A román nagypolitika nagy maffiózója egyre inkább emlékeztet a (közel)múlt diktátoraihoz.
A rettegett diktátor Mobutu Sese Sekónak szokása volt hathavonta leváltani a kormányát, ok nélkül, csak annak bizonyításaképpen, hogy ő a főnök. „Az afrikai hagyományban sohasem fogadunk el két főnököt”, ezzel magyarázta Zaire (Kongó-Kinshasa) volt vezére a diktatúra szükségességét. És szintén ő leckéztette nyilvánosan környezete szerencséseit, vagy pecheseit: „Ha lopni akartok, akkor lopjatok szépen, mert
A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) vezére Mobutu Sese Sekóhoz hasonlóan hirtelen le akarja váltani a kormányt, holott a dolgok éppen nyugvópontra kerültek az embereket szinte egész télen az utcákon tartó szerencsétlen 13. sz. rendelet után. Nem világos, hogy mi nem tetszik Liviu Dragneának a saját kormányfőjében. Persze, eléggé zavarja, hogy Sorin Grindeanu bizalmi indexe (33,9%) csaknem 10 százalékkal magasabb, mint az övé (Liviu Dragnea, 24,3%), legalábbis az IMAS egyik nemrég készült felmérése szerint. Az is dühíti, hogy a Tudorel Toader által végzett értékelés nyomán a kormányfő és az igazságügy-miniszter összefogtak a főügyészek leváltása ellen, miközben a PSD vezetői éppen Augustin Lazăr és Codruţa Kövesi félreállítását várták az értékeléstől. Dragneának az sem tetszik, hogy a kormány még mindig nem módosította az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvényeket, továbbá a büntetőtörvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet sem. Miközben nemcsak a hivatali visszaélési büntetőügyétől akar megszabadulni, de bizonyosfajta jövőbeni mentességet is bebiztosítana magának, főleg, hogy nagyon is tudta, miként kell a dolgokat csinálni, pedig nem is hallott Mobutu tanácsairól.
De Liviu Dragnea nem értette meg, hogy egy demokráciában nem viselkedhetsz úgy, mint tette azt Mobutu a 20 vagy 30 évvel ezelőtti Kinshasában. Azt sem, hogy a híres diktátorral ellentétben Romániában komoly okokkal kell rendelkezz ahhoz, hogy a fejük tetejére állíthasd a dolgokat. Azt sem, hogy csak
A PSD jelentős többséggel rendelkezik, melynek segítségével gyorsan módosíthat bármilyen törvényt, ennek ellenére nem rendelkezik semmilyen tervvel és hosszú távú konkrét célokkal.
A saját kormányától való ok nélküli megszabadulás Dragnea harmadik nagy hibája lenne, egy összeférhetetlen kormányfő (Sevil Shhaideh) kijelölése és a 13. sz. rendelet után, mely az egész világban ismertté tette arról, ahogy meg akar szabadulni a saját büntetőügyétől.
A kormány leváltása kevesebb, mint hat hónappal a beiktatása után arra mutathatna rá, hogy a PSD képtelen irányítani az országot, valamint arra, hogy olyan alkalmatlan vezetője van, aki nem tudja, milyen eszközök segítségével használhatja méltányos korlátok között a hatalmat. Úgy tűnik, hozzá nem értésből, kapkodásból, vagy talán a Mobutu-reflex miatt Liviu Dragnea saját magát szabotálja.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.