// 2024. október 22., kedd // Elod
RMDSZ

Kovászna – gyógyturizmus és a politikai zsarolás

Igen. A Székelyföld nem csak választási kártya, illetve egységes és oszthatatlan riogatásra használható mumus.

Semmi újat nem mondok: Kovászna óriási természeti forrásokkal, tehát óriási idegenforgalmi forrásokkal is rendelkező megye. Olyan megye, melynek olyan üdülőhelye van, mint amilyen Kovászna, egy szívkórháza Vajnafalván, jótékony hatású ásványvizei szinte mindenfelé. Olyan megye, ahol ha az ember megszáll egy bálványosi panzióban, akkor úgy érzi magát, mintha valahol Svájcban lenne. Egy ilyen megyének gondtalanul meg kellene élnie a saját idegenforgalmi forrásaiból.

Ahogy az meg is történik Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Magyarországról már nem is beszélve, mely szinte teljesen híján van az ilyenfajta forrásoknak, de mégis megtalálta a módját, hogy sok embert vonzó úti célokká változtassa a gyógyturizmus terén Budapestet, a Balatont és a határ közelében lévő városokat.

Mit kezdünk mi, kovásznaiak azokkal a természeti kincsekkel, melyeket a természet – felelőtlenül – ránk bízott?

A közelmúltig azt hittem, hogy csúfot űzünk belőlük, semmibe vesszük őket. Ma már egy kicsit árnyaltabban fogalmaznék; felhívott néhány ausztriai barátom, akik a karácsony és szilveszter közötti időszakban az interneten nagy nehezen helyet találtak egy bálványosi panzióban: „Csodálatos, gyönyörűséges volt, hé, hihetetlen dolgotok van, milyen jól éreztük magunkat, milyen csodálatos házigazdák, micsoda kifinomult elegancia, micsoda ételek és micsoda teljesen rendben lévő árakon! Mindenképpen visszatérünk.” Furcsa, van már úgy nyolc éve, hogy nem jártam Bálványos környékén… Nem vagyok túl lelkes turista, de azért ez így nincs rendben.

Azt is tudom, a saját tapasztalatomból, hogy mit jelent a szívkórház és milyen rendkívüli idegenforgalmi vonzereje van Kovászna üdülőnek és a hozzátartozó Vajnafalvának. Folytatódnak az építkezések és csak azt remélem, hogy a Kovászna-Vajnafalva üdülő ne jusson előbb-utóbb abba a helyzetbe, amelyben most a Törcsvár-Moécs idegenforgalmi övezet van: ház ház mellett, gépkocsi gépkocsi mellett, turisták tömege, akik – igaz – hoznak némi pénzt, de hazavágják a nyugalmat és a természeti szépségeket; azokat már nem is látja az ember, csak a lába elé néz, esetleg azt, hogy kire tapos rá, a zsebmetszőket figyeli és – kötelező módon – riasztókkal és magas kerítésekkel védi magad a börtönökből a közelmúltban vagy régebben kiengedett tolvajoktól.

Rendben, van természetünk, van akaratunk, vagy óhajunk, néha még megoldásaink is vannak. Kovásznában felfedeztük az „udvarházak útját”. Érdekes dolog, turistákat vonz. Nem túl sokat, de jókat. Mégis mi hiányzik itt? Mire lenne még szükségünk? Nos, például,

néhány befektetésre, vagy legalábbis néhány kedvezményre az üzleti környezet számára Románia kormányai részéről.

Melyek a közelmúltig nem igazán törődtek a gyógy- és egészségturizmussal és az abban rejlő óriási lehetőségekkel. Most mintha változna valami, mondta az elmúlt napokban az egyik barátom. Hallotta, amint a gyógyturizmusba irányuló befektetések szükségességéről beszélt Dragnea. Romániában beszélt Dragnea, ez legyen világos, nem Izraelben, Brazíliában vagy a Maldív-szigeteken, amerre járni szokott politikai, üzleti, vagy házasság-turisztikai érdekből, ahogy a helyzet hozza…

Igen, nagy befektetésekre van szükség a kovásznai gyógyturizmusba. Igen, óriási potenciálunk van e téren. Mire lenne még szükségünk? Nézzük csak: talán egy kicsit nagyobb odafigyelésre, vagyis masszív beruházásokra a megye románjai és magyarjai tényleges igényeivel szemben vak és süket román kormányok részéről? Talán egy kicsit nagyobb visszafogottságra a sovén-nacionalista cirkuszolásokban? Talán néhány szilárd, konkrét érvre amellett, hogy

ez a megye nemcsak egymás felőrlésére irányuló etnikumok közötti konfliktusokat és állandó politikai zsarolást jelent,

ahogy azt sokan hiszik, hanem kiváló minőségű gyógy- és egészségturisztikai megoldásokat is, elfogadható áron?!

Erre a kérdésre nemcsak a megye illetékes tényezőinek, vagyis ezen idegenforgalmi települések polgármestereinek és a megyei tanács elnökének kellene válaszolniuk, hanem a megye orvosainak és üzletembereinek is. És nem utolsó sorban a kormánytól kellene egyértelmű jelzésnek érkeznie. Vagyis a Dăncilă-kormánytól, mely Dragneán keresztül elhintett valamit a gyógyturizmusról, reményt keltve ezáltal azokban, akik kereskedelemmel, szolgáltatásokkal, idegenforgalommal foglalkoznak. De az RMDSZ-től is, melynek mindig van valami „cserealapja” bármelyik, akármilyen politikai színezetű romániai kormánnyal szemben.

Nem szeretném szertefoszlatni barátom reményeit, de egyetlen lyukas garast sem tennék fel a Dragnea–Dăncilă–Tăriceanu-kormány ígéreteire vagy szavaira. Ami nem jelenti azt, hogy az RMDSZ, mely remekül megérti magát a pészédés (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) Hatalommal, nem részesíthet bennünket valamilyen óriási meglepetésben, végre megtéve egy lépést a megye összes lakójának hasznos politika felé, hogy ne kelljen már valamelyik párt tagjának vagy támogatójának lenni. Egyszerűen egy „világpolgárokat” szolgáló politikáról van szó.

Mégis mennyire könnyű vagy nehéz megérteni, hogy az idegenforgalom, a gyógyturizmust is beleértve, vagy főleg az, nemcsak egészséget jelent, hanem fejlődést, modernizálódást, civilizálódást is!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon
Főtér

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”
Krónika

Alacsonyan szállt egy autó a dél-erdélyi autópályán, több mint 3000 lejes bírság volt a „jutalom”

Óránként 210 kilométeres sebességgel száguldott egy autós vasárnap az A1-es jelzésű dél-erdélyi autópálya Déva és Nagylak közötti szakaszán – közölte a rendőrség.

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”
Székelyhon

Elfogadta a szenátus az AUR tervezetét, amely megszüntetné a székelyföldi románok „diszkriminációját”

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket.

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült
Krónika

Szinte hazajár párjával Kolozsvárra: interjú Koltai Róberttel, aki gyerekként labdaszedő világbajnokságra készült

Koltai Róbert színművész, a magyar színházi és filmes szakma kiemelkedő, jól ismert alakja a 24. Filmtettfeszt alkalmából érkezett Kolozsvárra élet- és alkotótársával, Gaál Ildikóval.

Két autó ütközött Kézdivásárhely közelében – frissítve
Székelyhon

Két autó ütközött Kézdivásárhely közelében – frissítve

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap este Kézdivásárhely közelében. Három személy megsérült, egy közülük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.