Levegőben lóg a Nagy Egyesülés – anyááám, akkora történelem nő a hátunkra, mint egy púp…

Bérbe vettünk egy repülőt és politikusok seregei vonultak fel a fogadására; Nagy Egyesülésnek keresztelték el, mintha a szárnyas fémszerkezet egy (újabb) érv lenne a dákok/románok kontinuitása mellett…

Másrészt arra gondolok, hogy a Tarom Nagy Egyesülése némiképpen indokolt – végül is az ott dolgozók csaknem fele rokonságban áll egymással, tehát el lehet mondani, hogy ez a szerencsétlen állami vállalat egy helyre, testi-lelki egységbe gyűjtötte őket össze.

Hogy a fenébe lehet ilyen névre keresztelni egy repülőt?

A következő Boeingeknek „Ilyen a román, ha kirúg a hámból”, „Mi románok vagyunk”, „Mária, drága Mária”, vagy „Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból” lesz a nevük?

Amikor a szabadság csak szabadon kapható banánon és az automatás kólán alapul, amikor a demokráciánk Isztambulból hozott farmerrel és szerbektől érkező Vegetával kezdődik újra, akkor nem kellene csodálkoznunk az identitásnak eme bárdolatlan világra üvöltésén, ezen a tüntető kínlódáson. Sőt: ha gúnyt akarsz űzni egy eszméből, akkor felmázolod az összes kerítésre, ahogy Funar csinálta a kukákra felpingált trikolórral. Emlékeznek még, hogy mennyire gyűlölték Raţiut, amikor ez a szokmányos, csokornyakkendős ember megmondta a magáét a demokráciájukról?

Emlékeznek még az 1989 utáni legfőbb pedigrére, az akkori csúcsideológiára: a szójás szalámira? Tisztességes önvizsgálat nélkül léptünk túl azon az egész pattanáson, eldiskurálgattunk egy kicsit a témáról egy miccs és egy sör mellett és kész – „Gyerünk, asszony, tisztítsd meg a sártól a bakancsomat és add a trikolóros nyakkendőt, mert bemegyünk Jeurópába! Gyerünk, mert mingyá’ behúzok egyet, te Doina!”

Rondán hangzik, nem igaz? Söpörjük szőnyeg alá, nem igaz?

Lassan-lassan felépítjük magunknak az éretlen nemzeti brandet,

mely éppen csak kijutott a törzsi görcsök időszakából és dühös, mert az emberiség nem énekel meg minket az ódáiban; egy euró-furcsaság, mely a nagyobbak előtt hajbókol, de fennhordja az orrát, ha megérkezik a putrijába.

Ha tovább folytatódnak ezek a hülyeségek, akkor azt hiszem, szomorú év lesz 2018 – országútra pattannak majd a hazafiak és átkelnek a Kárpátokon, hogy elmagyarázzák nekünk, erdélyieknek, mi a helyzet Erdéllyel, a bánságiaknak, hogy mi a helyzet a Bánsággal, a bukovinaiaknak pedig azt, hogy mi a helyzet Bukovinával.

Azok éve lesz, akik még az Olümposz legendáit sem olvasták, de az Olümposzról beszélnek majd nekünk a nagy legendáinkról.

Mit fogunk ünnepelni? Talán azt, hogy repülőket bérelgetünk, miközben tengelytörő földutakon járunk? Vagy azt, hogy még az európaiak által alamizsnaként osztogatott pénzből sem vagyunk képesek kórházakat építeni? Vagy azt, hogy

a haza jövendőbeli védelmezőinek csaknem fele funkcionális analfabéta?

Tudom, én vagyok a búval bélelt, aki állandóan a nagy nemzeti sistergéssel szemben károgok – de ha a fiad állandóan azt mondaná, hogy bújja a tankönyveket, miközben kerüli a tanulást, akkor azt mondanád neki, hogy nem baj, vagy a tanárok a hibásak? Az igazságot ki kell majd mondani, ez gyógyszer – szükség van rá, ha a pilóták émelyegni kezdenek a hurkoktól.

