Látogatások és történelem

Minden alkalommal büszkeség tölt el Károly walesi herceg (teljes nevén Charles Philip Arthur George Mountbatten-Windsor) romániai látogatásai hallatán. Íme, egy arisztokrata, akiből még koronás fő is lehet, és aki nagyra értékeli ezeket a tájakat, a kárpáti-dunai-pontoszi térséget. Őt nem ijeszti el és nem is aggasztja mindaz, amit rólunk mondanak, hogy cigányok és tolvajok vagyunk. Sőt, még számos ingatlant is vásárolt magának itt.

Kevesen tudják, hogy Nagy-Britannia Egyesült Királyságának jelenlegi királyi háza, a Windsor-ház német eredetű: a Szász-Coburg-Gothai-ház. V. György csak 1917-ben változtatta Windsorra a királyi család nevét arról az angliai településről, ahol a király rezidenciája, a Windsor-kastély található, az első világháború következményeként, amikor Németország és Nagy-Britannia egymás ellen harcolt. Tehát normálisnak tartom, hogy Károly herceg szereti az erdélyi vidéket,

a szelíd, szinte szász tájat. Ne feledjük, hogy éppen e különleges földrajz miatt telepedett le itt több ezer német (a szászok és a svábok). Egyetlen dolog zavar. Az, hogy

a herceg túl sokat beszél Erdélyről és nem beszél Romániáról,

én pedig nem tudom feledni, hogy a magyar irredentáknak London az egyik fontos központja.

„Ne feledjünk”, mondta a nemzet apostola, Nicolae Iorga. Nos, én nem tudok és nem akarok felejteni. Nem felejtem, hogy évszázadokon keresztül „megtűrt” népesség voltunk Erdélyben. Holott többségben és a saját otthonunkban voltunk, nem pedig az ázsiai pusztákról érkeztünk. És ez egészen 1863-ig így volt.

Nem felejtem, hogy 1437. szeptember 16-án a magyar nemesség és klérus, a szászok és a székelyek „testvéri uniója” egy népet eltiltott attól a jogától, hogy városokban telepedjen le, kőből építsen magának templomokat és házakat. Igen,

a románok nem élhettek városokban, később pedig csak az úton közlekedhettek, a járdán viszont nem!!!

Az 1437-es döntés nem volt véletlen, mert ugyanezeket a döntéseket hozta meg az 1514. novemberi pesti „vad országgyűlés”! (A szerző a szélsőséges román uszító „történetírók” műveiből szerezte a hagymázas gondolatait. Ezek kezelik a Budai Nagy Antal féle parasztlázadást követő kápolnai megállapodást, illetve a Dózsa György parasztfelkelése utáni országgyűlési határozatot – melynek szerző által említett „vad” jelzőjére a komoly történetírásban nem találtunk nyomot – románellenes intézkedésekként, holott azok valójában a – magyar, román, székely – jobbágyok ellen irányultak. – a szerk.) Megaláztatás? Enyhén szólva! És ahogy azt Ioan Talpeş (az Ilie Ceauşescu, a diktátor testvére által vezetett Katonatörténeti Intézet munkatársa, majd a rendszerváltás után a Külügyi Hírszerző Szolgálat – SIE – vezetője volt – a szerk.) nagyon is jól leszögezte, a mai napig még mindig a mi szemünkre vetik azt, hogy „képtelenek” voltunk civilizációt létrehozni. Nos, ha nem volt jogunk városban élni, csak falun, jobbágyként?

De attól még szép, látogatni való országunk van!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.