// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Európai Unió

Klaus Iohannis új meccsbe kezdett, és mindjárt több kapura játszik

// HIRDETÉS

A román államelnök kisétált a nemzeti, egyben nemzetközé pályára. Kérdés, mit tud tenni a kaotikus hazai politikai futball zavarosában.

Több címzettje van Iohannis úr azon bejelentésének, hogy határozott szándékában áll elindulni a második mandátumért.

Az első a hazai piac, ami normális, és az is nyilvánvaló, hogy ez generálja majd a leggyorsabb válaszreakciókat és így polarizálni fogja a sajtókommentátorok teljes figyelmét és gyors reakciókra kényszeríti majd a politikai színpad fő szereplőit, melyek közül a legtöbb viszonylag felszínes lesz. Teljes homályban tartja majd (és ezáltal totálisan figyelmen kívül hagyják) a második címzettet.

A diplomáciai kancelláriákról és főleg a hatás- és kockázatelemzésre, valamint a jövőre vonatkozó forgatókönyvek felépítésére szakosodott csapatokról van szó.

Melyek a hírszerző szolgálatok szintjén működnek, vagy az elnöki, illetve miniszterelnöki kabineteket szolgálják ki. Ez a bejelentés, természetesen, senkit sem ért váratlanul, tökéletesen beleillett a játék logikájába, következésképpen helyesen előre jelezték mind a bukaresti nagykövetségek által küldött üzenetekben, mind a Romániába tájékozódási küldetésekre érkezett külföldi politikusok különféle látogatásai nyomán készített jelentésekben.

És akkor?

Létezik egy rutin ezekkel a momentumokkal kapcsolatosan, és erről kellene beszélnünk, hiszen – véleményem szerint – Iohannis elnök figyelembe vette ezeket a kritériumokat a pillanat kiválasztásakor, továbbá azt az automatikus, rendszerszerű összehangolást, mely mától munkába állítja ezeket a csapatokat. Az a feladatuk, hogy a meglévő anyagok alapján frissítsék a következő romániai elnökválasztásra vonatkozó, csak két jelöltes összehasonlító anyagot.

Eddig a pillanatig a „potenciális jelöltek Románia elnöki tisztségére” fejezetben több név szerepelt,

de az elemzőknek kötelességük volt listát készíteni arról a néhány személyről, akiknek a neve valamiféle potenciállal megjelent a piacon. Ettől a pillanattól kezdve világos, hogy az akta Iohannisra és az ellenjelöltjére szűkül. Ennek egyes következményeként a szóban forgó akta az előnyök és sebezhetőségek összehasonlító felsorolásával kezdődik, valamint az egyes jelöltek lehetséges, jelenlegi és jövőbeni szavazói támogatottságával, ezek mellé téve a korábbi választási kampányok részvételi arányaira vonatkozó összehasonlító leírást és azokat az okokat, melyek távol tartották, vagy ellenkezőleg, szavazásra mozgósították a választókat. Minden egyes jelölt esetében, az ultrarészletes pszichológiai profil mellett, megadnak egy stresszteszttel kapcsolatos együtthatót is, mely fontos annak megállapításához, hogy milyen tárgyalási, illetve vitaképessége van a különféle típusú politikai ellenfelekkel szemben.

A második – abszolút lényeges – fejezet arra vonatkozik, hogy az elemzett személyek

bizonyítottan milyen módon képesek összekapcsolódni az érdekelt országok fő elsődlegességeivel,

de – a mi esetünkben – azoknak az országoknak a fő elsődlegességeivel is, melyek partnereink abban a két közös építkezési térben, melyekhez csatlakoztunk, az Európai Unióban és a NATO-ban. És talán most nagyobb mértékben, mint a múltban, az összehasonlító jelentésnek ez a fejezete rendkívül fontos lett, éppen az említett térségekben dúló feszültségek, nézetkülönbségek és belső harcok miatt. Melyek próbára teszik a teherbírásukat. De ugyanakkor reakcióra is kényszeríti őket. Ami pontosan ezekben a napokban történik: a legerősebb játékosok az európai projekt megmentését akarják. De arra figyelmeztetnek minden csatornán, hogy amennyiben excentrikus erők lépnének fel, készek akár nagy közös projektek köré gyűlt kevesebb játékossal is játszani. Nem minden mostani EU-tagország kötelező részvételével, hanem csak azokéval, melyek akarják, tudják és képesek is erre.

Ha ezt elfogadják, akkor nem kell csodálkozniuk azon, hogy a mostani felállású Európa összes politikai vezetői kabinetjében azt akarják máris (vagy a lehető leghamarabb) látni, hogy

kivel fognak játszani a következő időszakban, mely egybeesik az Európa túléléséhez elengedhetetlen első nagy projektekkel.

Következésképpen a Románia-akta az elnökjelölteknek azt a képességét fogja részletesen vizsgálni, hogy mennyire akarnak, tudnak és képesek rákapcsolódni a szóban forgó elsődlegességekre. Ezzel garanciát kapnak arra, amit Románia jelenléte jelent majd a jövőbeli játékokban, az EU és a NATO elsődlegességi listájára most felkerülő nagy kérdésekkel kapcsolatos tárgyalási pozíciónk kiszámítható értelmezésére. Nagyon fontos lesz – és ezt igyekeznek majd érvekkel alátámasztani a szóban forgó elemzők –, hogy a meglévő profilok alapján meg lehet-e már mondani, melyik út mellett fognak majd síkra szállni az egyes jelöltek: az „euro-konform” típusú mellett, mely azt fejezné ki, hogy továbbra is minél közelebb próbálnak majd kerülni az európai „kemény maghoz”, vagy ellenkezőleg, az euroszkepticizmus útját választják és megpróbálnak belépni az esetleg új Mitteleuropává, vagy a legrosszabb esetben egy nemcsak földrajzilag periférikus Balkáni Államok Uniójává vált visegrádi konstrukcióba.

Ne feledkezzenek meg arról, hogy ennek az összehasonlító aktának alapjában véve minél világosabb képet kell festenie az egyes jelöltek azon képességéről, hogy tiszteletben tartsák azt a kötelezettséget, melyet – hagyományos módon – minden elnök vállal az első brüsszeli útja alkalmával, nevezetesen, hogy szavatolja Románia védelmi és biztonsági mechanizmusainak jó működését, hogy tisztességesen őrködik a hazánk által nemzetközi téren vállalt kötelezettségeinek teljesítése felett.

Persze, nem a partnereink dönthetik el, ki lesz majd Románia elnöke.

De ez nem akadályozza meg őket abban, hogy tudni szeretnék, ki lesz a kérdéses személy és azt, hogy meg akarja-e tartani – méghozzá ténylegesen, nem formálisan – a Románia által kifejezett európai és euro-atlanti törekvési szintet, vagy sem. Vagy azt, hogy – például – olyan Romániáért harcol majd, mely tiszteletben tartja az EU alapvető értékeit és ezek közül az első és legelső sorban azokat, melyek a jogállamiságot határozzák meg. Mindezek együttesen kiszórhatnak bennünket a játékból, olyan partvonalra helyezve minket, ahol a túlélés egyre nehezebben lesz finanszírozható és ahol a földrajzi marginalizáltság az elszigetelődéssel lesz egyenértékű.

Ezekről van szó, ezek annak a külpolitikai játéknak a tétjei, mely játék Románia jövőbeni pozícionálását és hitelességét jelenti.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.