült egy olyan rendkívüli tettet végrehajtania, ami csak 1859-hez (Moldva és Havasalföld egyesülése – a szerk.) volt hasonlítható”.

„A dolgok a Centenárium évében nem olyanok, mint amilyeneknek lenniük kellene,

és aki nem ismeri a történelmet, az könnyen megismételheti azt. Azt hiszem, még van idő nem elpuskázni a Centenáriumot. Minden nép történelmében vannak sorsfordító történelmi pillanatok. Ha részt vesz a megoldásban, akkor megérdemli, hogy megmaradjon, ha nem, akkor veszít. Vállaljatok szerepet a Centenáriumban, mert különben temetéssé, kizárólag öregek eseményévé változtatjuk. Ahogy mi itt voltunk, egy ország létezett itt és nem mondhatjuk, hogy sereghajtó lett volna”, mondta még a történész.

Végezetül

Ioan Aurel Pop rektor kihangsúlyozta a siránkozástól és túlzott fellengzősségtől mentes beszéd üdítő és realista üzenetét.

„Bár nem mindnyájan ismerjük ennek a lenyűgöző évnek a jelentőségét, tovább kell vinnünk az országot, egy üzenetet. A történelem nem tanítja meg nekünk előrelátni a jövőt, de legalább segít jobban látnunk a jelent. Szeretném, ha minél több fiatal megértené azt a januártól októberig-decemberig terjedő időszakot, és realistábbak lennénk.”

Az eseményen jelen volt még Ioan Bolovan, a BBTE rektor-helyettese, Ovidiu Ghitta, a Történelemkar dékánja és Ilie Rad egyetemi tanár.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.