Kell-e Romániának a közös pénz? Úgy tűnik, igen. Is. Meg nem is.
Veszélyes csapdának viszonyulhat Románia áttérése az euróra. A szükséges monetáris és költségvetési kritériumok már jövőre elérhetők. A gyakorlatban azonban, figyelmeztet az államfő, fennáll az a veszély, hogy nem leszünk felkészültek és ugyanolyan sorsunk lesz, mint más, az egységes pénzre nem elég felkészült országoknak, például Görögországnak, Portugáliának, vagy Spanyolországnak.
Románia jövőre teljesíteni fogja az euró-övezethez csatlakozáshoz szükséges öt kritériumot, de ez nem elég, mert a gazdasági versenyképesség rendkívül fontos elem, mondta tegnap Jászvásáron (Iaşi) Románia elnöke, Traian Băsescu.
„Ami az euró-övezetet illeti, azt hiszem, Románia jövőre minden kritériumot teljesít, az öt maastrichti kritériumot (…). Románia jelenleg négyet teljesít az öt kritériumból, de az euró-övezetbe bekerült más államok tapasztalata azt mutatja, hogy nem elégséges az öt kritérium teljesítése”, mondta az államfő.
Traian Băsescu hozzátette, hogy voltak olyan államok, melyek bekerültek az euró-övezetbe és aztán képtelenek voltak tartani az ütemet ebben a rendkívül erős versenyt támasztó övezetben, mert a gazdaságaik nem voltak versenyképesek, példaként Görögországot, Portugáliát és Spanyolországot említve.
Az államfő kihangsúlyozta, hogy az euróra való áttéréshez kötelező egy rendkívül fontos elem: a gazdasági versenyképesség. De elmondta, hogy e tekintetben van ok a derűlátásra. Románia elküldte az Európai Bizottságnak az új, 2014–2017-es időszakra vonatkozó konvergencia-programot, arról értesítve a brüsszeli hivatalosságokat, hogy az euró átvételének kötelezettsége 2019. január 1-től „válik majd megvalósítható és szükséges célkitűzéssé”. Románia Nemzeti Bankjának kormányzója, Mugur Isărescu május elején kijelentette, hogy egy olyan ambiciózus célkitűzés rögzítése, mint az euró 2019-es bevezetése jótékony hatású lehetne, mozgósíthatná az országot, de ehhez a politikusoknak alaposan meg kell érteniük a szükséges erőfeszítéseket, egyértelmű közbülső határidőket kell megállapítani és széles körű politikai és társadalmi konszenzusra van szükség.
Mit keres Románia az euró-övezetben?
Aura Socol közgazdaságtan professzor egyike azoknak a szakértőknek, akik a közéletben ismételten felhozták az egységes európai pénz bevezetésének témáját. „A válság bebizonyította, hogy az euró bevezetése sokkal többet jelent, mint bizonyos konvergencia-kritériumok teljesítését, akár névlegesek, akár valósak is ezek. A tudományos tanulmányok azt mutatják, hogy az euró-övezet tagállamai kölcsönösen nyerhetnek majd egy közös pénzzel, de csak akkor, amikor a gazdasági struktúráik hasonlóak lesznek. Mert az euró-övezetben hozott döntések nem az egyes gazdaságok sajátosságait veszik figyelembe, hanem „már hasonlóaknak feltételezett gazdasági struktúrák”-nak szólnak, írja a sajtóban megjelent egyik elemzésében.
A közgazdász szerint technikai elemzést kell készíteni, amiben olyan kérdésekre kell válaszolni, mint: Mennyire hasonlít a román gazdaság struktúrája az euró-övezethez tartozó államokéhoz? Hogyan állunk az euró-övezettel meglévő strukturális konvergencia tekintetében? Az euró-övezetben keletkező sokkok milyen mértékben terjednek át Romániára? Miként válaszol a román gazdaság az ilyenfajta sokkokra? Az elemzésre azért van szükség, mert Románia még mindig nehezen tud igazítani a nemzetgazdaságán, ami a román gazdaság kitettségét mutatja az aszimmetrikus sokkokkal szemben. Ezen kívül a tanulmányok azt mutatják, hogy Románia még nem rendelkezik (az elvesztett árfolyammal szembeni) alternatív eszközökkel a makrogazdasági szintű stabilizáláshoz. Sem a gazdaság struktúrája, a bérek rugalmassága, a termelési tényezők mobilitása, az üzleti ciklusok konvergenciája, a pénzügyi piacok integráltsága, a ciklusok hasonlósága szempontjából, de a fiskális stabilizálási mechanizmusokat illetően sem, mondja a közgazdász.
Az euró bevezetésének hatásai
Negatívak
Az árak „kerekítése” csak a fogyasztók rovására történik.
Csak jövedelemcsökkentésekkel és adóemelésekkel megvalósítható kiigazítások.
A Nemzeti Bank elveszíti a függetlenségét, az állam már nem tud szükség esetén pénzhez jutni.
Pozitívak
Csökken a határokon átnyúló tranzakciók költsége.
Kisebb banki illetékek.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.