Előbb, vagy utóbb össze kell majd hasonlítanunk a terveinket az eredményeinkkel: elővesszük a papírosokat és terepre megyünk, méterről méterre. Meg kell majd néznünk, hogy ez a Boeingre írt egyesülés azt jelenti-e, hogy szavazással mentjük meg a korruptakat a DNA-tól (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), a nemzeti lagzi több millió köbméternyi erdő tarra vágását is jelenti-e, minisztériumokban suttyomban aláírt engedélyekkel. Nézzük csak meg, fiacskám, mi az a nagy egyesülés, a féltéglás melldöngetéseken túlmenően – és nem, nem a történelmet vitatom, hanem annak privatizálását; és jogosan lehetek csalódott, hogy az a nagy egyesülés, melyről annyit írnak a tankönyvek,

csak területeket és lakosságot vesz számba, de értékeket, elveket végig vett projekteket nem.

Azt fogod mondani, hogy ezek metaforák, hogy legalább a látszat kedvéért megoldást is kellene mondani – rendben: adj tíz nagy projektet a következő 10, 30 vagy száz évre és ígérem, hogy akár a fűbe is harapok értük. Hallottál tíz nagy projektet? Oktatás? Egészségügy? Kultúra? Öntözések? Infrastruktúra? Adott valamilyen támpontot bármelyik politikus? Végül is most egy mánelés a Vaslui megyei kormánymegbízott (Eduard-Andrei Popică, egy helyi kiskirály veje – a szerk.), a romániai köztisztviselőket olyan hölgy vezeti, aki korábban bugyiban tájékoztatott a várható időjárásról (Amanda Arcan, Emilia Arcan szociáldemokrata szenátor lánya – a szerk.). Ezek is szerepeltek a gyulafehérvári kiáltványban?

Tegnap Károly herceget láttam a tévében – emberekkel parolázott, beszélgetett és nem a rendőrségi autók villogója világította be az arcukat; hasonlítsd ezt ahhoz a menetoszlophoz, mellyel Oprea (Gabriel Oprea volt belügyminiszter – a szerk.) járt kocsmázni. Szintén a tévében láttam a szászfehéregyházi házát, melyet a világ sajtója a világ legvagányabb helyeivel tartja egy sorban lévőnek – hasonlítsd csak össze a teleormani ravaszdi (Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök – a szerk.) villájával.

Nagy-Britannia trónörökösének kell idejönnie, hogy meggyőzzön bennünket,

ez a hely lehet Európa – talán utolsó – nyugodt helye, mert a mieink folyamatosan a disznóságaikkal tartanak lázban minket – hol a levéllel, hol a birkával (Románia országimázs-logóira vonatkozó utalás – a szerk.).

Inkább Szingapúrról meséljek, hogy lásd, nem a hely, a rang, a fű, fa, bokor számít? A szegénység?

Néhány évtizeddel ezelőtt még csak egy nagyobbacska halászfalu volt, amíg mind asztalhoz nem ültek és feltették maguknak a kérdést, miként kerülhetnének egy sorba a civilizált világgal, a terv pedig a következő volt: idevonzzuk az intelligenciát, befektetünk az oktatásba és az egészségügyi politikákba. Mondjam el még azt is, hogy bár ez a legkevésbé korrupt ország, az állam képviselői folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy a törvény szigorú betartása és a korrupcióval szembeni intolerancia továbbra is rendkívül fontos? Hol van most Szingapúr?

És hol vagyunk mi? Odajutottunk, hogy azt állítjuk, Ceauşescu iskoláiban az oktatás oktatás volt és volt Polidinünk – csakhogy közben az intelligenciát ügyeskedéssé, ravaszkodássá változtattuk; és biztos lehetsz benne, hogy sokba fog nekünk kerülni ez a beteges túlélés. Hozzászokunk a rosszhoz, sőt, bosszúsan dicsekszünk, hogy mi is leülnénk két-három évet néhány millióért, mint a politikusok – és ez a legrosszabb, hogy hasonlítani kezdünk rájuk.

Rondán hangzik mindez, igaz? Péntek van, sisteregnek a grillek, hoci ide, te Doina, azt a flekkent, hagyd a fenébe az újságot; anyááám, micsoda hurkokat csinál az ott fenn…

Az alcímeket a szerkesztőség adta.