Kihal a szász meg a magyar szó Romániában?

Ha a magyar etnikumúaknak gondot okoz anyanyelvük használata, akkor mit mondjunk azokról a románokról, akik meg akarnak tanulni magyarul? A magyar nyelv az erdélyi románok számára nemcsak egy idegen nyelv, hanem a szomszédaik, barátaik, néha éppenséggel családjuk egyes tagjainak nyelve.

A magyar nyelv megtanulása nemcsak azt jelenti, hogy elsajátítasz egy idegen nyelvet, hanem azok történelméről, kultúrájáról, hagyományairól is tanulhatsz, akikkel együtt élünk. Egy idegen nyelv mindig kiszélesíti az ismereteid körét. (Most akkor idegen nyelv a magyar, vagy sem? - a szerk.)

Nemrég, magyar nyelvtanfolyamot keresve, rábukkantam a Youtube-on egy magyar nyelvkurzus reklámjára. A kommentárok között találtam néhány olyat is, melyek szerint

a magyar nyelv nem idegen nyelv, hanem szemét.

Szomorú azt látni, hogy egyesek frusztrációi egy nyelvre is kiterjednek. A könyvekben lehet találni ezt-azt a magyarok történelméről, arról, hogy miként látnak bennünket, románokat, de túl keveset. Milyen más módon lehet előítéleteket, sztereotípiákat megcáfolni, mint tárgyilagos tájékoztatással?

A franciák a 20-as évek környékén arra kényszerítették a gyermekeket, hogy csak franciául beszéljenek az iskolában, tilos volt például okszitánul megszólalniuk. Ez csaknem 90 évvel ezelőtt történt.

Az okszitán nyelvet ma nagyon kevesen beszélik. De a francia kormány ráébredt tévedésére, és megpróbálja feléleszteni, okszitán szótárak, nyelvkönyvek kiadásával, tanfolyamok szervezésével, vagy kétnyelvű – francia és okszitán – utca- és településnevek kihelyezésével.

Tanulnunk kellene-e mások hibájából, vagy inkább ismételjük meg, sőt tökéletesítsük is azokat? Ma

hányan tanulhatják meg a szász dialektust,

ha szeretnék? Vannak nálunk a (némettől különböző) szász dialektus megtanulását szolgáló tankönyvek, szótárak, tanfolyamok? Nincsenek.

Foglalkozik-e ezzel a kormány, a művelődési minisztérium, vagy hagyjuk, hogy a szászok eltűnésével együtt a szász dialektus is kihaljon?

A magyar nyelvre ez még nem vonatkozik. Itt a „még” a kulcsszó. De ha tovább folytatódik ez a politika, biztos eljutunk majd odáig is.

Nem ülhetünk a babérjainkon és nem nyugtatgathatjuk magunkat azzal, hogy a magyarok sokan vannak és maguk is képesek megvédeni nyelvüket és kultúrájukat. Többségiekként kötelességünk segíteni őket, a kormánynak és az állam hatóságainak pedig meg kell teremteniük azt a keretet, melyben megőrizhetik és továbbvihetik kultúrájukat, nyelvüket és hagyományaikat.

Az iskolákban olyan tankönyvekre lenne szükség, melyekből a gyermekek tanulhatnának a mellettünk élő etnikumokról, magyarokról, svábokról, szászokról, cipszerekről (szepességi szászok – a szerk.), landlerekről (a szászok közelében, a ma Nagyszeben részét képező Kistoronyra, Keresztényszigetre, Nagyapoldra korlátozott területen élő, német nyelvjárást beszélő népcsoport – a szerk.), romákról, szerbekről, ukránokról.

Jó együttélés csak akkor valósítható meg, ha gyermekként megtanuljuk a tiszteletet azok iránt, akik bár más vallásúak, más kultúrájúak és hagyományúak, mint mi, de itt élnek mellettünk.

Kisebbségieknek nevezzük őket és azt mondjuk: „Nekik kell alávetniük magukat nekünk, a többségnek, és

ha ez nem tetszik nekik, menjenek el.”

Egyesek azért mondják ezt, mert ezt tanulták, mások azért, mert nem értik őket és azt hiszik, hogy aki nem olyan, mint ők, az ellenségük.

Szeretném, ha amikor belépek egy könyvesboltba, az olasz, spanyol, angol stb. nyelvkönyvek mellett szász dialektus megtanulását szolgáló könyveket, szász dialektusú társalgási szótárakat is találhatnék. Ugyanezt magyar nyelven is.

Mert nem tudom elfelejteni a szégyenletes, sértő szavakat: „A magyar nyelv nem idegen nyelv, hanem szemét.”

Haragszunk, mert egyes magyarok nem néznek ránk túl nagy szimpátiával, de semmit sem teszünk, legfeljebb szabadkozunk, hogy nem tőlünk származnak azok a ronda szavak, hogy azokat csak maroknyi frusztrált és idegengyűlölő ember mondja. De felléptünk-e azokkal szemben, akik szerint a magyar nyelvet nem érdemes megtanulni?

Ezek miatt az emberek miatt szégyellem, hogy román vagyok.

Arra a napra várok, amikor a szívemre tett kézzel mondhatom azt, hogy büszke vagyok a románságomra, és büszke vagyok arra, hogy Romániában egy magyar etnikumú zavartalanul tanulhat az anyanyelvén és használhatja azt.

Elvárom, hogy az állam egyenlő jogokat biztosítson számukra az anyanyelvhasználat terén, ahogy azt a román etnikumúak esetében teszi. Elvárom, hogy az állam ne csak „megtűrje” őket, vagy úgy viselkedjen, mintha szívességet tenne nekik, hanem egyszerűen tartsa tiszteletben a jogaikat.

Ez egy alapvető jog.